Sófi Ösztöndíjas lett Papp Melinda és Jagodics Balázs

Odaítélte a „Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány” Kuratóriuma idei ösztöndíjait. 2014-ben két BTK-s hallgató is Sófi Különdíjat kapott.
A 2001-ben létrejött Alapítvány elsősorban a természettudomány, kiemelten a biológiai kutatások terén elért hallgatói eredményeket ismeri el, de nyitott más tudományágak felé is. Így a társadalomtudományokban jeleskedő fiatalokat is ösztöndíjjal jutalmazzák, hiszen az alapító, Sófi József legfőbb célja a legjobb tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása tudományterülettől függetlenül.

A BTK-n tanuló díjazottak:


papp
Papp Melinda másodéves kommunikáció MA-szakos hallgató, aki 2012-ben Az év Ifjúsági Sajtódíjasa (DUE Médiahálózat) volt, és Az év diák-videóújságírója kategóriában 3. helyezés ért el (DUE Médiahálózat), a 2013-as: Országos Diákfilmszemlén a zsűri díját kapta meg. Témavezetője Dr. Kövérné Dr. Klucsik Edit televíziós szakirány vezető volt. Jelenleg a mesterképzésen mesekutatással és az óvodás korú gyermekek beszédfejlődésével foglalkozik M. Ivaskó Lívia egyetemi docens irányításával. A BTK TV Stúdiójában négy évig volt demonstrátor, ahol számos egyetemi műsor szerkesztő-vágójaként tevékenykedett, részt vett a Nobel-díjasok szegedi látogatásainak televíziós rögzítésein és szerkesztő-rendezője volt hat kar image-filmjének, mely egy TÁMOP pályázat segítségével 2013 őszén készült el.


jagodicsJagodics Balázs másodéves pszichológia MA-szakos hallgató. Kutatási területe a kreativitás kapcsolata a személyiségtényezőkkel. Az indirekt beszéd használatának és feldolgozásának pszichológiai háttere. Szkizofrén betegek kognitív képességeinek fejlesztésére irányuló új terápiás eszköz kidolgozása. Az iskolai csalás és a tanulmányi motiváció kapcsolata egyéb területekkel. A tanári kiégés összefüggései munkahelyi tényezőkkel. Témavezetője Dr. Szabó Éva egyetemi docens. Balázs a Pszichológiai Intézet demonstrátora. 2012-ben Szent-György Albert Ösztöndíjat; valamint a Sófi Alapítvány Kuratóriumi Díját is megkapta.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.