agora_kiemelt

Befejeződtek az építési munkálatok a Szent-Györgyi Albert Agórában

A műszaki átadás folyamatába lépett Szeged új kulturális és tudományos központja, a Szent-Györgyi Albert Agóra. Itt kap majd helyet a Szegedi Tudományegyetem interaktív kiállítótere, az országban egyedülálló Informatórium és az Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány gyűjteménye is.

Szeged szívében, a Gogol utca, Jósika utca és a Kálvária sugárút háromszögében épült meg a város új oktatási, kulturális és közösségi központja. A tervezők, Helmle Csaba és Báger András vezették körbe az érdeklődőket szeptember 4-én az épületben.

A szakemberek kiemelték: számos egyéb funkciója mellett a Szent-Györgyi Albert Agóra (Szegóra) egyfajta „tudományos palota” lesz: két szinten rendezkedik be a Szegedi Tudományegyetem integrált kiállítási tere, az Informatórium, ahol a legkorszerűbb információs technológiák és eszközök kiállítása mellett többek között képernyőfal, intelligens otthon és „okos szoba” várja a látogatókat. Szerteágazó profiljából adódóan az interaktív tér kutató- és munkahelye lehet majd az egyetem hallgatóinak, bemutató helyszíne az SZTE-n született tudományos eredményeknek. Méltó helyére kerül a Szegórában a világhírű Informatikatörténeti Gyűjtemény összeállítása is, amelyet az egyetem támogatásával, annak öthalmi épületében őriztek meg az elmúlt évek során. Az informatika szélsebes fejlődésének legfontosabb mérföldköveit, a gyűjtemény legértékesebb darabjait költöztetik majd az új központba. Hamarosan beköltözhet az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont látványlaboratóriuma is az épületbe, amely az SZBK-ban folyó kutatások fontos disszeminációs tere lesz.

A szegedi universitas korábbi rektoráról, Nobel-díjas tudósáról elnevezett Szent-Györgyi Albert Agóra előadótermei, belső terei és aulája zenés-kulturális előadások és konferenciák, rendezvények helyszínéül szolgálhatnak a jövőben, de itt kap új otthont a Százszorszép Gyermekház is. A Szegórában számos innovatív, egyedülálló, korszerű és környezettudatos építészeti megoldással találkozhat majd a látogató. Az Agóra térnek például többemeletes klímatorony légmozgása biztosít természetes hűtést a nyári időszakban. Intelligens épületfelügyeleti rendszer koordinálja az épület teljes működését. A hűtést és a fűtést napkollektorok és hőszivattyúk, az elektromos áramot napelemek szolgáltatják. A megújuló energiát hasznosító gépeket a gépészeti terek kialakításának köszönhetően bárki megnézheti működés közben.

A szegedi Szent-Györgyi Agóra műszaki átadására szeptember közepén kerül sor, és várhatóan 2013. január elejétől nyílik meg az érdeklődők előtt a központ.

 

Borbola Terézia


Agora galéria

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Olasz_BalazsOlasz Balázs - ZMK, előadóművész – klasszikus orgona

Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van.




Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *