2024. március 28., csütörtök

90 éves az egyetemi füvészkert

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje növényház és sziklakert felújítással ünnepli 90 éves fennállását.

FuveszkertFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Füvészkert különleges gyűjteményeket bemutató élőhelyeinek rekonstrukciója. A szegedi Hortus Botanicus idén 90 éves.

A vizes élőhelyek, és a gyűjteményfenntartáshoz nélkülözhetetlen szaporítóház 2010-ben befejezett felújítása után, 2012-ben pályázati támogatással megújul a fagyérzékeny fásszárú növénygyűjtemény jelenleg fóliával fedett háza és a sziklakert. A nagyméretű pálmákat, kaktuszokat, trópusi gyümölcsfákat bemutató növényházi gyűjtemény üvegburkolatot kap. A jelenleginél magasabb házban a fatermetű fajok lombozata nagyobb térben fejlődhet, nem kell elszenvedniük az évente bekövetkező drasztikus csonkolást. A sziklakert hegyvidéki karakterét a páfrányokkal beültetett „szurdokvölgy”, sziklarepedésekben pompázó kövirózsák, s számos egyéb vadon termő növény adja meg. A tervezett széles utakon a kerekes székkel érkező látogatók mindkét helyszínen közelről gyönyörködhetnek a növénykülönlegességekben.

FuveszkertTovább épülhet a vagyonvédelmi kerítés, és egy élő gyűjtemények számára kifejlesztett adatbázis kezelő program beszerzésére is lehetőség nyílik.

A 2010-ben megvalósult fejlesztéshez hasonlóan a Környezet és Energia Operatív program keretében elnyert, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar állam által 100 százalékban támogatott projekt első, előkészítő fordulója e hónapban befejeződik. Jelenleg a kivitelezés közbeszerzési eljárása folyik, s a tervek szerint az év végére fejeződik be a projekt.

A felújítások eredményeként az SZTE Füvészkertben biztonságosan fenntarthatók lesznek az évtizedek alatt létrehozott nagy értékű növénygyűjtemények, és új fajok bemutatására is lehetőség nyílik. A projekt segítségével az SZTE Füvészkert eleget tesz a növényi sokféleség bemutatására és fenntartására, a veszélyeztetett fajok védelmére irányuló feladatainak. A látogatók méltó környezetben tekinthetik meg a decemberben virágzó ezüst akáciát, az ízletes gyümölcsű guavát, a japán naspolyát, s még több száz ritka és különleges növényt.