2024. március 28., csütörtök

1% az egyetemi alapítványoknak!

Ötvennél több alapítvány, non-profit szervezet nyújt segítséget a Szegedi Tudományegyetem oktatási és kutatási céljainak eléréséhez, a klinikai munkához. Az SZTE hallgatóit, munkatársait, továbbá a klinikai betegellátást támogató alapítványok idén is számítanak a személyi jövedelemadó 1%-ából származó bevételre.

„A Szegedi Tudományegyetemen folyó oktató és kutató munka feltételeinek javítása, a tudományegyetem hazai és nemzetközi kapcsolatai szélesítésének elősegítése…” „Belföldi és külföldi tanulmányutak, konferenciaszervezés…” „Olyan tehetséges és kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók támogatása, akiknek a tanulmányait a gazdasági válság miatt kialakult nehéz anyagi helyzetük veszélyezteti…” „Fogyatékossággal élő hallgatók támogatása…” „A szegedi felsőoktatásban tanulók részére nyújtunk ingyenes mentálhigiénés szolgáltatásokat…” „Rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők gyógyulásának elősegítése…” Ilyen és ehhez hasonló célokat támogat a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő több mint ötven alapítvány és non-profit szervezet. Az universitas egészéhez kapcsolódó civil szervezetek mellett az SZTE karai és közoktatási intézményei kötelékében is működnek non-profit szervezetek. Ezek listája megtekinthető az SZTE honlapján az egyetemi faliújságon. Az egyetemi hallgatókat támogató alapítványokról szóló összeállításunk pedig a http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-februar/hova-tovabb-tippek?objectParentFolderId=1192 linken elérhető.

Az SZTE hallgatóit, munkatársait, továbbá a klinikai betegellátást támogató alapítványok idén is számítanak a személyi jövedelemadó 1%-ából származó bevételre.

 

 

TEHETSÉGGONDOZÁS FELSŐFOKON, ÖSZTÖNDÍJESŐ AZ SZTE-N

A tehetséggondozás közvetlen formában a karokon, a tanszékeken folyik. A tudományos diákköri műhelyek kínálta szakmai felkészülés mellett a karok alapítványokkal, egyéni ösztöndíj-lehetőségekkel sarkallják tehetséges hallgatóikat minél jobb eredmények elérésére. Ezentúl az SZTE Tehetségpont központi segítséget nyújt abban, hogy a diákok kibontakoztathassák képességeiket.

Az SZTE Tehetségpont a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programokat fogja egybe, koordinálja, ezzel az universitas jó tanulmányi és szakmai eredményekkel rendelkező hallgatóit kívánja támogatni, valamint a kiváló sportolókat és művészeket. A Tehetségpont keretében működik többek között a Szociális Tehetséggondozó Ösztöndíj, a Tehetséggondozó Sport-, illetve Doktorandusz-ösztöndíj, a Sófi- és a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíj is. A szervezet elindította Kiválósági lista pályázatát, melynek során ranglistát állít fel a Tehetségpont-tag hallgatók között eredményeik alapján, így arany-, ezüst- és bronzkategóriába sorolva őket. Az egyes fokozatokhoz kiemelt kedvezmények és ösztöndíjak járnak. A pályázaton jól szereplők TALENT Ösztöndíjban részesülnek, melynek összegét a Szegedi Tehetséggondozó Tanács határozza meg félévente (jelenleg 30 és 150 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a hallgatók). Emellett folyamatosan bővülő kedvezményekkel igyekszik egyengetni a Tehetségpont az általa támogatottak útját a mentorolástól a kedvezményes színházbérleteken át kiállítások, koncertek szervezéséig.

Az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJTK) azon szakjain, ahol nem lesz államilag finanszírozott, ösztöndíjas hallgató (a 2012/13-ban induló jogász osztatlan mesterszak nappali tagozata) a dékáni vezetés kiválósági ösztöndíjat alapítva a tíz legjobb tanulmányi eredményt elérő hallgatónak visszatéríti az önköltséget, valamint szociális alapon is enged önköltség befizetése alóli mentesülést.

Az Általános Orvostudományi Kart (ÁOK) több mint 20-30 alapítvány segíti. Ezek elsősorban oktatást támogató, továbbképzési, betegellátási, a technikai felszereltséget fejlesztő célokat szolgálnak. Szűk körű a hallgatókat támogató kör. Egyes városok önkormányzata – például Szeged, Hódmezővásárhely – ír ki ösztöndíj-lehetőségeket. A gyógyszeripar elsősorban a tőlük való beszerzés arányában támogat. Kevés a hallgatókat segítő pályázati kiírás (Richter Gedeon, Merck)

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon (ETSZK) 2004 óta létezik az ETSZK Hallgatóiért Alapítvány (ETSZK HAL). Céljuk, hogy az ETSZK-n eltöltött évek alatt a hallgatók jól érezzék magukat, aktívan éljék meg a hallgatói közösségi életet, anyagi okok miatt lehetőleg ne kelljen megszakítaniuk tanulmányaikat, valamint a kar presztízsét emeljék. Az ETSZK hallgatói kisközösségeit támogatják saját programjaik, ötleteik megvalósításában anyagilag, tanácsadással és eszközökkel. Szociális alapon segítenek az ETSZK nappali és levelező tagozatos hallgatói közül évente minimum 20 főt pályázati formában. Évente egy hallgatót foglalkoztatnak. Részletek itt. http://www.hal.etszk.u-szeged.hu/index.php

A Gazdaságtudományi Kar (GTK) elhatározta, hogy évente minimum 40, nappali tagozatos közgazdászképzésben résztvevő, állami ösztöndíjban nem részesülő legtehetségesebb hallgatóját ösztöndíjjal támogatja.

A meghirdetendő ösztöndíjak formái:

2012. szeptember 1-től az ösztöndíjak két alapvető formájával fogják hallgatóinkat támogatni:

• egyrészt nevesített vállalati/intézményi (rész vagy teljes) ösztöndíjjal, amely az alapító nevét viseli.

• másrészt a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjjal.

Ösztöndíjban részesülhet az a hallgató:

• aki 2012. nyári felvételi eljárásában nappali tagozaton nyert felvételt a GTK által meghirdetett alapszakra,

• aki nem részesül állami ösztöndíjban,

• aki pályázatot nyújt be az ösztöndíj elnyerése érdekében.

Ösztöndíj elnyerésének feltételei:

• Nevesített vállalati/intézményi ösztöndíj esetében annak feltételeit az ösztöndíjat felajánló szervezet közvetlenül határozza meg.

• A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíj odaítélése az ösztöndíjra pályázó hallgatóink tanulmányi (felvételi) eredménye alapján, egyértelmű sorba rendezéssel történik.

Az ösztöndíj mértéke:

Mind a nevesített vállalati/intézményi, mind a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíj mértéke minimum a képzés során fizetendő költségtérítés összegének 50%-a, maximum a képzés során térítendő költségtérítés összegének 100%-a.

A pályázat benyújtásának módja, további információk:

A pályázat(ok) benyújtásának módjáról, feltételeiről felvételt nyert hallgatókat a felvételüket követően levélben tájékoztatják. További információ a GTK Tanulmányi Irodáján személyesen vagy a 62/546-911-es telefonszámon érhető el.

A Gyógyszerésztudományi Kar külön ösztöndíjat nem biztosít, a karral oktatási együttműködésben áll a Richter és a TEVA gyógyszergyár, akik kínálnak a legjobb hallgatóknak támogatási lehetőséget.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon (JGYPK) a következő alapítványok és más egyesületek segítik a hallgatókat:

Alapítványok: a Szegedi Pedagógusképző Kar Hallgatóiért Alapítvány; a Szegedi Tudományegyetem Polgáraiért Alapítvány; Dél-alföldi Fiatalok Mentális Egészségfejlesztő Központja Alapítvány; Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány; Hálózat a Szabad Információért Alapítvány; Juhász Gyula Tanárképző Főiskola "Tankönyvmúzeuma" Alapítvány; Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Technikai Oktatásáért Alapítvány; Belvedere Meridionale Alapítvány; Dél-magyarországi Pedagógiai Alapítvány; Szörényi József Tanítójelöltek Tehetséggondozó Alapítványa; Bonifert Domonkos Alapítvány; Regionális Ifjúságfejlesztő Központ Alapítvány.

Egyéb szervezetek, egyesületek: CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület; Dél-alföldi HEURégió Pont; Empátia Lelki Egészségvédő Egyesület; Erdélyi Magyar Diákok Egyesülete; Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ; Fiatal Szegedi Írók Köre; „Életen át!” – Fiatal Andragógusok Közhasznú Egyesülete; Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság; Musica Sacra Alapítvány Dr. Meszlényi Róbert Emlékére; Szegedi Román Kulturális Egyesület; Universitas Sport Club Szeged

A Mezőgazdasági Kar Gazdálkodj Okosan Pályázatot indít, amelynek díjai az első évfolyamos hallgatókat segítik. E tehetséggondozó pályázaton kívül a Gazdasági Egyesület, valamint a város is rendszeresen ír ki pályázatokat. Kari alapítványként működik az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány, melynek kuratóriuma például külföldi tanulmányutakhoz, illetve nyelvvizsga megszerzéséhez nyújt segítséget a hallgatóknak, amely nem rendszeres havi támogatás.

A Mérnöki Karon működő Ianua in Mundum – „Kapu a világra” Alapítvány célja a hallgatók és fiatal oktatók, továbbá a szakterületi gyakorlatban dolgozó szakemberek idegen nyelvű tudásának továbbképzése. Támogatják a hallgatók és oktatók hazai és nemzetközi, valamint a külföldi vendégoktatók és hallgatók magyarországi tapasztalatszerzési lehetőségeit; az élelmiszeripari vállalatok idegennyelvtudással, vállalkozó menedzseri szemlélettel megalapozott mérnöki tudással rendelkező szakemberigényét figyelembe véve az ilyen irányú képzést, különös tekintettel a hallgatók külföldön eltöltendő szakmai gyakorlatára, valamint a külföldi szakmai rendezvényeken, konferenciákon való részvételi lehetőség megteremtésére. Szintén pártfogolják az európai integrációt és együttműködést elősegítő hallgatói-oktatói cserék és egyéb szakemberkapcsolatok továbbfejlesztését.

Emellett most van szervezés alatt egy olyan alapítvány, amelynek célja a tehetséges hallgatók részére ösztöndíj biztosítása.

A Természettudományi és Informatikai Kar az új keretszámok relatív kedvezményezettje, tekintettel arra, hogy a preferált MTMI (matematika, természettudományok, műszaki és informatika) képzések lényegében mind itt folynak. A fölvehető állami finanszírozott ösztöndíjat kapó hallgatók száma ezért a karon növekedhet, emiatt a TTIK nem kínál kari finanszírozású ösztöndíjakat, de keresi azon cégeket, vállalkozásokat, szakmai szervezeteket, melyek egyedi hallgatói szerződéseken keresztül hozzájárulnának a részösztöndíjas, illetve az önköltséges hallgatók képzési költségeinek, terheinek csökkentéséhez.

Rengeteg céges kapcsolatot ápol a kar a hallgatókat segítendő, valamint számos alapítvány működik a karon, amelyek a hallgatók életét könnyítik meg a cégek támogatásából, különféle eseti ösztöndíjakkal.

A Zeneművészeti Kar hallgatóit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma Alapítvány segíti.