Bezár

Hírek

Karikó Katalin érkezik Sulyok Tamás társaságában, balról a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

Sulyok Tamás az SZTE díszvacsoráján: Karikó Katalin a siker mellett is igaz ember maradt

Sulyok Tamás az SZTE díszvacsoráján: Karikó Katalin a siker mellett is igaz ember maradt

2024. április 17.
4 perc

Vendégek körében, díszvacsorán köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem vezetése a Nobel-díját alma materének ajándékozó Karikó Katalint, az SZTE kutatóprofesszorát. Az április 16-i ünnepi estre az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba eljött az esemény fővédnöke, Sulyok Tamás köztársasági elnök is. Az államfő köszöntőjében kiemelte, hogy Karikó Katalin a világ csúcsára jutva is igaz ember maradt, aki visszatér oda, ahonnan indult, és felelősséggel viseltetik hazája iránt.

– Karikó Katalin, mint nagyszerű tudós ember és ragyogó elme az elmúlt időszakban már bezsebelte a szakmai díjak és kitüntetések legnagyobb részét – ha nem mindegyikét. Olyan elismerésekben részesült, amelyek csak keveseknek adatnak meg a Földön. De olyan tudományos munka is van mögötte, olyan felfedezéseket tett, amilyenekre szintén csak kevesek képesek. Csodálattal szemléljük évtizedes kitartását, amelyet a bajban megmentett emberéletekre tudott váltani – mondta Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke az SZTE TIK-ben, a Karikó Katalin tiszteletére szervezett díszvacsorán április 16-án.

Karikó Katalin és Sulyok Tamás, előttük a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Karikó Katalin és Sulyok Tamás, előttük a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

– Én ma, bár ez szokatlan egy kiváló egyetem, egy páratlan tudományos műhely által szervezett programon, nem a tudós Karikó Katalint méltatnám, hanem az embert, aki nem mellesleg világhírű tudós is. Mert nagy tetteket véghezvinni, hatalmas felfedezéseket tenni valóban dicső dolog, de a siker mellett is igaz embernek maradni, a világ csúcsára jutva is tudni visszatekinteni oda, ahonnan sarjadtunk és azokhoz, akikhez tartozunk, ez az, ami igazán nagyszerű, csodálatos és lenyűgöző. Erre csak kivételes ember, nemes lélek képes – vélekedett Sulyok Tamás. – Karikó Katalin nem tartozik, mégis visszaad. Hazahozza tudását és velünk osztja meg szakmai sikereit. Hazahoz mindabból, amit saját erővel, kitartással és fáradsággal szerzett meg. Munkája gyümölcsét teszi közkinccsé, saját dicsőségét osztja meg a hazájával. Nagylelkű felajánlását a Szegedi Tudományegyetem polgárai sohasem feledik.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

A vacsora két díszvendégét, a Nobel-díjas kutatóprofesszort és az államfőt összeköti, hogy mindketten a szegedi egyetemen végeztek, így mondhatjuk, hogy hazajöttek Szegedre. Mindketten itt gyűjtöttek olyan értékű tudást és olyan élményeket, amelyekkel pályájuk kiteljesedhetett. A díszvacsora nyitóelőadásaként a Szeged Táncegyüttes magyarszentbenedeki táncokat adott elő.

– Amikor ezen a színpadon állok, eszembe jut, hogy hogy kerülök ide. „Nemrégen” még éppen letettem az első vizsgákat, úgy negyvenöt éve. Ötvenöt évvel ezelőtt éppen ilyenkor megnyertem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei általános iskolások élővilág versenyét, és bejutottam az országos döntőbe. Lehet, hogy akkor kezdődött? – gondolkodott el a színpadra szólított ünnepelt, Karikó Katalin. Így folytatta: – Úgy érzem, egy vagyok közületek. Amikor díjakat kapok, azt érzem, hogy ezek nem csak nekem szólnak, hanem mindenkinek, aki megtanított írni-olvasni, aki a különféle tantárgyakat tanította nekem itt, az egyetemen. Hozzájuk is tartozik mindaz az eredmény, amit elértem. Ezért utaltam át a Nobel-díjért járó összeget, ezért hoztam el a díjat is, hogy megosszam mindenkivel, aki részese volt, és gondolatban azokkal is, akik már nincsenek velünk, és hogy a jövő nemzedéket inspiráljam – hallottuk a Nobel-díjas professzortól, aki el is érzékenyült. – Annyira megható az a szeretet, amellyel fogadtok… A „Nobel Minds” alatt csak egyetlenegy szekcióban raktak be filmet, és az a szegedi fogadtatásomról készült felvétel volt. Fantasztikus! Mindenki azt mondta, hogy engem úgy ünnepeltek, mint egy énekest, egy rocksztárt. Nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen mindenkinek!

Kariko_Katalin

Karikó Katalin: "Annyira megható az a szeretet, amellyel fogadtok…" Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

A vacsorára elkísérte Sulyok Tamást felesége, Nagy Zsuzsanna is, valamint a főasztalnál foglalt helyet Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora, Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár, Dr. Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, Dr. Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az SZTE díszvacsorája

Az SZTE díszvacsoráján. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

Az SZTE Zorán-koncerttel készült ajándékként Karikó Katalinnak – jelentette be Dr. Fendler Judit. A kancellár még egyszer megköszönte a Nobel-díjas professzor nagylelkű felajánlását, amellyel a szegedi egyetem hallgatóit, kutatóit támogatja.

Képek az SZTE Karikó Katalint köszöntő díszvacsorájáról
Képek az SZTE Karikó Katalint köszöntő díszvacsorájáról. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám

Vida-Szűcs Imre

A borítóképen: Karikó Katalin érkezik Sulyok Tamás társaságában, balról a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna. Fotók: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám