lundluxny

Svédországban fejleszti nemzetközi kapcsolatait az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem is képviselteti magát a svédországi Lundban megrendezett EUGLOH rendezvényen, 2022. május 9-től 12-ig. Az öt európai egyetem által alkotott szövetség képviselői, előadások és workshopok során osztják meg egymással a tapasztalataikat, ezúttal a marketingre, a kommunikációra és a lehetséges új, közös projektekre fókuszálva. 

Az Európai Egyetemi Szövetség a Globális Egészségért (European University Alliance for Global Health - EUGLOH), stratégiai partnerség a Université Paris-Saclay (UPSaclay), a Lundi Egyetem (LU), a Ludwig-Maximilians-Universität München (LMU), az Universidade do Porto (UPorto) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE)  között. A hálózat számos területen tesz lehetővé együttműködést az érintett felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói, kutatói és munkatársai számára. A szervezet elsődleges célja  az interdiszciplináris tevékenységek koordinálása, különösen a globális egészséggel kapcsolatos oktatásban és képzésben. A résztvevő egyetemek számára olyan új lehetőségek nyílnak, mint a közös szakmai projektek és tudományos infrastruktúra használata, például a biomedicina, az élettudományok és a társadalomtudományok területén. Az egyetemközi projekt számos jóléttel és a közegészségüggyel kapcsolatos kihívással is foglalkozik.

280062084_330276519238900_1051622322622126879_n

Az együttműködés keretében, a szövetséget alkotó egyetemek, különböző tematikájú, közös konferenciákat rendeznek. A Szegedi Tudományegyetem volt a házigazdája a legutóbbi EUGLOH Staff Weeknek, amelyen Barbara Oakley, a világhírű neveléstudományi szakértő volt az egyik főelőadó.

2022. május 9 -12. között, Svédországban rendezik a következő EUGLOH hetet, a házigazda ezúttal a Lundi Egyetem.

lundbib

Az esemény részeként, immáron harmadik alkalommal rendezik meg az "Alliance Day - Szövetség Napja" elnevezésű nemzetközi programot, amelynek célja, hogy az öt partneregyetem együtt ünnepelje a már három éve fennálló egységet és közösséget. A hibrid (személyes és virtuális), angol nyelvű rendezvény témája: "Öt Egyetem, Egy Közösség". Célkitűzése, hogy a 2022. május 11-re, a partneregyetemek által szervezett változatos közösségi és kulturális programok segítségével elérje és összefogja a Szövetség valamennyi egyetemi polgárát. A virtuális eseményen bárki részt vehet, de regisztrációhoz kötött. A részletes program és a jelentkezési űrlap ezen a linken érhető el. A regisztrációra 2022. május 10. éjfélig van lehetőség. Az esemény csatlakozási linkjét a regisztrálók május 11-én, reggel fogják megkapni.

280027593_364915792330237_561923265413530137_n

A jelenleg zajló, EUGLOH rendezvényre, Svédországba utaztak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói mellett, több, érintett SZTE szervezeti egység munkatársai is, akik előadásokon és workshopokon vesznek részt. A rendezvényen ezúttal az egyetemek közötti együttműködésre, a marketing és kommunikációs gyakorlatokra és az ezekben rejlő lehetőségekre fókuszálnak a résztvevők.


Lund
Az első, Lundban készült képek a galériára kattintva megtekinthetők.

A résztvevők több területen is jelentős előrelépést várnak a rendezvénytől: a konzorciumi partnerségen belül, a személyes munkakapcsolatok elmélyítése, a jógyakorlatok megosztása és a Lundi Egyetem nemzetköziesítési stratégiájának megismerése is hangsúlyos lesz. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai a nemzetközi kapcsolati háló bővítésén is dolgoznak Lundban.

A rendezvény eredményeiről és tapasztalatairól az SZTE honlapján és Facebook profilján számolunk be.

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Bobkó Anna/Kovács-Jerney Ádám


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.




Linka_KrisztinaLinka Krisztina - TTIK, földrajz

Hogy miért pont Szegedet választottam? Tudom, hogy a Szegedi Tudományegyetem elég jó hírű nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Emellett nagyon sok ismerősöm ezt az egyetemet választotta, és szerettem volna a közelükben maradni. Földrajzszakosként fontosak voltak számomra a város természeti kincsei: a Tisza és a határtalan Alföld. A szülővárosomban, Baján szintén van egy folyó, számomra nagyon fontos, hogy a város víz mellett legyen. A szakomon természettudományokat és társadalomtudományokat tanulok, mindkettőt szeretem, de majd a természettudományok irányába szeretnék specializálódni.



További hallgatói vélemények >>>