uni2022_nyito

Újabb összevetésben lett a legjobb hazai egyetem az SZTE

A 22. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon mutatták be az UNI 2022 Egyetemek rangsora című kiadványt Budapesten. A kötet az elmúlt három év nemzetközi rangsorainak összevetésével kíván hiteles képet adni a magyar felsőoktatás szereplőiről. A kiadványban a Quacquarelli Symonds (QS) és a Times Higher Education (THE) eredményeit vették figyelembe. A rangsorok összesítésénél a Szegedi Tudományegyetem került ki győztesként.

Egyre többen veszik figyelembe a továbbtanulás során, hogy hol állnak a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban. Az UNI in&out 2022 a legjobb magyar felsőoktatási intézményeket mutatja be úgy, hogy a korábbi évek nemzetközi felsőoktatási rangsoraiban elfoglalt helyeit összesítve vizsgálja. A kiadvány készítői intézményi és képzési területi rangsorokat is összevetettek, amihez nemzetközi és hazai felsőoktatási rangsorok eredményeit használták fel.

Az összehasonlításból kiderült, hogy mindhárom évben volt abszolút győztes: a QS rangsorában a Szegedi Tudományegyetem, a THE rangsorában pedig a Semmelweis szerepelt a legjobb helyen. A két rangsor elmúlt három évben megjelent listáiban elfoglalt pozícióit összesítve a Szegedi Tudományegyetem az abszolút győztes, hiszen ez az intézmény a QS világrangsorban folyamatosan az első helyen áll a magyar intézmények között, miközben a Times Higher Education listáján is jó pozíciókat ér el, ezzel a legjobb helyen áll a hazai felsőoktatás szereplői között.

A Szegedi Tudományegyetem továbbá figyelemre méltó helyezést vívott ki magának a regionális nemzetközi rangsorokban, a QS európai és közép-ázsiai egyetemeket vizsgáló rangsorában (QS EECA) a 2020-as kiadásában még a 33., a legfrissebb, 2022-es listán a 29. helyen áll.

A kiadvány készítői a 2021-es jelentkezőszámok és hallgatói kiválósági adatok, valamint a legfrissebb DPR (Diplomás Pályakövetési Rendszer Adminisztratív Adategyesítés 2020) adatait is vizsgálták. Az UNI 2022 adataiból az is kiderült, hogy az ápolás- és betegellátás szakon a DPR adatbázis legfrissebb adatai szerint az SZTE-ETSZK végzett hallgatók számíthatnak a legjobb diplomás kezdőbérre az országban.

A kiállításon debütáló UNI 2022 Egyetemek rangsora című kiadvány a tervek szerint évente kétszer megjelenő magazin lesz. A kiadvány célja, hogy megszólítsa és segítse az egyetemválasztás előtt álló fiatalokat és a diplomához közel járó végzős hallgatókat, és családjaikat, illetve támogassa őket a magyarországi felsőoktatási intézmények összehasonlításával, bemutatásával. A döntés elősegítésében az adatsorokat interjúk és rövid szakmai cikkek egészítik ki.

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Higi_CsillaHigi Csilla – BBMK, zenetanár (ütőhangszer)

Óvodás korom óta zenélek, így már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Hódmezővásárhelyen lakom, ezért az egyetem közelsége fontos szempont volt. A gyerekeket is nagyon szeretem, ezért választottam a zenetanár-képzést. Korábban több szegedi zenészbarátom mesélte, hogy milyen jó koncerteket, rendezvényeket szerveznek Szegeden, ez is vonzott a városban. Szerintem az SZTE sok lehetőséget biztosít a zenészként való érvényesüléshez.

Iszak KrisztianIszak Krisztián – BTK, szociológia

Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztem, ugyanis a képzés itt sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken. Minden tavasszal részt kell vennünk élesben egy kérdőíves kutatásban, ami a Szeged Studies nevet viseli. Így saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a szakma szépségeit, és hogy mennyi és milyen munka áll egy komplett kutatás lebonyolításában, kivitelezésében. Úgy gondolom, ezáltal egy igazán gyakorlatias tudást kapunk meg.






További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *