kiemelt_szabadegyetem

Indul az SZTE Szabadegyetem –fókuszban az egyetem története és a Covid-19 világjárvány

2022. február 16-án indul a „Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem” című előadássorozatának XXIX. szemesztere, amelynek keretében két kiemelt téma áll a középpontban: az egyik a COVID-19 világjárvány, a másik pedig a centenáriumhoz kötődően az Egyetem múltja és hagyományai.

A „Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem” című előadássorozatában hagyományosan olyan témák kerülnek bemutatásra, amelyek aktuálisak, érdekesek és sokakat érintenek. A tavaszi szemeszterben éppen ezért szól több előadás is a mindennapjaink részévé vált pandémiáról, illetve azzal összefüggésben a testi-lelki egyensúly megőrzéséről. A járvány kapcsán a COVID-19 genetikai és immunológiai vonatkozásairól is hiteles és naprakész információkkal gazdagodhatnak a résztvevők.

A centenárium évében kiemelt hangsúlyt kap a Szegedi Tudományegyetem elmúlt száz éve. Az egyetemtörténet kapcsán a jogi kar történetéről, Szent-Györgyi Albertről, illetve a kolozsvári egyetem és a szegedi egyetem megalakulásáról lesz szó.

A Szabadegyetem első előadását Dr. Buda László tartja a házasság hete rendezvény-sorozat kapcsán. A félév folyamán a kiemelt témákon kívül olyan színes prezentációk tarkítják a kínálatot, mint a keresztes hadjáratok és a középkori orvoslás, a csillagrobbanások, a mai Kína vagy Dante költészete.

Az előadássorozat a 2021/2022-es tanév tavaszi félévében a Szegedi Tudományegyetem hallgatói által felvehető általánosan művelő kurzus, amelynek teljesítése háromfokú minősítéssel történik.

A teljesítés alapfeltétele a szemeszter előadásaiból minimum nyolcon való részvétel. Regisztrálni az előadás előtt és után is kell a Kongresszusi terem második emeleti bejáratánál, amihez arcképes diákigazolvány szükséges. Az SZTE Szabadegyetem kurzus elvégzéséért a hallgatók kreditpontot kapnak. Az előadások után közvetlenül a helyszínen, vagy a Szabadegyetem – Szeged honlapján kérdéseket tehetnek fel az előadóknak. A kurzus előadásairól televízió-felvétel készül, amit online és a Szegedi Városi Televízió adásában is vissza lehet nézni.

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjának Kongresszusi Termében 2022. február 16-tól, szerdánként 18 órától összesen 11 alkalommal várja az érdeklődőket.

Az SZTE Szabadegyetem – Szeged XXIX. Szemeszterének programja

A Covid-19 kutatások illetve a Szegedi Tudományegyetem múltja és hagyományai

 

 

2022. február 16. – május 4.

 

1. Dr. Buda László

Testi-lelki egyensúly, érzelmi érettség, párkapcsolati harmónia

2022. február 16. 18.00

 

2. Prof. Dr. Széll Márta

A COVID-19 betegség lefolyását meghatározó genetikai tényezők azonosítása: nemzetközi adatok és saját eredmények

2022. február 23. 18:00

 

3. Dr. Körmöndiné Dr. Buzás Krisztina

A COVID-19 pandémia immunológiai vonatkozásai

2022. március 2. 18:00

 

4. Dr. habil. Hunyadi Zsolt

A keresztes hadjáratok kutatásának új útjain: a hosszú középkor

2022.március 16. 18:00

 

5. Dr. habil. Tarkó Klára

Életmód útikalauz egyetemistáknak

2022.március 23. 18:00

 

6. Prof. Dr. Dux László

Szent-Györgyi Albert, a XX. század elveszett fia

2022. március 30. 18:00

 

7. Dr. Szalai Tamás

Űrtávcsövekkel a csillagrobbanások és a csillagközi porszemcsék nyomában

2022. április 06. 18:00

 

8. Dr. habil. Balogh Elemér

A kolozsvári-szegedi jogi kar története a professzorainak alakjain keresztül

2022. április 13. 18:00

 

9. Dr. habil. Marjanucz László

Az alapítástól a szegedi újrakezdésig – A Kolozsvári Tudományegyetem története (1872-1921)

2022. április 20. 18:00

 

10. Mohr Richárd

Hagyomány és modernitás Kínában

2022. április 27. 18:00

 

11. Prof. Dr. Pál József

A költészet teológiája: Dante Alighieri (1265-1321)

2022. május 4. 18:00

További információk:

https://u-szeged.hu/szabadegyetem-szeged-tudas-portal


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.



meszaros-adriannaMészáros Adrianna – GTK: kereskedelem és marketing

Vajdasági vagyok, azért is szeretem Szegedet, mert sok mindenben hasonlít Szabadkára. Ismerősöktől rengeteg jót hallottam már az egyetemről, amit most saját bőrömön is tapasztalok. A kar számos ösztöndíjjal támogatja a legtehetségesebb diákokat és lehetőséget biztosít a gyakorlatszerzésre is. Kedvencem a kari sportnap, mert itt nemcsak mozoghatok, de a csapatjátékok segítenek a beilleszkedésben is.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *