nbnyjo

Ez a győzelem, most mindent jelent nekem

Világbajnok az SZTE hallgatója. Nádas Bence, az SZTE Mérnöki Kar hallgatója a férfi kajak párosok 500 méteres versenyszámában győzött a kanadai kajak-kenu világbajnokságon, Kopasz Bálinttal. Ez a versenyszám szerepel az olimpia műsorán is.

Nádas Bence, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatója K-2 1000 méteren, Kopasz Bálinttal lett negyedik a Tokiói Olimpián, 2021-ben. Az egység azóta is együtt maradt és az idei szezonban is szép sikereket ért el. A versenyszezon csúcsát jelentő kanadai világbajnokságon a rövidebb, 500 méteres távon álltak rajthoz, amely a következő ötkarikás játékok műsorán debütál két év múlva. Halifaxban, a világbajnokságon, a Nádas-Kopasz duó remek hajrával nyerte meg a döntőt, ezzel esélyessé vált a 2024-es, párizsi olimpiai éremszerzésre is.

A páros tehát az 1000 méteres táv olimpiai negyedik hely után, a férfi kajak szakág új olimpiai számában, K-2 500 méteren ért fel a csúcsra, az év legfontosabb versenyén.

nbny

- Ez a győzelem, most mindent jelent nekem, hiszen 18 évesen kis ifjoncként nyertem felnőtt vb-t nem olimpiai számban, de túl hamar megízleltem milyen, és nagyon hiányzott utána. Voltak érmek sokszor világversenyeken, de világbajnokságot nyerni más, ráadásul olimpiai számban is, ez még inkább felszorozza az értékét. Amikor itt az edzőket öleltük meg egy pillanatra tényleg elsírtam magam. Ezen az úton kell menni tovább, mert ez vezet olyan eredményhez, amivel ezt az élményt át tudjuk élni  – mondta el a közmédiának adott interjúban a verseny után Nádas Bence.

Az MVM Szeged versenyzője, a kajak négyesek 500 méteres versenyszámában is rajthoz állt a világbajnokságon, Kuli István, Csizmadia Kolos és Varga Ádám társaságában. A kvartett a B-döntőben szerepelt.

Az idei vb-t augusztus 3. és 7. között a kanadai Halifaxben rendezték, a kontinensviadalra pedig a müncheni multisport Eb keretében kerül sor augusztus 18-tól 21-ig.

tklogo

 

SZTEinfo- Lévai Ferenc

Fotó: MKKSZ Facebook


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Spitzer BarbaraSpitzer Barbara – BTK – anglisztika

Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.






sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *