IMG_2556

Nyílt nap – segít a döntésben

Miért hasznos a középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem nyílt napja? – erről kérdeztük egyiküket. A 12. osztályos Magyar Olivér, az SZTE Gyakorló Gimnáziumából arra buzdítja kortársait, hogy szombat délelőttre ne csináljanak másik programot.

Nagy dilemma volt számomra, hogy orvosi vagy fogorvosi pályára lépjek. Sokat segített a döntésemben, hogy részt vettem a Szegedi Tudományegyetem tavalyi nyílt napján. Az ÁOK és a FOK standján részletesen elmagyarázták, mire számíthatok ha az egyik, ha a másik pályát választom – hallottuk Magyar Olivértől. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola végzős diákja az előző rendezvényen betekintést nyerhetett, milyen is egy egyetemi tanóra, milyen tantárgyai lennének ha orvosnak, ha fogorvosnak tanulna. Mik a különbségek, a lehetőségek.



IMG_2530

Sokat hallott a pezsgő diákéletről, a kulturális programokról, kikapcsolódási-, sportolási lehetőségekről, valamint az egyetem nemzetközi kapcsolatairól, amelyekkel élni is szeretne a sikeres felvételi után. - Mindenkinek ajánlom a részvételt, mert rengeteg hasznos információval, tanáccsal gazdagodhatunk – magyarázta Olivér, aki idén is részt vesz az SZTE nyílt napján.

IMG_2538

 

Érdemes ellátogatni az eseményre, hiszen a program lehetőséget biztosít az általános tájékozódásra, az egyetem képzési kínálatának megismerésére, ugyanakkor a résztvevők informálódhatnak – többek között – a hallgatók tanulmányait segítő ösztöndíjakról, a nyelvtanulási-, sportolási-, esélyegyenlőségi-, szabadidős-, tehetséggondozási- és karrier lehetőségekről, valamint az SZTE nemzetközi ösztöndíjairól.


IMG_2559


A nyílt napról korábban itt írtunk.


 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


További hallgatói vélemények >>>