Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az, hogy két magyar csapat játssza a finálét, nagyban növeli a magyar kézilabda értékét. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Most is éppen tanulmányi ügyben vagy Szegeden. Mennyire nehéz összeegyeztetni az élsportot a tanulással?
– Tavaly még Hódmezővásárhelyen játszottam, akkor könnyebb volt összeegyeztetnem a kettőt. Idén ezt már sokkal nehezebb megoldanom, mivel Székesfehérvár és Szeged között jóval nagyobb a távolság, így csak nagyon ritkán jutok el a konzultációkra.
– Említetted Hódmezővásárhelyt. Ha jól tudom, Vásárhely mellett egykoron a szegedi női kézilabdacsapatban is megfordultál. Milyen emlékeket őrzöl abból az időszakból, amikor még Csongrád megyében kézilabdáztál?
– Szegeden és Hódmezővásárhelyen is szerettem játszani. Szegedet különösen kedvelem, mivel nagyon szép város. Jó emlékekkel távoztam innen, de Szegedre nem csak a tanulás miatt járok vissza rendszeresen, hanem azért is, mert nővérem itt lakik.
– Az idei szezontól kezdve vagy a Cornexi játékosa. Milyen célkitűzésekkel vágtatok neki az idénynek?
– A bajnokságban célunk a legjobb négy közé kerülés volt. Az EHF-kupában pedig minél tovább szerettünk volna jutni, de azt nem tudhattuk előre, hogy ez mit jelent majd, mert ez attól is függött, milyen ellenfeleket kapunk.
– Az előzetesen kitűzött céloknak eddig maradéktalanul megfeleltek, hiszen a bajnokságban úgy álltok a negyedik helyen, hogy még nem játszottátok le a rájátszás első mérkőzését, az EHF-kupában viszont egészen a döntőig jutottatok. A bajnokságban éppen az a Fradi előz meg benneteket, aki ellen kiharcoltátok a döntőbe kerülést. Mennyire más egy bajnoki, mint egy nemzetközi kupa meccs?
– Teljesen. Éppen ez okozta a problémát az egy góllal elveszített, otthoni mérkőzésünkön, mivel úgy fogtuk fel, mintha bajnoki meccset játszanánk. Nem olyan volt a hozzáállásunk, mint amilyennek egy EHF-kupa elődöntőn lennie kellett volna. Addig minden EHF-meccshez úgy álltunk hozzá, hogy éreztük a tét nagyságát, és ennek köszönhetően jobban is ment a játék.
– A Fradi előtt dán csapattal is mérkőztetek az EHF-kupában, Dániában pedig különösen nagy népszerűségnek örvend a kézilabda. Hogyan fogadtátok a hírt, amikor megtudtátok, hogy dán csapattal találkoztok?
– Szerencsénk volt, abban az időben a magyar csapatok közül mindenki, tehát a Dunaferr és a magyar válogatott is a dánokkal játszott. Különösen a magyar válogatott sikere segített nekünk rengeteget, hiszen óriási lökést adott, és így végre mi is be tudtuk bizonyítani, hogy a dánokat is le lehet győzni.
– Ez sikerült, bejutottatok a legjobb négy közé, ahol az FTC-t kaptátok ellenfélnek, de összekerülhettetek volna a Győrrel, vagy a német Lipcsével is. Kit szerettetek volna kapni, illetve kit szerettetek volna mindenképp elkerülni?
– Utólag azt mondom, hogy a Fradi remek ellenfél volt, mivel továbbjutottunk. Viszont a Lipcsét látva, szerintem ellenük is ki tudtuk volna harcolni a fináléba jutást. A Győrrel viszont nem szívesen találkoztunk volna, hiszen nagyobb játékerőt képvisel az előbb említett együtteseknél.
– Mint már említetted a Fradi elleni párharc első összecsapásán, hazai pályán egygólos vereséget szenvedtetek. Milyen hangulat uralkodott a mérkőzést követően az öltözőben?
– Annyira nem volt tragikus, mert mindenki úgy állt hozzá, hogy az egygólos hátrány még ledolgozható. A találkozó során volt, hogy a Fradi négygyel is vezetett, és ha akkor nem zárkózunk fel, akkor nem lett volna szó arról, hogy még továbbjuthatunk. Az egygólos vereség után viszont még bármi történhetett a visszavágón, így a második meccs előtti felkészülésünk alatt is viszonylag felszabadultak lehettünk.
– Szabó Edina vezetőedző változtatott-e valamit az első meccs előtt elvégzett felkészülési munkához képest?
– Igazából nem sokat. Azokat a hibáinkat próbáltuk kijavítani, amelyekről már az első mérkőzésen is tudtunk, és mégis elkövettük őket. Alaposan felkészültünk a Ferencváros játékából, mégis akadtak apró hibák, és ezeket próbáltuk korrigálni a visszavágó előtt.
– A visszavágón végül kétgólos győzelmet arattatok, úgy, hogy beállóként öt gólt szereztél. Számítottál rá, hogy ilyen jól megy majd a játék?
– Az egész csapat remekül játszott, én is könnyen be tudtam kapcsolódni a támadásokba. Mivel az átlövőink kintről rendre eredményesnek bizonyultak, így a védők rá voltak kényszerülve arra, hogy kilépjenek rájuk, ezáltal nekem több hely maradt középen, ennek köszönhető, hogy ötször is eredményes tudtam lenni.
– A találkozó utolsó percében hétméterest dobhattatok, amit hárított a Fradi kapusa. Ezután a kipattanót hajszál híján elérted, de megcsúszott a labda a kezeden, így Kirsner Erika szerezte meg a játékszert, és gólt is dobott. Mivel szoros volt az állás, így ezen akár a továbbjutás is múlhatott volna, mi játszódott le akkor benned?
– Az adott pillanatban csak futólag jut eszébe az embernek, hogy hibázott. Később gondolkodik el rajta komolyabban, hogy mi lett volna, ha ez a találat dönt. Szerencsére nem így lett.
– Következik a Győr elleni döntő, ráadásul az is tudott, hogy idegenben kezdtek. Mit szerettél volna jobban: egy döntőt a Lipcse ellen, amelyen ti számítotok esélyesnek, vagy pedig egy döntőt a Győr ellen, amelyre még többen odafigyelnek, mivel két magyar együttes csap össze?
– Az, hogy két magyar csapat játssza a finálét, nagyban növeli a magyar kézilabda értékét, hiszen megmutattuk, hogy a magyar kézilabda igenis a világ elitjébe tartozik. Emellett a magyar finálé másik előnye az, hogy így jövőre több magyar csapat indulhat a nemzetközi kupákban. Az erőviszonyokat tekintve viszont valószínű, hogy a Lipcsével könnyebb dolgunk lett volna, de azért a Győr ellen sem feltett kézzel megyünk fel a pályára.