2024. június 1., szombat English version
Archívum  --  2005  --  4. szám - 2005 március 7.  --  Egyetemi élet
Nis, Belgrád, Újvidék
Az Esély a Stabilitásra Közalapítvány és az SZTE Európa-tanulmányok Központja (ETK) Mini Roadshow-t szervez, melyen szegedi hallgatók tartanak angol nyelvű előadásokat Szerbia és Montenegró nagyobb egyetemein, Újvidéken, Belgrádban és Nisben. A március második felében lezajló programsorozat célja, hogy a szegediek naprakész információkkal lássák el a szerbiai hallgatókat, és kifejtsék az Európai Uniót érintő nézeteiket, tapasztalataikat. Az előadások témája széles területet ölel fel, a pályáztatók nem akarták szűkre szabni a tematikai keretet, ezzel segítve, hogy a jelentkezők saját szakterületükről tarthassanak előadásokat. Várhatóan arról fognak beszélni, mit jelent Magyarország számára az Európai Uniós tagság, milyen tapasztalatokat szereztek a csatlakozás óta. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi majd, ekkor tehetik fel kérdéseiket, vethetik fel esetleges aggályaikat a szerbiai hallgatók.
A pályázat február 23-án zárult le, és mint azt Szekeres Ildikó, az ETK projektmenedzsere elmondta, hat pályázó jelentkezett, s közülük választották ki azt a hármat, akik részt vehetnek a programban. Nem elég ugyanis a kiemelkedő program, a hallgatóknak stabil angol nyelvtudással kell bírniuk, hiszen az előadásokat követő vitákat is le kell vezényelniük. Márpedig viták lesznek, hiszen a rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy egy kicsit provokálja a szerbiai hallgatókat, előcsalogassa belőlük a szkeptikus hangokat is. Szekeres Ildikó a kezdeményezés fogadtatásáról még nem szolgálhatott információkkal. Mint elmondta az említett három egyetemet a program véglegesítését követően fogják tájékoztatni, de hamarosan felveszik a kapcsolatot az intézményekkel. A projekt lebonyolításában a belgrádi magyar nagykövetség is segítségükre lesz.

DSC_3253_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár