Szállítás, teljesítés tervezett időpontja: munkaterület adástól számított 30 naptári nap
A beszerzés tárgya: SZTE Egyetem u. 2. épület bejárati kapu javítási munkái
A beszerzés rövid ismertetője:
Megrendelő javíttatni kívánja Egyetem u. 2. épülete bejárati kapuját, az alábbiakban részletezettek szerint:
A kapu az idők során, a rendkívül intenzív használattól deformálódott, többszöri javításon esett át. Feladat, a kapu biztonságos, rendeltetésszerű használatának biztosítása, ennek érdekében minden felmerülő javítás elvégzése. Főbb problémák:
A kapu nyíló szárnya az idők során megereszkedett, többszöri pászítás után is nehezen csukódik. A szárny rögzítésének javításával/átalakításával a szárnyat ismét függőbe kell állítani.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az elektromos szerelvények ki- és visszakötését, kapuszárnyak le- és visszaszerelését, azok szállítási költségeit, az ajtók javítását a kitört részek pótlásával, az eredeti állapot visszaállításával. Új zsanérok gyártása és cseréje, a javított részek festése.
Az épület helyi védettségű, a javítások kizárólag olyan megoldásokkal történhetnek, melyek az erre vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek. A homlokzati megjelenésen változtatni nem szabad.
A kapuszárnyak ideiglenes eltávolítása esetén az épület zárhatóságáról gondoskodni kell.
Általános előírások:
A munkavégzésből adódó törmeléket, szemetet stb. vállalkozónak folyamatosan el kell szállítania a teljesítési helyszínről.
A munka költségeinek összeállításánál az árképzés irányelvei szerint járjanak el, vegyenek figyelembe, a teljesítéshez szükséges minden költséget abban az esetben is ha a költségvetés tételeinél nem szerepel, de a megvalósításhoz elengedhetetlenül szükséges (anyag, munkadíj, szállítási- és gépköltségek, közterület-használati díjak, törmelékszállítás, ideiglenes melléklétesítmények, finomtakarítás költségei, tervekben, engedélyekben szereplő előírásokat). A szakszerűtlen kivitelezési tevékenységből eredő károk Vállalkozót terhelik és a vétlen vagy szándékos magatartásból eredő károkat Vállalkozónak az átadás napjáig meg kell szüntetni.
A kivitelezés (szerelés, üzembe helyezés) során a munka jellegének megfelelő általános szerelési munkavédelmi utasításban előírtakat be kell tartani.
Az építkezés időtartamára a közterület foglalási engedély, utca, utcarész lezárási, forgalom elterelési engedély beszerzése és annak esetleges költségei is az ajánlattevőt terhelik.
A kivitelezés során figyelembe kell venni, hogy a munkavégzés működő közösségi épületben történik!
A berendezési tárgyak bevédéséről a Vállalkozónak kell gondoskodnia!
A kivitelezési munka nem építési engedély köteles tevékenység.
A munkákra a nyertes Vállalkozónak papír alapú építési naplót kell nyitni és vezetni.
A műszaki átadáshoz a következő dokumentációk szükségesek:
Építési napló lapjainak másolatai
Készre jelentési nyilatkozat: A készre jelentési nyilatkozatot levél formájában küldi el a fővállalkozó az építtetőnek, vagy az építési naplóban közlendő. A folyamat elindítható szóbeli megállapodás esetén is (a Ptk. szerint), viszont ennek körülményes bizonyíthatósága (tanúk) miatt az írásbeliség a javasolt eljárás.
Beépített anyagok teljesítménynyilatkozatai,
Kivitelezői nyilatkozat
Felelős műszaki vezetői nyilatkozat
Kezelési, karbantartási utasítások (azon berendezésekről, amik kezeléséről a dolgozókat ki kell oktatni)
Garanciajegyek
A Vállalási árat a mellékelt felolvasólapon kérjük megadni.
Kérjük, a mellékelt átláthatósági nyilatkozatot az ajánlatukhoz csatolni.
A vállalkozó 1 végszámlát nyújthat be a műszaki ellenőr által kiadott műszaki teljesítésigazolás után.
A vállalkozói számla kiegyenlítése átutalással történik, 15 napos fizetési határidővel. A megrendelő előleget nem fizet.
Helyszíni bejárás helye és időpontja:
Szeged, Egyetem u. 2.
2018. augusztus 27. 10.00
Találkozó az épület portájánál.
Helyszíni bejárás nem kötelező, Szükség esetén Kószó Péter műszaki ellenőr biztosítja a megtekintést. +36-30-371-7517
Nyertes ajánlattevő: Nagy Logisztik Team Kft.
Nyertes ajánlati ár: 567 000,-Ft+ÁFA
14. Őszi Kulturális Fesztivál ,BTK ,Diplomaosztó ,Egyetemi Tavasz ,Egyetemi Élet ,Egyetemi élet ,Esemény ,Fókusz ,Irodalom ,JGYPK ,Kulturális Iroda ,Kultúra ,Kutatók Éjszakája 2009 ,SZTE Kulturális Iroda ,SZTE Kultúrális Iroda ,Sport ,Szabadegyetem ,TIK ,TTIK ,ZMK ,