Felvételizők, figyelem! Csak így lesz érvényes a jelentkezésetek

A jelentkezési időszak hamarosan véget ér, de mi kell ahhoz, hogy a jelentkezéseteket mindenképp elfogadják? Ezeket a feltételeket kell teljesíteni az érvényes jelentkezésért.

A következő három dologra kell majd nagyon odafigyelni, ha szeretnétek érvényes, kifogásolhatatlan jelentkezést leadni. Ugyanis a jelentkezésetek csak akkor tekinthető érvényesnek, ha:


  • a határidőn belül (2019. február 15-ig) nyújtottátok be,
  • a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásnak megfelelő, erre a célra kialakított elektronikus felületen nyújtottátok be jelentkezését, és a személyes adataitokon kívül megjelöltetek legalább 1 jelentkezési helyet,
  • az E-felvételiben kitöltöttétek jelentkezési űrlapot (az utolsó adatállapotnak megfelelően) hitelesítettétek (ezt két módon tehetitek meg: vagy ügyfélkapun keresztül vagy kinyomtatott, aláírt, postai úton benyújtott hitelesítő adatlappal). Erre a határidőig benyújtott jelentkezés után még lesz öt napotok, hiszen hitelesíteni 2019 február 20-ig van lehetőségetek.

Fontos, hogy a nem hitelesített elektronikus jelentkezés a rendelkezésre álló határidőn túl nem fogadható el, és ez a jelentkezés érvénytelen lesz.


Forrás: eduline.hu


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.

Major NoemiMajor Noémi – TTIK, molekuláris bionikai mérnök

Azért jelentkeztem az SZTE-re mert az országban csak két egyetemen érhető el a molekuláris bionikai mérnök szak. Mivel Szeged egyetemi város, így ezért választottam inkább Szegedet. És milyen jól is tettem! A tanároknak nagyon jó hírük van, kedvesek, segítőkészek és fiatalok. A képzés rendkívül gyakorlatias, sokszor van laborgyakorlatunk, ami igazán hasznos lesz majd a jövőben. A sok gyakorlat miatt pedig teljesen más a képzés, érdekes és izgalmas.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *