ux-788002_1920

Felvételi nélkül a Szegedi Tudományegyetemre

Nem sikerült a felvételi, de elkezdené a tanulást? Szívesen lenne az SZTE hallgatója, de nem fogna bele egy teljes képzésbe? Felfrissítené a korábban tanultakat? A részismereti képzések Önnek szólnak! Legyen egyetemista Ön is!

2024 őszén az anglisztikától a pszichológián át a zenei stúdiógyakorlatig izgalmas, rövid képzések várják a jelentkezőket. A hagyományos képzések mellett a Szegedi Tudományegyetem ugyanis 23 részismereti képzést indít, melyekre szeptember 3-ig lehet jelentkezni az egyetem felületén. A részismereti képzések olyan egy- vagy kétféléves egyetemi szakok, amelyek esetében a klasszikus képzések tanóráihoz lehet csatlakozni, vizsgázni és az eredményről igazolást kapni. Az igazolások a későbbi egyetemi tanulmányok során beszámíttathatók. A képzések felépítése rugalmas, akár egy-egy online vagy személyes órára is lehet járni nappali vagy levelező tagozaton, de a szakok tananyagának nagyobb szelete is megismerhető.

Kiknek szól?

A korábbi tapasztalatok szerint a részképzések népszerűek a középiskolát befejezők között és vonzóak a már korábban diplomát szerzett szakemberek számára is, hiszen a mindenkori technológiai fejlődés vívmányai hangsúlyosak a tananyagokban.

A részismereti képzések mellett szólnak, hogy a hallgatói élvezhetik az egyetemi élet előnyeit, például diákigazolványt kapnak, korlátlanul hozzáférnek a Coursera for SZTE világszínvonalú online tananyagaihoz, és használhatják az egyetemi könyvtár szolgáltatásait. Ez különösen nagy előnyt jelenthet azok számára, akik a felvételi eljárás során nem kerültek be arra a szakra, ahol továbbtanulni terveznek. A részismereti képzéseknek köszönhetően olyan tantárgyak végezhetők el, amelyek betekintést adnak a tervezett szakon történő oktatásba, továbbá olyan tudást és krediteket biztosítanak, amelyek a későbbi képzés során beszámíthatók.

2024 szeptemberében induló részismereti képzések:

  • Biológia részképzés
  • BTK ráhangoló képzés (több mini modul választható)
  • Egészséges életmód ismeretek
  • Egészségtudományi alapozó modul
  • Élelmiszermérnöki alapozás
  • Ének-zene tanár részismereti képzés
  • Fizika részképzés
  • Földtudományi alapozás
  • Informatikai és villamosmérnöki részképzés
  • Jogász ráhangoló
  • Klímaváltozás alapjai
  • Műszaki alapozás
  • Német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára részismereti képzés
  • Nemzetközi tanulmányok részképzés
  • A nőnevelés története
  • Politikatudományok részképzés
  • Társadalomtudományi-szociális munka alapozó modul
  • Településmenedzsment részképzés
  • Természet- és társadalomtudomány kapcsolata részképzés
  • Turizmusfejlesztés mester részismereti képzés (ősz és tavasz)
  • Zenekultúra - jazz-zene részismereti képzés
  • Zenekultúra - művészetközvetítés részismereti képzés
  • Zenekultúra - Zenei stúdiógyakorlat részismereti képzés

 

Válasszon a karriercéljának megfelelő kurzust és csatlakozzon az egyetemi közösséghez!

Az induló részismereti képzések tartalmáról és a jelentkezéssel kapcsolatban az alábbi linken tájékozódhat.

SZTEinfo

Borítókép: pixabay.com


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Krizsan DaniellaKrizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet

A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.





Spitzer BarbaraSpitzer Barbara – BTK – anglisztika

Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *