SZTE ETSZK új szak

Az egészségügyi intézmények élére repít az SZTE ETSZK új mesterszakja

Egészségügyi szolgáltatást nyújtó gazdasági társaság, vagy közfinanszírozású szervezet vezetője, orvosigazgató és akár ápolási igazgató is válhat abból, aki elvégzi a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociálisképzési Kar új, egészségügyi menedzser címen, levelező tagozaton meghirdetett mesterképzését. Az új szak céljáról, hogy milyen ismeretekre tehetnek szert a felvételt nyert hallgatók, és hogy miként kamatoztathatják a tudást, Dr. Buzás Norbert, az SZTE SZAOK docense, az ETSZK tudományos főmunkatársa, a szak felelőse mesélt.

– Az új mesterképzéscélja olyan szakemberek képzése, akik a hazai és nemzetközi egészségügy területén megfelelő tudással és ismerettel rendelkeznek a vezetési- és szervezési feladatok lebonyolítása és az egészségügyi szervezetek működtetése terén. Átfogó szakmai ismeretek birtokában képesek a szervezeti problémák vezetői szempontú és újszerű megközelítésére, elemzésére és megoldására, valamint képesek a tudományos szakirodalom feldolgozására, kutatási projektek támogatására. A megszerzett végzettség a fentieken túl elősegíti az egészségügyi projektek irányítójaként, vagy az egészségügyi kutatások adminisztratív szervezeti menedzsereként való, magas szintű munkavégzést is – kezdte Dr. Buzás Norbert.


Buzas_Norbert

 

Mint ismertette: a hallgatók olyan alapvető tudásra tehetnek szert, mint egészségpolitikai ismeretek, egészségügyi jogi ismeretek, egészségügyi szervezeti egységek vezetése, egészségügyi informatika, ellátórendszerek ismerete, egészségügyi etika, szervezeti magatartás, minőségmenedzsment, projektmenedzsment, döntéselmélet, emberi erőforrás menedzsment, kommunikáció és konfliktuskezelés, egészségügyi marketing, közgazdaságtan alapok, pénzügyi számvitel, társadalomstatisztika. A szakmai gyakorlatot pedig a képzés tanterve által meghatározott módon egészségügyi, illetve határterületi intézményben, mentor támogatásával végzett, vezetői problémamegoldó projekt-jellegű munkaként kell megcsinálni. Mindemellett a mesterfokozat megszerzéséhez egy élő idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvi érettségi bizonyítvány vagy -oklevél szükséges.


ETSZK

 

SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar


– Elsősorban olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik orvos- és egészségtudományi, illetve gazdaságtudományi képzési területeken szereztek diplomát, de természetesen mindenkit, aki érdeklődik az egészségügyi menedzsment iránt és a rendeletben előírt alapképzettséggel rendelkezik – osztotta meg a szakfelelős.

 

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon meghirdetett, négy féléves mesterszakra, amely levelező tagozaton indul, jelentkezni a felsőoktatási felvételi eljárás keretében 2023. február 15-ig, a felvi.hu-n lehet.


A Szegedi Tudományegyetem 2023/24-ben induló új képzéseiről korábban itt írtunk.


Pósa Tamara

Borítókép: Pixabay. Fotó: Bobkó Anna, Buzas Norbert


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


bulik-patrikBulik Patrik – MK: műszaki menedzser

A szakmai gyakorlattal és a duális képzés bevezetésével már egyetemistaként lehetőségünk nyílik valódi munkatapasztalat szerzésére. Nyelvtanulásra is kiválóan alkalmas az SZTE, hallgatóként megannyi ösztöndíjra pályázhatunk a világ számos országába. Az egyetemi élet szerves része persze a kikapcsolódás is, melyhez sportolási, kulturális lehetőségeket és kedvezményes belépőket biztosítanak.




Juhasz_AnnaJuhász Anna - MGK, mezőgazdasági mérnök

Számomra egyértelmű volt már a középiskolában, hogy az MGK-n biztosan szép jövő vár rám. Sok jót hallottam ismerősöktől, de most, hogy a hallgatója lehetek ennek a karnak, én is sok maradandó élményt továbbíthatok érettségizős barátaimnak. Az órákon tanultakat az otthoni családi gazdaságban bátran kamatoztathatom. Szuper külföldi lehetőségek, gyakorlatias oktatás, és nem utolsósorban a családias légkör, amit nagyon szeretek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kiváló a tanár-diák kapcsolat.



További hallgatói vélemények >>>