hallgatoi_elegedettseg

Hallgatói elégedettség: kiválóra vizsgázott a Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem jó hírneve töretlen: ez is kiderül abból a hallgatók körében végzett idei felmérésből, amely során a 2019-ben és a 2015-ben végzett hallgatókat kérdezték. A Szegedi Tudományegyetem rendszeresen felméri végzett hallgatói véleményét, az eredmények alapján pedig folyamatosan fejleszti szolgáltatásait.

Az idei online kérdőívezés során nőtt azon egykori hallgatók száma, akik kitöltötték a Szegedi Tudományegyetem elégedettségi kérdőívét, és nőtt azoké a válaszadóké is, akik teljes mértékben elégedettek voltak a Szegedi Tudományegyetemmel diplomájuk megszerzésének évében. A 2015-ben végzett felmérés alapján a válaszadók 25 százaléka, 2019-ben 23 százaléka, míg 2020-ban 28 százaléka volt teljes mértékben elégedett az egyetemmel. Emellett a 2015-ben végzett felmérés alapján a megkérdezettek 38 százaléka, 2019-ben 36 százaléka, míg 2020-ban a 33 százaléka adott a maximális hét pontból hatot arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett összességében az egyetemmel a végzés időpontjában.

 

felmeres_elegedett


Javult a Szegedi Tudományegyetem megítélése más felsőoktatási intézményekéhez képest: a 2020-ban végzett felmérés alapján a válaszadók 39 százaléka gondolja azt, hogy kiemelkedő a szegedi egyetem hírneve, a maximális 5 pontból pedig 4 pontot adott további 46 százalék.

 

felmeres_hirnev


2019-hez képest 7 százalékkal növekedett a visszatérési hajlandóság is: míg a 2019-ben végzett kutatás alapján 61 százaléka mondta azt, hogy visszatérne az SZTE-re további tanulmányokat folytatni, addig a 2020-as kutatásban résztvevők körében ez az arány már 68 százalék volt.


A 2019-ben végzett felmérés eredményeként 85 százalék ajánlaná a szegedi egyetemet másoknak is, míg a 2020-as felmérés alapján 2015-ben és 2019-ben diplomát szerzők esetében ez is növekedett: 87 százalékra.


felmeres_ajanlana


Az eredményeket tekintve kijelenthető, hogy az előző évekhez viszonyítva növekedett azon korábbi hallgatók aránya, akik a Szegedi Tudományegyetem hírnevét jónak vagy kiválónak minősítették.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


kartali_tunde_felveteliKartali Tünde - TTIK, biológia PhD

Újvidéken, szerb nyelven fejeztem be a mesterképzést. De mindig is szerettem volna az anyanyelvemen továbbtanulni, mikrobiológiával foglalkozni. Ezért jelentkeztem az SZTE Biológia Doktori Iskolájába. Szegedet mindig is szerettem. Régóta tisztában vagyok azzal is, hogy az itteni egyetem minőségi képzést biztosít, az SZTE Mikrobiológiai Tanszékéről csak jót hallottam. Ezért választottam a Szegedi Tudományegyetem doktori képzését.





Kocsis_BalazsKocsis Balázs - FOK, fogorvos

Azért Szegedre jelentkeztem, mert a dél-alföldi régióban szerettem volna maradni. Szegedről jókat hallottam, és most már tapasztaltam is. A kar dinamikusan fejlődik, épület egy 9 székes rendelő itt nálunk, ami európai színvonalú. Nagyon felkészült az oktatógárda, valamint a munkaadók külön skatulyába helyezik a Szegeden végzett fogorvostan-hallgatókat, tehát előnyben van az, aki szegedi diplomával rendelkezik, európai szinten is.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő