Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy nettó egymillió forintot meghaladó ajánlatot, kizárólag csak elektronikus formában, - a honlapon feltöltve - fogad be az ajánlatkérő. (A borítékban beadott egymillió forintot meghaladó ajánlat érvénytelen!)
Kivitelező feladata:
A 22/2005. (XII.21.) FMM és a 28/2011. (IX:6.) BM rendelet és az MSZ EN 50172:2005 alapján a mellékelt táblázat szerinti helyeken a lámpatestek felülvizsgálata üzemeltetése és karbantartása
Igazolása annak, hogy a munka teljes körű elvégzésében résztvevő szakemberek rendelkeznek minimum 3 éves szakmai gyakorlattal és a munka elvégzéséhez szükséges szakmai képesítéssel. Az igazolás módjaként a vállalkozó mutassa be a szakemberei igazolását. (szakirányú végzettséget igazoló bizonyítványok egyszerű másolata)
A pályázó mutasson be a megjelenésétől visszafelé számított 12 hónapon belül legalább egy referenciamunkát, amelyet egészségügyi intézményben vagy alap, közép vagy felsőfokú oktatási intézményben végzett. Nyilatkozat arról, hogy hatósági ellenőrzés alkalmával, a pályázati dokumentációval összefüggésben megállapított hiányosság esetén, - amennyiben a hiányosság a szerződőt terheli – megteszi a megszűntetés érdekében a szükséges intézkedéseket, a dokumentációt kiegészíti és az ezzel kapcsolatos költségeket nem hárítja át a megrendelőre.
Az elmúlt három évben a vállalkozó nem lehetett veszteséges, és nem lehet köztartozása.
A vállalkozó rendelkezzen a megfelelő műszerekkel a közbeszerzési szolgáltatás elindításához.
A pályázatra beadott üzemeltetési és karbantartási díjnak tartalmaznia kell az esetlegesen felmerülő javítási munkadíjat is.
A pályázónak rendelkeznie kell érvényes felelősségbiztosítással.
Helyszíni bejárásra nincs lehetőség.
(Az épületek nagy száma és szórt elhelyezkedése miatt kb. 1 hétig tartana.)
A Vállalási árat a pályázati lapon a következő formában kérjük megadni:
nettó összesen:……………..………,- Ft
ÁFA 27%:………………………..…- Ft
Bruttó összeg:…………………...….,- Ft
A vállalkozó 11 db részszámlát és 1db végszámlát nyújthat be, a műszaki ellenőr által kiadott műszaki teljesítésigazolás után.
A számla fizetési határideje 60 naptári nap.
Megrendelő előleget nem fizet.
A Vállalkozónak a szerződésben nyilatkoznia kell, hogy a szerződés tárgyát képező feladatot ellátó, a Vállalkozót képviselő személy nem áll a Szegedi Tudományegyetemnél közalkalmazotti jogviszonyban.
A Vállalkozónak a szerződésben nyilatkoznia kell, hogy szervezetük átlátható szervezetnek minősül. Vállalja továbbá, hogy amennyiben a fentiekkel kapcsolatban változás történik, arról az Egyetemet haladéktalanul tájékoztatja.
Az aktuális beszerzési eljárás érvénytelenítésre került.
14. Őszi Kulturális Fesztivál ,BTK ,Egyetemi Tavasz ,Egyetemi Élet ,Egyetemi élet ,Esemény ,Fókusz ,Irodalom ,JGYPK ,Kulturális Iroda ,Kultúra ,Kutatók Éjszakája 2009 ,Riport ,SZTE Kulturális Iroda ,SZTE Kultúrális Iroda ,Sport ,Szabadegyetem ,TIK ,TTIK ,ZMK ,