Tárgy: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ tűzjelző rendszer bővítése.
Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged. Ady tér 10.
Teljesítés határideje a szerződés hatálybalépésétől számított 60 naptári napon belül
Feladat: A SZTE TIK épületében a meglévő tűzjelző központ mellé 1 darab 1 hurkos tűzjelző központ kiépítése a tűzvédelmi jogszabályoknak megfelelően.
Kérjük, hogy csak a kiírásban és az árazatlan költségvetésben megadott eszközökre/berendezésekre (különös figyelemmel gyártóra, típusra) nyújtsanak be ajánlatot. Helyettesítő terméket nem áll módunkban elfogadni.
A mindösszesen vállalási árat a mellékelt felolvasólapon kérjük megadni, illetve tételesen a kiíráshoz csatolt árazótábla kitöltésével és az ajánlathoz történő csatolásával. Kérjük, hogy ajánlatához kitöltve csatolja a mellékelt átláthatósági nyilatkozatot is.
Az érzékelők telepítési, illetve bekötési pontjait a helyszíni bejárás során van lehetőség felmérni (összesen 3 helyiség).
Az újonnan telepítésre kerülő SIEMENS FC361-ZZ 1 hurkos tűzjelzőközpontot a pályázatban nyertes Vállalkozó köteles összekötni a meglévő SIEMENS Cerberus CT11 tűzjelzőközponttal (a szerződött karbantartó közreműködésével), hogy a tűzjelzéskor bekövetkező riasztás a meglévő központon is elindítsa a megfelelő vezérlőket, illetve hangjelzéseket.
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatukat a helyszín ismeretében kérjük megadni!
A helyszíni bejárás nem kötelező, de ajánlott és arra Ajánlatkérő lehetőséget biztosít az alábbiak szerint:
Időpont: 2024. november 27. (szerda) 10 óra
Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged. Ady tér 10.
Kontaktszemély: Kergyó Zoltán tűzvédelmi technikus, +36 30/161-5211
A helyszíni bejáráson részt vevők szakmai kérdéseiket a helyszíni bejárást követő 24 órán belül írásban tehetik fel, melyeket a Megrendelő 24 órán belül (munkanapokon) együttesen megválaszol és az ajánlati felhívásban publikál.
Amennyiben az Ajánlattevő nem él a helyszíni bejárás lehetőségével esetleges szakmai kérdéseit a kiírásban megjelölt kapcsolattartó(k) felé írásban az ajánlatételi felhívás első 5 munkanapos etapjában van lehetősége feltenni, melyeket a Megrendelő az ajánlati határidő lezárulását megelőző 24 órában együttesen válaszol meg.
Vállalkozó kizárólag: 1 db végszámlát nyújthat be a munkálatok 100 % készültségi fokánál
A számlák fizetési határideje: végszámla 30 naptári nap.
Megrendelő előteljesítést elfogad.
Az ajánlattételi felhívás részét képezi a melléklet szerződéstervezet, melyet Ajánlattevő benyújtott ajánlatával automatikusan elfogad. Amennyiben a szerződéstervezetet illetően annak tartalmi elemeivel kapcsolatban kérdése merül föl, azt még az ajánlattételi határidő lejárta előtt kérjük írásban az ügyintéző felé jelezni (E-mail: danyi.andrea@gmf.u-szeged.hu).
Felmerülő szakmai kérdések esetén kapcsolattartók:
Kergyó Zoltán, Tel.: +36 30/161-5211; E-mail: kergyo.zoltan@szte.hu
Kérjük, hogy a kiírással kapcsolatosan felmerülő szakmai kérdéseket a megadott szakmai kapcsolattartó mellett a nyílt ajánlattételi eljárás ügyintézője részére (e-mail: danyi.andrea@gmf.u-szeged.hu) is feltétlen küldjék meg!
Jelen nyílt ajánlattételi eljárásban csak közbeszerzési értékhatár alatt köthető szerződés. Az ezt meghaladó ajánlatok értékelése során ajánlatkérő figyelemmel lesz a közbeszerzési törvény becsült érték megállapítására vonatkozó előírásaira, és adott esetben erre tekintettel az eljárás eredménytelenítéséről határoz.
Amennyiben a kiíráshoz csatolt árazatlan költségvetés tartalmi elemeivel, illetve megadott mennyiségi adataival kapcsolatban kérdése merül föl, azt az első körös ajánlattételi határidő lejárta előtt kérjük írásban jelezni az Ajánlatkérő részére (E-mail: danyi.andrea@gmf.u-szeged.hu). Előzetes egyeztetés, jelzés hiányában az árazatlan költségvetés Ajánlatkérő részéről megadott igénytartalma nem módosítható!
Nyertes ajánlattevő: T-TECH 2000 Kft.
Nyertes ajánlati ár: 1 144 230,-Ft+ÁFA
14. Őszi Kulturális Fesztivál ,BTK ,Egyetemi Tavasz ,Egyetemi Élet ,Egyetemi élet ,Esemény ,Fókusz ,Irodalom ,JGYPK ,Kulturális Iroda ,Kultúra ,Kutatók Éjszakája 2009 ,Riport ,SZTE Kulturális Iroda ,SZTE Kultúrális Iroda ,Sport ,Szabadegyetem ,TIK ,TTIK ,ZMK ,