Dokumentumpótlással kapcsolatos információk



Ne feledd, hogy a február 15. után megszerzett és a pontszámításhoz szükséges, vagy a többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb 2022. július 7-ig pótolhatod. Ezeket a dokumentumokat szkennelés után az E-felvételi rendszerébe kell feltölteni. Ugyanitt ellenőrizhető a már benyújtott dokumentumok feldolgozottsága, az elbírálás eredménye, valamint megtekinthetők az egyes dokumentum képek is.

Vedd figyelembe. hogy a dokumentumok feldolgozása igénybe vesz néhány napot, ezt követően jelenik meg az elbírálás eredménye az E-felvételiben.


FONTOS! Egy-egy feltöltött fájl csak egyféle dokumentumot tartalmazzon, így mindent rögtön a megfelelő kategóriába tudunk feltölteni.

Több fájlból álló dokumentummásolat esetén (pl. ha a középiskolai bizonyítványod, minden lapja külön fájlba lett mentve) csak akkor kattints a “dokumentumtípusba történő feltöltések befejezése” gombra, ha biztos vagy benne, hogy az adott dokumentum minden oldalát feltöltötted. Az egyes anyagok feldolgozása után minden esetben győződj meg róla, hogy a feltöltés sikeres volt és a fájlok nem sérültek-e.

Ha egy már meglévő dokumentumhoz szeretnénk új fájlokat feltölteni (pl. középiskolai bizonyítvány még hiányzó oldalait), akkor a Jelentkezésekhez csatolt dokumentumok táblázatban az adott dokumentumtípus melletti Művelet ikonra kell kattintani. A már benyújtott dokumentum képét annak neve mellett látható ikon segítségével lehet megtekinteni.

 

Milyen dokumentumokat nem kell benyújtani?

 

Vannak olyan dokumentumok, amelyeket nem kell feltölteni az E-felvételibe – az ezekben szereplő szükséges eredményeket az Oktatási Hivatal elektronikusan átveszi a központi nyilvántartásból.


Nem feltöltendő dokumentum Hogyan kap érte pontot a jelentkező Megjegyzés
2006. január 1. után kibocsátott magyar rendszerű érettségi bizonyítvány/tanúsítvány az érettségi vizsgaeredményeket az OH elektronikusan átveszi a köznevelés információs rendszeréből -
2003. január 1. után kiállított államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványt a hitelesség ellenőrzése a nyelvvizsgák nyelvvizsga-anyakönyveinek nyilvántartásából történik a bizonyítvány adatait (nyelvvizsga nyelve, foka, típusa, bizonyítvány száma, anyakönyvi száma, kiállítás dátuma) kötelező megadni az E-felvételiben
2006. február 1. után szerzett magyar felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet az adatokat az OH elektronikusan átveszi a felsőoktatás információs rendszeréből

kivétel, azaz fel kell tölteni:

  • a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végzett a jelentkező,
ahol a képzést és a záróvizsgát idegen nyelven végezte a jelentkező
a magyar felsőoktatási szakképzésről és a 2006. február 1. után kibocsátott szakirányú továbbképzésről szóló oklevelet az adatokat az OH elektronikusan átveszi a felsőoktatás információs rendszeréből -


A közhiteles nyilvántartásokból átvett adatokat, információkat az e-ügyintézés keretében folyamatosan nyomon követheted: az E-felvételi „Közhiteles nyilvántartásokból származó információk” menüpontjában. Amennyiben eltérést vagy hiány tapasztalsz, a javítást, kiegészítést a megfelelő dokumentum feltöltésével kérheted.



esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.


Mango_MagdolnaMangó Magdolna - ÁJTK jogász

A képzéssel kapcsolatban eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. A tanárok korrektek, bár vannak nehéz tantárgyak, de végig lehet vinni. Szeged nagyon jó hely, a közelsége miatt is ide akartam jönni, valamint azért, mert sok ismerősöm járt ide, ők is ajánlották. Mindig is jogász akartam lenni, és úgy érzem, hogy a szegedi ÁJTK megfelelő hely erre.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *