Tóth Erika tanácsadó szakpszichológus szeptember folyamán Új-Zélandon vett részt egy tanulmányúton, amiről most rövid összefoglalót olvashattok. Látogatása fókuszába került a hallgatói sikeresség, a lemorzsolódás csökkentése és a kortárs segítő programok témája is.
Az Otago Egyetem egyik büszkesége a Disability Information and Support egység, amely 14 fő munkatárssal segíti a teljes státuszban az átmeneti vagy tartós állapotváltozással élő hallgatókat. A központ célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a tanulmányi előrehaladást és a sikeres diploma megszerzését. A szolgáltatás lényege, hogy a hallgatók számára minden felemrülő akadályoztatottság esetén tanulmányi tanácsadást biztosítanak, ahol közösen készítenek személyre szabott tanulási terveket.

A célok és alcélok meghatározásával, valamint a fejlődési lépések rendszeres áttekintésével segítik a diákokat abban, hogy minél hosszabb ideig bent maradjanak a felsőoktatásban, megéljék sikereiket. Dr. Stephen Scott kiemelte: a hallgatói visszajelzések gyakran rávilágítanak arra, hogy az egyes konzultációk után meghatározott konkrét lépések ösztönző erővel bírnak. Ugyanakkor fontos, hogy a segítő szakemberek is kellő rugalmassággal kezeljék a különféle élethelyzeteket. A nehézségek köre széles: szülői státusz, családi felelősségek, egészségügyi állapotból fakadó akadályok vagy akár a fiatal felnőttkor kihívásai is ide tartozhatnak. A szakemberek kiemelték, hogy a hallgatók támogatásában kulcsfontosságú a bizalom és a személyközpontúság, hiszen csak így lehet erős és hatékony együttműködést kialakítani. A tapasztalatok szerint a szakmai hálózatokban való szorosabb együttműködés még eredményesebbé teszi a hallgatói sikertámogatást. Összességében az Otago Egyetem példája jól mutatja, hogy a célzott tanácsadás és a személyre szabott tanulási tervek nemcsak a bennmaradást növelik, hanem a hallgatók önbizalmát, elköteleződését és jövőbeni sikerességét is elősegítik.
