AA

Nem vagy egyedül – van segítség, van kiút – Beszélgetés a függőségről és a felépülésről

Nem vagy egyedül – van segítség, van kiút – Beszélgetés a függőségről és a felépülésről

2026. november 17.
9 perc

Zoltán, a Kiút Alapítvány tapasztalati szakértője saját alkohol- és gyógyszerfüggőségéről, a felépülés útjáról és a segítségkérés jelentőségéről mesél a SZER-TELEN November programsorozatában.

Zoltán, hogyan mutatkoznál be ma azoknak, akik még nem ismernek téged? Mit jelent számodra, hogy felépülő függőként és tapasztalati szakértőként dolgozol?

Felépülő függő vagyok, amit igyekszem észben tartani. Megtisztelő feladatnak érzem a munkám, hogy segíthetek az embereknek elindulni a felépülés útján.


Ha visszatekintesz, mikor és hogyan vált az alkoholfogyasztás, illetve a gyógyszerhasználat problémává az életedben? Volt olyan időszak, amikor még úgy érezted, hogy kézben tartod a helyzetet?


Szinte már az elején problémát jelentett a fogyasztásom, középiskolás koromban, és aztán a gyógyszerfüggésem is, de nagyon sokáig, kb 25 évig, úgy gondoltam, majd én tudom, nekem ne mondja meg senki, hogyan éljem az életem... Meg egyébként is, hisz mindenki iszik. Hatalmas volt az egom, miközben televoltam félelemmel, kétség az önértékelésem a béka segge alatt


Milyen szerepet játszottak az életedben a nehéz érzések, a stressz, a kapcsolatok vagy az elvárások? Mit adott kezdetben a szerhasználat, és mit vett el később?

Minden helyzet problémát jelentett számomra, mert döntésképtelen voltam. Túl hamar kezdtem el inni és túl hamar váltam függővé. Így, és a traumákkal teli gyerekkorom miatt sosem tanultam meg kezelni érzelmeket, indulatokat, helyzeteket, embereket. Ezért minden, ami a társadalom felől érkezett hozzám, pánikkal töltött el. Ezért mindig tele voltam félelemmel, megfelelési kényszerrel és szorongással. Már a legelején rájöttem, mennyit lazít rajtam a pia, mennyire felold minden félelem és szorongás alól. Tetszett ez az "állapot". Plussz adott egy löket mámort, doppingolt. Felszabadított. Magabiztossá tett. Humoros lettem, még magam számára is, jófej lettem, figyeltek rám.

Viszont jöttek a rosszullétek, borzalmas lelkiállapotok, amit a gyógyszerekkel kezeltem, mivel a Kórházi kezelések alatt is ezekkel tünetmentesítettek. Aztán nagyon hamar rákaptam az ízére, mert alkoholt ittam rá, s még hamarabb jött az a bizonyos jó érzés, Sokszor mentőt kellett hívni rám, mert epilepsziás rohamot kaptam, s kétszer delíriumos állapotba kerültem, amikor is kezem, lábam ki volt kötve, alul, felül csövek lógtak belőlem, s közel álltam a halálhoz.

A felismerés és a segítségkérés

Volt olyan fordulópont, amikor felismerted, hogy segítségre van szükséged? Mi vezetett ehhez a felismeréshez?

A fordulópontot a családom adta, mikor elém álltak, s azt mondták, "eddig, és nem tovább, s hogy innentől kezdve éljem úgy az életem, ahogy nekem teszik, és hogy Ők nem asszisztálnak tovább az én lassú öngyilkosságomhoz".

De még ekkor az munkált bennem, hogy én visszaakarom kapni a családom, csak később fogtam fel, vezettek rá, hogy nekem kell vágyjam a változást. Úgy voltam vele, majd elmegyek az önsegítő közösségbe, és mindenki más elfelejti, köztük a családom is, hogy nekem van egy Problémám.


Mi volt a legnehezebb a segítségkérésben? A szégyen, a félelem, a környezet reakciója vagy valami egészen más?


Nehéz volt leküzdenem az egomat, hogy én majd mindent is megtudokoldani, mindent is leküzdök. Aztán persze jött a szégyen, mit fognak szólni hozzá mások, és végül a szégyenérzet, hogy én, a nagy ....Zoltán, kudarcot vallottam az életem irányításában.


Ki vagy mi segített abban, hogy elindulj a felépülés útján?


Az önsegítő közösség, de tulajdonképpen az, hogy megismertem az Alapítványt, KIÚT Alapítvány, amikor is eljártam hozzájuk beszélgetni, önkéntesmunkát végezni, és ott kezdtem el az igazi felépülést. Ott értettem meg, hogy milyen nagy káosz is van a fejemben.

A felépülés és az önsegítő közösség

Hogyan kerültél kapcsolatba az Anonim Alkoholisták (AA) közösségével, és mit adott neked ez a közösség?

Miután ultimátumot kaptam a családomtól, Kórházba nem küldtek, mivel azt már tudták, ideig, óráig tartom magam, de aztán ott folytatom, ahol abbahagytam, s mondták, talán kezdhetnék valamit az életemmel, kezdetnek, talán menjek el a közösségbe, és ott talán ragad rám valami, a koszon kívül.

Elöször csak a kíváncsiság hajtott, hogy a magukat alkoholistáknak tartó emberek, hogy tudnak ilyen fesztelül, szégyenkezés nélkül nevetni a "nyomorúságos életükön", amikor én évek óta, még csak mosolyogni sem tudtam, nemhogy neveni. Kíváncsi lettem, Hogy csinálják? Reménnyel töltött el az idő, amit a társaságukban töltöttem.


Mit jelent számodra ma a felépülés a mindennapokban? Mi változott meg a kapcsolataidban, a gondolkodásodban és az önmagadhoz való viszonyodban?

Szégyenkezés nélkül, őszintén élhetek, tiszta, józan életet. Olyan emberek vesznek körül, akik nemcsak társak a felépülésben, hanem őszinte barátok, akikre számíthatok a mindennapjaimban. Minden nyomasztó, nehézséget okozó érzésem, bánatom, boldogságom őszintén elmondhatom, mindenféle elítélés, ítélkezés nélkül. Megtanultam elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok, mert emiatt volt olyan mélyen az önbecsülésem, s amin tudok változtatni, azon változtatok.


Mit tanultál a visszaesés kockázatáról, a nehéz időszakok kezeléséről és arról, hogyan lehet hosszú távon fenntartani a változást?


Az elmúlt időszakra visszagondolva, az aktív időszakomat értem ezalatt, megtanultam, egy percre sem felejthetem el, honnan indultam, milyen káoszban, mélyen, emberhez méltatlan körülményekben, "öngyilkos" állapotokat idéztem elő függőségemmel, s hogy minden nehézséget feladatként fogjak fel, amit megkell oldanom. Viszont nem vagyok egyedül a nehézségekkel, mert mindig van egy hely, benne társakkal, akiknek őszintén, ítélkezés nélkül elmondhatok mindent, s ez a hely az önsegítő közösségek gyűlései. A közösség lépésmunkája révén fejlődök, s válok jobbá régi önmagamnál. Mondják, "Ha ezt az utat követem, semmitől sem kell félnem".

Tapasztalati szakértőként a Kiút Alapítványnál

Hogyan lett a személyes felépüléstörténetedből másokat segítő tevékenység? Mit jelent tapasztalati szakértőként dolgozni a Kiút Alapítványnál?

Nem kértek sokat tölem, csak, hogy legyek őszinte önmagam, se több, se kevesebb. Mivel elég hosszú ideig tartott az aktív, fogyasztó, időszakom, sok mindenen átmentem, sok mindent tapasztaltam, amik ugye nem kellemes tapasztalások voltak, s ha ezt, miután elmondom elgondolkodnak, s esetlegesen ösztönzően hat rájuk, s elindul a felépülésük, már pozitív, rám biztosan így hat. Megtisztelve érzem magam, hogy ott dolgozhatok, ahol én is segítséget, útmutatást kaptam az életem jobbátételében.


Miben tud másként segíteni egy tapasztalati szakértő, mint egy pszichológus, addiktológus vagy más segítő szakember? Hogyan egészítik ki egymást ezek a szerepek?

Aktív szakszomban nagy hatással volt rám, amikor bejött hozzánk a Kórházba egy felépülő függő, és elmondta az Őáltala megélt élethelyzeteket, átélt tapasztalokat, s ha még egyeztek is pár dologban az általam megélt, átélt dolgokkal, na az azért tudott "ütni". Egyfajta élő tükröt tartott elém.

Amikor az orvos elmondta a betegségem, úgy voltam vele, hogy Ő "csak" egy orvos, aki megtanulta ezeket a dologokat, és rámakarja húzni, hogy én vagyok, de Ő ezt olyan könyvekből tanulta, amik nem is rólam íródtak, majd én tudom, majd én megmutatom...

Milyen tévhitekkel találkozol leggyakrabban a függőségekkel kapcsolatban? Mit szeretnél, ha az emberek jobban megértenének?

"Csak akarat kérdése!" Ezzel kitudnak zavarni a világból. Milyen akarat, amikor a mindennapi jóllétem, de tulajdonképpen az életem függ attól, hogy megfelelő mennyiséget vigyek be a szervezetemben, s hogy elegendő szert juttassak be az állapotom fenntartásához. Komolyan, akkor milyen akarat is???

Üzenet az egyetemi hallgatóknak

Az egyetemi években az alkoholfogyasztás gyakran a közösségi élet természetes részének tűnik. Szerinted honnan lehet felismerni, hogy a szórakozásból problémás szokás vagy függőség alakulhat ki?

A mindennapi élete élésében, ahogy problémákat, ahogy a nehéz helyzetek kezeli, ahogy reagál helyzetekre, a stresszes időkre adott válaszreakciók,a tanulmányait elhanyagolja, a feladatait halogatja, a mentális állapot minőségének felmérése, és ezek vizsgálatakor, amennyiben rendellenességet tapasztal, akadályoztatva érzi magát, érdemes segítséget kérni . Tehát, ha úgy érzi könnyebb az élet alkohollal, gyógyszerrel, vagy más szerrel, legyen őszinte magához, hogy Ő ehhez nagyon kevés, segtség kell.


Mit tanácsolnál annak a hallgatónak, aki a stressz, a szorongás, a magány vagy a teljesítménykényszer enyhítésére egyre gyakrabban nyúl alkoholhoz vagy gyógyszerekhez?


Szánjon időt a testének, és lelkének a szükségleteire, és a regenerálódásra. Adjon időt, az időnek. Fordítson kellő időt az étkezésére, fogyasszon elegendő folyadékot, lehetőleg vizet, amire a testének szüksége van, igyekezzen időt szakítani az aktív pihenésre is, mert az is szükséges a napszakaszok átmenetében és törekedjen az ideje minél hatékonyabb beosztására, hogy ne váljon elviselhetetlenné a nap. Ne feledje, "Én vagyok a legfontosabb!" magam számára, mert ha én nem vagyok, "életem" sem lesz, amit éljek.


Mit tehet egy barát, szobatárs vagy kollégiumi közösség, ha észreveszi, hogy valakinek problémája lehet a szerhasználattal? Hogyan lehet segíteni anélkül, hogy ítélkeznénk?

Jelezni lehet neki négyszemközt, hogy talán túlzásba esik a fogyasztással. és hogy vállalhatatlanul viselkedik, és hogy mindenre van megoldás, de az nem az alkohol, vagy más szer. Fontos hogy ne támadjuk le, és ne érezze megszégyenítve magát. Lehet még így is támadásnak fogja fel a jó szándékot, de később úgyis belátja a tévedését.


Mit üzennél annak a fiatalnak, aki már érzi, hogy segítségre lenne szüksége, de még nem mer beszélni róla?

Abba még senki nem pusztult bele, hogy segítséget kért, viszont abba nagyon sokan, ha nem. Semmi szégyenkezni valója nincs amiatt, ha meggyűlt a baja az alkohollal, vagy más szerekkel, és tenni akar a megváltoztatásáert. Sót, az egy becsülendő tett. s ha másért nem is, de erre büszke is lehet később, hogy volt ereje felállni. Mert nem az a kérdés hányszor estél el, hanem hogy lesz-e erőd a felálláshoz.

Mire vagy ma a legbüszkébb a felépülésed során?

A józan, tiszta napjaimra vagyok a legbüszkébb, mert ez az egyetlen egy dolog az életemben, amit senki más nem vehet el tőlem. Ma 6596!!!

 

Ha egyetlen gondolatot vihetnének magukkal az olvasók a történetedből, mi lenne az?

'Igyekszem úgy élni az életem, a lehetőségeimhez képest, boldogan, hogy holnap majd ne kelljen szégyenkeznem a mám miatt!'


Ha szeretnél többet megtudni a függőségek kialakulásáról, a segítségkérés lehetőségeiről és a felépülés útjáról, várunk november 25-én 17 órakor a TIK CommuniTIK-ben, a SZER-TELEN november – Kerekasztal a függőségről és a felépülésről című rendezvényünkön, ahol szakemberekkel és felépülésben érintettekkel beszélgetünk őszintén, tabuk nélkül.

Regisztráció a rendezvényre