-
A kari esélyegyenlőségi referens(ek) feladata
A kari esélyegyenlőségi referens(ek) feladata, hogy kapcsolatot tartson az SZTE Hallgatói Esélyegyenlőségi Bizottsággal, a Hallgatói Esélyegyenlőségi koordinátorral, a Hallgatói Fogyatékosügyi Koordinátorral, és a Speciális Képzési Igényű Hallgatókat Támogató Irodával (Sansz Iroda); segítse az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos információk áramlását a Kar és az egyetem más egységei között, illetve a Karon belül; szükség esetén jelezze a felmerülő problémákat valamint tegyen javaslatokat az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdítására a kari vezetők, és amennyiben működik ilyen, úgy a kari esélyegyenlőségi bizottság irányába. Amennyiben a Karon működik esélyegyenlőségi bizottság, úgy annak lehetőség szerint legalább az egyik kari esélyegyenlőségi referens legyen tagja.
Folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a speciális képzési igényű és sajátos szükségletű hallgatók ügyeinek intézésére. (Egyeztet az oktatásszervezőkkel, az oktatókkal, segíti a hallgatók jogainak érvényesítését.) Feladata hallgatói vagy oktatói megkeresés esetén a beiratkozás során nem regisztrált hallgatók tájékoztatása, illetve mielőbbi bekapcsolása a támogató rendszerbe.
A kari esélyegyenlőségi referens feladata a fogyatékossággal nem járó egészségkárosodás, krónikus betegség fennállta esetén a hallgatói igények meghallgatása és kari (oktatói) döntés alapján a hallgatók személyre szabott megsegítésének megszervezése. A referens elérhetősége és e feladatának leírása a kari honlapon szerepeljen.
frissítve: 2025.május 13.
Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referensek
|
ÁJTK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Kovács Bernadett
|
kovacs.bernadett@juris.u-szeged.hu
|
BBMK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Marinkovné Kádár Ágnes
|
tovezeto.bbmk@szte.hu
|
ETSZK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Terhes Enikő
|
terhes.eniko@szte.hu
|
FOK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Engelhardtné Forczeg Judit
|
forczeg.judit@stoma.szote.u-szeged.hu
|
GYTK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Szatmári Gábor
|
szatmari.gabor@szte.hu
|
JGYPK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Kardos Lili Éva
|
kardos.lili.eva@szte.hu
|
MGK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Mészárosné Herbich Katalin
|
meszarosne.herbich.katalin@gmf.u-szeged.hu
|
MK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Aradi Zsuzsanna
|
aradizs@mk.u-szeged.hu
|
SZAOK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Horváth-Bata Noémi
|
horvath.noemi@med.u-szeged.hu
|
TTIK Adminsztratív feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Battancs Anikó
|
szegfu.szilvia.vanda@szte.hu
|
BTK
|
Gál Zita
|
galzita@edu.u-szeged.hu
|
GTK
|
Szilágyiné Séra Zsuzsanna
|
sera.zsuzsanna@eco.u-szeged.hu
|
OKTATÁSI FELADATOKAT IS ELLÁTÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI REFERENSEK
|
ÁJTK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Zsigmond-Sziebig Orsolya Johanna
|
sziebig.orsolya.johanna@szte.hu
|
BBMK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Gévayné Dr. Janurik Márta
|
gevayne.janurik.marta@zmk.szte.hu
|
BTK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Kasik László
|
kasiklaszlo81@gmail.com
|
ETSZK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Polacsek Lajos
|
polacsek.lajos.laszlo@szte.hu
|
FOK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Battancs Emese
|
battancs.emese@stoma.szote.u-szeged.hu
|
GTK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Szakálné dr.Kanó Izabella
|
kano.izabella@eco.u-szeged.hu
|
GYTK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Jójártné Laczkovich Orsolya
|
laczkovo@pharm.u-szeged.hu
|
JGYPK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Hevesi Tímea Mária
|
hevesi.timea.maria@szte.hu
|
MGK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Barta Tamás
|
barta.tamas@mgk.u-szeged.hu
|
MK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Pappné Dr. Sziládi Katalin
|
sziladi@mk.u-szeged.hu
|
SZAOK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Fülöp Lívia
|
fulop.livia@med.u-szeged.hu
|
TTIK Oktatási feladatokat ellátó esélyegyenlőségi referens
|
Dr. Pfeiffer Ilona
|
oktdh@sci.u-szeged.hu
|