Magyarország és a jugoszláv utódállamok térsége bőven adott munkát a huszadik század térképészeinek. Könyvekből tudjuk, milyen politikai és gazdasági következményei voltak az országhatárok átrendeződésének, de arról keveset hallunk, milyen faramuci helyzeteket okoztak és okoznak a mindennapi életben. És a változásoknak még nincs vége, az Európai Unió megnyitotta kapuit Délkelet-Európa felé.
Nekünk, magyaroknak már húsz évünk volt arra, hogy megszokjuk, szinte bárhová elutazhatunk, ahova a pénztárcánk engedi. Hatodik éve vesszük természetesnek, hogy a legtöbb nyugat-európai országba csupán a személyinkkel is ellátogathatunk. Múlt év decemberéig a (csak) szerbiai állampolgársággal rendelkezőknek azonban vízumot kellett igényelniük. „A testvéremmel már mindketten Magyarországon végeztük a középiskolát, majd az egyetemet is. Múlt év végéig, ha meg akartak látogatni minket a szüleink, mindig vízumot kellett kérniük” – kezdi a történetüket Láng-Somogyi Zita, korábbi szegedi-pécsi közgazdászhallgató és a húga, Ildi. Mindketten Vajdaságban születettek, a szüleik ma is ott élnek. „Amikor a nővérem Hollandiában volt ösztöndíjjal, nekem még csak letelepedési engedélyem volt, így vízumért kellett folyamodnom, de folyamatosan elutasították. Így nem tudtam meglátogatni. Ám az Erasmusra az is pályázhat, akinek csak tartózkodási vagy letelepedési engedélye van EU-s országban, így később én is elmentem ösztöndíjjal Tilburgba!” – mondja mosolyogva Ildi. Számára különösen emlékezetes volt ez a hollandiai tartózkodás. „Kint tudtam meg, hogy végre én is megkaptam a magyar állampolgárságot. Az értesítés másnapján volt az eskütétel, azonnal Magyarországra kellett repülnöm. Idefelé még vízummal jöttem, de már magyar állampolgárként, sőt az Európai Unió polgáraként tértem vissza egy nappal később Hollandiába!”
De nem minden határon túl született, magyar anyanyelvű és nálunk tanuló fiatal akar magyar állampolgárságot. „Nem tudom, hogyan alakul majd a sorsom, de pillanatnyilag nincs rá szükségem. Tudtommal egy polgárnak két állampolgársága lehet: nekem van horvát, és ha a másodikat választhatnám, az nem a magyar lenne, hanem osztrák, német vagy svéd” – mondja Hudik Róbert, Szegeden tanuló gyógyszerészhallgató. Párjával Horvátországban szeretnének letelepedni, és ahogy a dolgok jelenleg állnak, a horvátok is két éven belül EU-tagok lesznek.
Jugoszlávia szétesése után az utódállamok fejlődése eltérően alakult, így a bennük élő emberek élete is. „Anyukám és egy barátja szinte egy évben, még a régi nagy Jugoszláviában szerezték meg fogorvos diplomájukat. Míg anyukám Újvidéken, addig az ismerőse Ljubjanában járt egyetemre. Ugyanazt a szakot végezték el, bár más városban, de – akkor még – ugyanabban az országban. Most, hogy Ljubjana Szlovéniával EU-tag lett, az ott szerzett diplomát már elismerik az unióban, míg anyukám szerbnek számító végzettségét nem” – magyarázza Zita.
Amellett, hogy az Európai Unió bővülésével ezek a különbség újból megszűnhetnek, az uniónak is hasznára válhat a délkelet-európai térség. A szerb külügyminiszter szerint Szerbia a nyugat-balkáni béke és stabilitás előmozdításában nagy szerepet játszhat. Az INTERREG III/A elnevezésű programmal az unió is támogatni szeretné a határ menti együttműködéseket. E program keretében jártak Szegeden újvidéki média szakos hallgatók 2007-ben. A kéthetes szemeszter nem volt hiába, a helyi kommunikáció szakos és a vendég szerb és vajdasági magyar hallgatók közös, kétnyelvű rádió- és televízió-műsorokat készítettek.
Az Európai Unió bővítésével újra határok tűnhetnek el, diplomák lehetnek ismét egyenrangúak, külön országban élő rokonok érezhetik közelebb a másikat. De mire minden szomszédos országunk tagállam lesz, még párszor átrajzolódik Európa kék térképe.
Nagy Timea