2025. december 7., vasárnap

weboldal_nyito_hallgatobarategyetemivaros

Szeged, a diákbarát város

Az egyetem kiválasztásánál nemcsak intézményt, de várost is választasz. Ez éppen olyan nehéz döntés lehet, mint az, hogy mit és melyik egyetemen tanulj. Ne aggódj, mi ebben is segítünk Neked! Összegyűjtöttünk most néhány dolgot, hogy miért is érdemes Szegedet választanod!


Szegeden féléves bérlettámogatást igényelhetsz, hogyha államilag támogatott képzésben veszel részt. Így jelentős összegeket spórolhatsz meg, hiszen nem kell bérletre költened. Ha nem szeretsz a menetrendhez igazodni, és a megállóban várakozni, sőt, még sportolni is szeretsz, hozd el bringádat! Ha még nincs sajátod, akkor sem kell lemondanod a tekerésről! Vásárolj szuper áron egy kerékpárt, és fedezd fel a várost két keréken! Miért éri meg befektetni egy bringába? Mert Szeged igazi kerékpárosbarát-város, szinte bárhova eljuthatsz a kiépített bicikliutakon.


Ha viszont egy fergeteges buliból szeretnél hazamenni, de pár pohár után már felelősségteljesen nem ülnél bicajra, akkor taxival is könnyen hazajuthatsz. A tarifa alapdíj ~900 Ft.




Egyetemi éveid nagy részét a tanulás és az órákon való részvétel tölti majd ki, de emellett fontos, hogy a kikapcsolódásra, mozgásra is maradjon időd és pénzed. Szegeden szuper sportolási lehetőségek közül választhatsz. Az uszodában az SZTE diákjait kedvezményes jegy árakkal, az esti úszáson pedig ingyenesen várják. Az SZTE Sportközpontja is kedvezményesen biztosít a hallgatók számára különböző mozgásformákat, de az egyetem konditermébe is válthatsz bérletet.

Budapest után Szegeden kezdte meg működését a LIME, a világ egyik legnagyobb közösségi roller kölcsönzője. Az e-rollerek új lehetőséget kínálnak a felhasználóknak a hagyományos közlekedési eszközök használata előtti és utáni első és utolsó kilométerek gyors, környezetbarát megtételére. A szolgáltatás a világ nagyvárosaiban a meglévő közlekedési szolgáltatásokat kiegészítve, kényelmes és gyors mobilitási lehetőséget kínál akár a munkába járás, akár a szabadidős programokhoz kapcsolódó utazáshoz.




Szegeden a szórakozást is kevesebb pénzből úszhatod meg: koncertjegyeket már 2000 forint körül vásárolhatsz, ha színházba mennél, a napfény városában 3800 forintból ezt is megteheted. Ha csak beülnél valahova a barátaiddal, Szegeden akkor is jobban jársz: egy presszó kávét már 350 forinttól fogyaszthatsz, de ha inkább söröznél, akkor is jó hírünk van számodra: Szegeden akár 600 forintból megúszod.


Ha pedig nincs kedved főzni, de ennél gyorsan valami táplálót, akkor jó hírünk van számodra: egy kétfogásos ebéd menüt már 1500 forintból tudsz venni.


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Higi_CsillaHigi Csilla – BBMK, zenetanár (ütőhangszer)

Óvodás korom óta zenélek, így már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Hódmezővásárhelyen lakom, ezért az egyetem közelsége fontos szempont volt. A gyerekeket is nagyon szeretem, ezért választottam a zenetanár-képzést. Korábban több szegedi zenészbarátom mesélte, hogy milyen jó koncerteket, rendezvényeket szerveznek Szegeden, ez is vonzott a városban. Szerintem az SZTE sok lehetőséget biztosít a zenészként való érvényesüléshez.


Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


További hallgatói vélemények >>>