Találkozási pont és közösségi tér a város szívében

Magyar szakos tanári és könyvtári diplomája mellett művelődés-szervezői végzettséget is szerzett Szegeden, az akkori Juhász Gyula Főiskolán. Folyamatosan képezi magát, követi a technikai és szakmai újdonságokat, és ezek bevezetésével hozzájárul a könyvtár modern, innovatív kapcsolatának teljesítéséhez. 2018 óta igazgatóhelyettesként koordinálja a könyvtár szolgáltatásait, kezeli a partneri kapcsolatokat, szervezi a könyvtár oktatástámogató foglalkozásait. Munkáját elhivatottság, szakmai igényesség és példaértékű segítőkészség jellemzi. Mindennapi tevékenységével nemcsak a könyvtár működésének magas színvonalú fenntartását segíti, hanem innovatív ötleteivel, kezdeményezéseivel folyamatosan hozzájárul a szolgáltatások fejlesztéséhez. Kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének megteremtésére: számukra elérhető programokat, segítő eszközöket és befogadó környezetet alakított ki. Szakmai elhivatottságával, vezetői példamutatásával követendő példát mutat munkatársainak, magas szintű, igényes munkájával nap mint nap hozzájárul a könyvtár közösségi, szakmai és emberi értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához. 2026-ban a Magyar Kultúra Napján Szeged Megyei Jogú Város Kölcsey-érmet adományozott számára.

Mit jelent számodra ez a díj?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, valóban nem könnyű rá válaszolni. Többször kérdezték ma is a kollégák, meg tegnap is, amikor kiderült, hogy lesz ez a díj, nekem azonnal a könyvtár jutott az eszembe, hogy megint tudjuk egy picit a könyvtárát fókuszpontba helyezni. A könyvtárosok inkább a háttérben dolgoznak. Én is úgy vélem, hogy az a jó könyvtáros, akit szinte észre sem vesznek, teszi a dolgát, rend van a polcon, különböző programokat szervez, inkább másokat próbálunk előtérbe helyezni, akár civil szervezeteket, előadó művészeket. A mi szerepünk inkább támogató jellegű. És ennek a megerősítése számomra ez a díj, hogy jó irányba haladok én is, meg a könyvtár is.

Ez a nagyon erőteljes közösségépítő misszió hogyan alakult ki nálad?

Amikor még a főiskolára jártam, akkor informatikus könyvtáros magyar szakon végeztem, akkor indult el a művelődésszervező szakon egy menedzser irány. Úgy éreztem, szükségem van ilyen plusz tantágyakra, mert ez az alapszakomon nem szerepeltek. Voltak olyan meghatározó oktatók, akikről úgy gondoltam, hogy szeretnék tőlük tanulni, ott lenni az előadásaikon és a gyakorlataikon. Azt hiszem, már akkor magamba szívtam ezt a szemléletet, és nagyon jól tudtam párosítani a könyvek iránti szeretetemmel. A könyvtárosság alapvetően inkább introvertált dolog, viszont a menedzseri szakiránnyal, azzal, hogy programokat szervezünk, abban egy nagy megerősítést kaptam a tanszéktől. És ezt a kettőt én úgy érzem, hogy azóta is párhuzamosan viszem tovább.

A diplomásszerzést követően rögtön a Somogyiba kerültél?

Valójában már akkor, amikor még meg se volt a diplomám. Itt voltam gyakorlaton, és emlékszem, hogy egyik este már zárva volt a könyvtár, itt ültem lent a Dóm téren, a lépcsőnél, és azt mondtam, hogy Úristen, én nagyon szeretnék itt dolgozni. És akkor olyan hihetetlen, megfoghatatlan álomnak tűnt, hogy egyszer nemcsak olvasóként leszek jelen, hanem munkatársként is. Több részlegen is voltam gyakornok, és mindegyik nagyon tetszett. Emlékszem, hogy a második emeleten dolgoztam, amikor egy könyvtáros megkérdezte, volna-e kedvem itt maradni, mert megüresedik egy állás. Mondtam, hogy még nincs meg a diplomám, de azt válaszolta, ez nem akadály, beszéljek az osztályvezetővel. Ő már ismerte a nevemet a gyakorlatról, és felajánlotta, hogy februártól kezdhetnék. Máig emlékszem, hogy az állásinterjún meggyőztem, hogy ne csak engem vegyen föl, hanem még egy csoporttársamat is, mert frissen végeztünk, és új erőt tudunk hozni, tele vagyunk ötletekkel. Abban is segítettek, hogy hat órás munkarendben dolgozzunk, hogy tudjuk végezni az iskolát is mellette.

Hálás is vagyok, mert tényleg nyitott ajtókkal fogadott ez a könyvtár. Amióta igazgatóhelyettesként is dolgozom jó pár éve, próbálom ezt a szemléletet is vinni az új kollégák felé, és bíztatni őket erre a nyitott szemléletre, hogy folyamatosan tanuljanak, mert ez nem csak őket építi, hanem szerintem nagyon-nagyon sok mindent hoznak be így a könyvtárba.

A Somogyi-könyvtár Szeged egyik meghatározó kulturális intézménye, amely egész évben változatos programokkal várja az érdeklődőket. Az alapszolgáltatásokon túl szinte természetes, hogy a könyvtár rendszeresen szervez író–olvasó találkozókat, könyvbemutatókat és irodalmi esteket, amelyek lehetőséget teremtenek a kortárs és klasszikus művek megismerésére. Küldetésükhöz szintén passzol, hogy kiállításai gyakran kapcsolódnak helytörténeti, művészeti vagy tudományos témákhoz, erősítve a város kulturális identitását. A gyermek- és ifjúsági részleg mesedélutánokkal, kézműves foglalkozásokkal és olvasásnépszerűsítő programokkal támogatja a fiatalok fejlődését. Az alapfunkciók ellátásán túl azonban tárt kapukkal várja a közösségépítés jegyében a különböző klubok, csoportok, közösségek jelentkezését, élen jár az idősebb korosztály online világban való eligazodásának segítésében, és együttműködik helyi civil szervezetekkel és oktatási intézményekkel, hogy szélesebb körben érje el a lakosságot. Rendszeresen csatlakoznak különböző jótékonysági kezdeményezésekhez, az SZTE Alma Mater jótákonysági akciók állandó partnerei. Kreatív és példamutató kezdeményezéseiknek se szeri se száma, például legutóbb a könyvtár közössége bekapcsolódott az Alsóvárosi Ferences Kolostor által működtetett szegénykonyha munkájába is, ahol önkéntesként meleg ételt készítettek a rászorulóknak, szintén példaértékű az az önkéntes összefogás is, amelynek keretében Gonda József Sándor és Zánthó Róbert tanítványaikkal együtt térítésmentesen festettek ki több közösségi teret a könyvtár központi épületében.

Hogy látod a könyvtár szerepét Szeged város kulturális életében?

Az első gondolatom biztosan elfogult lenne. Itt vagyunk a város szívében, a Dóm téren, és egy olyan kulturális hálózat részei vagyunk, ahol minden intézménnyel, kulturális intézménnyel régóta szoros kapcsolatot ápolunk. Keressük és építjük a kapcsolatot az egyetemmel és különböző civil közösségekkel is. Sokszor mi nyúlunk egy-egy szervezet után, mert ők nem mindig mernek nyitni, Ilyenkor igyekszünk bevonni őket a könyvtár életébe: közös programokat kezdeményezünk, helyet, időt és lehetőséget biztosítunk számukra a bemutatkozásra. Úgy látom, a könyvtár nemcsak szolgáltató intézmény, hanem találkozási pont és közösségi tér is a város szívében, Szeged kulturális életében.

Szerintem ez egy kicsit nyugati minta is: ott nagyon természetes az, hogy bemegyek a könyvtárba, és elmondom azt, milyen ötletem van – hogy szeretnék klubot létrehozni, workshopot indítani –, és kapok hozzá teret. Tavaly karácsony környékén például egy egyetemi csoport jelentkezett nálunk: fiataloknak, kifejezetten egyetemistáknak szerettek volna workshopot tartani, ahol újrahasznosított ékszereket tudnak készíteni. Mi biztosítottuk nekik a teret, és annyira jó volt látni, hogy a sok fiatal ott alkottak, miközben idősebb olvasóink is csatlakoztak. Együtt tanultak, alkottak – ez a közös tanulási folyamat volt az, ami igazán éménnyé tette az eseményt..

Számomra ez az ideális könyvtárkép: egy nyitott tér, ahol az emberek otthon érezhetik magukat, barátokkal együtt lehetnek, társasjátékozhatnak, tanulhatnak vagy beszélgethetnek. Évek óta igyekszünk ehhez kialakítani a tereinket, ami nem egyszerű, hiszen ez egy 1980-as években épült épület, akkor más funkcióval tervezték. Azóta rengeteget fordult a világ, mi pedig próbálunk minden egyes infrastrukturális dologban, és szellemiségében is folyamatosan fejlődni.

Mi az a három dolog az egyéni szakmai karrierutádból, amire a legbüszkébb vagy?

Ha hármat kell kiemelni, akkor a „szerelemprojekteket” fogom említeni. Az első, ami eszembe jutott, az a Mályva Alapítvánnyal való kapcsolat. Büszke vagyok rá, hogy annyi embernek tudtunk segíteni az alapítványon keresztül. Az alapítvány szegedi vezetőjével, Schwimmer-Tóth Timivel akkor ismerkedtem meg, amikor a lánya hozzánk járt egy robotika szakkörre. Egy táborban találkoztunk: én táborvezetőként, ő szülőként, és azonnal megtaláltuk a közös hangot. Fantasztikus volt látni az ötletet és az energiát, amivel a könyvtárba érkezett. Azóta havonta szervezünk közös rendezvényeket: személyes beszélgetéseket, író-olvasó találkozókat, és az alapítvány gyakran hív meg orvosokat is. Az olvasóink nagyon szeretik a „Mályva Polcot”, amely tele van hasznos, tabudöntögető és informatív kiadványokkal. Sokszor ezekhez máshol nem férnek hozzá – sem orvosi rendelőkben, sem az utcán –, így a könyvtár az egészséggel kapcsolatos megbízható információk fontos helyévé válik. Ez az egyik kedvenc „szívem csücske” projektem.

A másik dolog, amire nagyon büszke vagyok, a könyvtár nemzetiségi kapcsolatai. Szegeden nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, mert nagyon aktívak a nemzetiségi szervezetek közösségek, és színes kulturális programokkal szólítják meg a közönséget. Ott vannak a lengyelek, a görögök, az ukránok, a szerbek, románok, akik nemcsak a saját népi kultúrájukat mutatják meg, hanem nagyon szépen kapcsolódnak a magyar kultúrához is. Egy olyan közös egységet hoznak létre, ami szerintem példaértékű. A könyvtárban mi mindenki számára teret nyitunk. Van egy nemzetiségi sarkunk, ahol természetesen az angol, francia, német könyvek mellett megtalálható az ukrán, orosz, szerb és görög irodalom is. Bízom abban, hogy a következő évtizedekben is ugyanilyen nyitottsággal fogadjuk majd a könyveket és a rendezvényeket egyaránt. Hiszek abban, hogy minden nemzetet úgy tudsz igazán megismerni, ha ismered a kultúráját.

Honnan szerzed az inspirációt a mindennapokhoz?

Első gondolatom a kollégáim: olyan energiával és ötletekkel vesznek körül, hogy folyamatosan inspirálnak engem is. Szeretek mindenkit meghallgatni, talán úgy mondanám, hogy nálunk állandó brainstorming zajlik. Nincs rossz ötlet – mondja az egyik, mondja a másik, és ebből mindig elindul valami új, amit aztán közösen kibontakoztatunk. Én nem szoktam sokáig rágódni az ötleteken: a legfontosabb, hogy gyorsan megvalósítsuk, és minél előbb lássuk, mi lesz belőle. Ezután finomítjuk és fejlesztjük a tapasztalatok, az olvasók és látogatók igényei alapján. Ez folyamatos változást jelent. Képes vagyok elengedni dolgokat, ha valami nem működik, és ugyanakkor azonnal észreveszem az új lehetőségeket. Ha valaki betér a könyvtárba egy jó ötlettel, azonnal tudok „igen”-t mondani, és az erőforrásokat mögé tenni.

És honnan indult ez az egész?

Magamtól nem gondoltam volna, hogy könyvtáros leszek. Kollégista voltam, és a középiskolában a könyvtáros megfogott: rám bízta a katalogizálást, és megtetszett ez a precizitás. Ő kezdett el könyveket ajánlani, és ő mutatta meg, hogy nyitottsággal kell hozzáállni minden műhöz. Azóta sem szoktam egy könyvet egyszerűen lerakni: általában a 77. oldalig elolvasom – ez a könyvtári pecsét helye is ezen az oldalon, nekem viszont egy választóvonal is. Ezután az osztályfőnököm javasolta, hogy próbáljam meg a könyvtár szakot, az annyira illene hozzám – így indult minden.

Van olyan könyv, amit újra elővettél?

Szerintem vannak olyan művek, amelyeket többször is előveszünk. Nekem ilyen például A kis herceg, amit nagyon-nagyon szeretek. Nem véletlen, ebből robotikatábort is tartottunk már; gyerekekkel feldolgoztuk a történetet, mert szerintem fantasztikus élmény, felnőttnek és gyereknek is. Egy másik mű, amit többször elővettem, az nem volt kedvenc olvasmányom általános iskolában: A Pál utcai fiúk. Fiatalon nem érintett meg, és mindig rossz érzés volt, hogy kiemelt mű, mégsem szeretem. Azonban többször újraolvastam, és amikor a robotikához és a szövegértéshez kapcsolódó foglalkozásokat kezdtük tartani, ezt a könyvet tematikusan feldolgoztuk a gyerekekkel.

Rádöbbentem, mennyivel gyerekcentrikusabban nyúlunk most az olvasmányokhoz, és segítjük a megértésüket. Gyerekként talán én nem kaptam meg ezt a támogatást, így egyik nagy célom a szövegértés, és olvasás fejlesztése digitális eszközök bevonásával. Már óvodás kortól próbáljuk összekapcsolni az olvasmányélményt, a szövegértéssel a különböző modern eszközök használatával. Sok kötelező olvasmányt a gyerekek azért nem szeretnek, mert olyan kifejezéseket, szavakat tartalmaznak, amelyekkel nem találkoztak. Ezeket játékos formában oldjuk fel, és érdekes módon utána a történet már élvezetes számukra. Ma a digitális eszközök közelebb hozzák a világukat: ha például a Pál utcai fiúk grundját robotokkal építjük fel, a gyerekek ugyanazt az élményt kapják, mint a klasszikus történet révén – így egyszerre értik meg a régi világot, miközben a saját tapasztalataikkal is gazdagítják. Megőrzünk, és visszanyúlunk a múltba, de építkezünk tovább a jövő felé.

Beszélgetőpartner: Gerháth Györgyi

Fotó: Ocskó Ferenc, Somogyi Könyvtár