Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idén minden idők legtöbb résztvevőjével zajlott. A megmérettetésre az ország minden részéről és a határon túlról is érkeztek tehetséges diákok: 420 tanuló, 107 csapat 71 iskolát képviselt két napon át Szegeden.
A Szegedi Tudományegyetem 2025. november 13–14-én rendezte meg a XIV. SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amely idén minden eddiginél több résztvevőt vonzott: 107 csapat érkezett 71 hazai és határon túli iskolából – többek között Zentáról, Aradról, Debrecenből, Szombathelyről, Keszthelyről, Miskolcról, Aszódról, Győrből, Esztergomból és Szegedről. A csapatok jelentős része a HVG Top 100 gimnáziumai közül kerül ki. A kétnapos tanulmányi verseny központi témái a 20. századtól napjainkig terjedő járványok, az elmúlt öt év orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasai, valamint Szent-Györgyi Albert élete és munkássága köré épültek.
A verseny feladatai fizikai, biológiai és kémiai kérdéseken keresztül mutatták be Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas tudós és a Szegedi Tudományegyetem egykori rektorának gazdag tudományos örökségét. A XIV. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny nemcsak a természettudományos tudásról, hanem a fiatal tehetségek inspirálásáról és Szent-Györgyi Albert szellemi örökségének ápolásáról is szólt, méltó módon képviselve a Szegedi Tudományegyetem tudományos és oktatási küldetését.
Különleges volt a verseny időzítése is, hiszen az első napon a résztvevők közül nagyon sokan írtak biológia OKTV-t, rögtön utána pedig elindultak Szegedre, Szombathelyről, Keszthelyről, Debrecenből, Pécsről, Miskolcról, Dunakesziről, Esztergomból, Veresegyházról. Minden idők legnagyobb összegű szponzori támogatása érkezett a versenyre, ezt az összeget az első hat helyezett csapat, tanáraik, valamint a tehetséggondozásért kitüntettet tanárok díjazására fordították a szervezők. A zsűriben a verseny történetében először három egyetemi oktatónő foglalt helyet. Mindhárman elismertek oktató, illetve kutató munkájukban, emellett pedig kiemelten fontosnak tartják a tehetséggondozást.
A zsűri elnöke Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Orvosi Genetikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, az SZTE stratégiai rektorhelyettese. A zsűri tagjai: Dr. Szakonyi Gerda, az SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet egyetemi docense és Dr. Siposné Dr. Musza Katalin, az SZTE TTIK Kémiai Intézet, Szervetlen, Szerves és Analitikai Kémiai Tanszék tudományos munkatársa. Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja nyitotta meg a 14. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
– Ez a lassan másfél évtizedes hagyományokkal büszkélkedő rendezvény minden alkalommal egy különleges ünnep a számunkra. Ünnepe elsősorban annak a szellemiségnek, amelyet Szent-Györgyi Albert, egyetemünk Nobel-díjas professzora hagyott ránk. Ő azt vallotta, hogy a tudomány nem más, mint a természet titkainak felfedése – de soha nem öncélúan, hanem az emberiség szolgálatában. És valóban, Szent-Györgyi életműve ma is azt üzeni: a tudomány nem elzárt laboratóriumok falai között él, hanem ott kell lüktetnie a hétköznapokban, az emberi élet középpontjában. Kijelenthetjük, hogy a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny napjainkban hazánk egyik legnépszerűbb és legelismertebb középiskolai megmérettetése. Közösséget teremt, amelyben a tudományos elhivatottság a közös nyelv. Itt engedjék meg, hogy külön figyelemmel köszöntsem a szerbiai Zentáról és a romániai Aradról érkezett résztvevőket – egyetemünk számára kezdettől fogva kiemelten fontos küldetés, hogy a jelenlegi államhatárokon túl élő magyarsággal minél gyümölcsözőbb kapcsolatot ápoljunk. Ne feledjék: a Szegedi Tudományegyetem kapui nyitva állnak önök előtt! Arra biztatom valamennyiüket, hogy az érettségi vizsga letétele után lépjenek be ezeken a kapukon és folytassák nálunk tanulmányaikat – mondta el a kancellár, majd ünnepélyesen megnyitotta a versenyt.
Prof. Dr. Széll Márta, a verseny zsűrijének elnöke köszöntötte a résztvevőket és köszönetet mondott a versenyt másfél évtizeddel ezelőtt létrehozóknak, köztük Dux László professzornak. Kiemelte, hogy a Szegedi Tudományegyetem biológiai iskolájának létrehozásában elévülhetetlen érdemei voltak Szent-Györgyi Albert mellett Banga Ilonának, Straub F. Brunónak és Karikó Katalinnak. Ez a szellemi műhely ma is tárt karokkal várja a tehetséges és szorgalmas diákokat - hangsúlyozta az SZTE stratégiai rektorhelyettese, aki az idei nyitó előadást tartotta. Előadásában azt a kérdést járta körül, hogy Hogyan lehet felismerni és kezelni az örökletes genetikai betegségeket. Az előadás után a diákok feltehették a témához kapcsolódó kérdéseiket. A megnyitó után az első nap programja gálavacsorával, partival és olyan színes programokkal folytatódott, mint a társasjáték, a fotókabin vagy az X-box.
Évek óta hagyomány a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen, hogy egy olyan diákot kérnek fel, hogy diáktársai nevében beszédet mondjon, aki az előző esztendőben döntős volt, és nevezett az adott évi versenyre is. Az idei beszédre Field Mártont, a budapesti Városmajori Gimnázium diákját kérték fel, aki szintén az OKTV után utazott Szegedre. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a versenyen is tanul az ember, a tudás pedig a leghasznosabb eszköz sok szempontból. Tavaly ő érkezett két végzős társával, idén pedig már ő volt a tapasztalt a csapatban.
Elmondta, hogy nagyon szeret Szegedre járni, mert kiváló a szervezés, színvonalas a megmérettetés.
A második napon reggel az elődöntőkkel folytatódott a verseny az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az elődöntő után rövid szünet, majd a döntő következett. A legjobb hat csapat került a fináléba. A legjobbak a kongresszusi teremben villámkérdések, kísérletek és változatos versenyszámok során adtak bizonyságot a felkészültségükről. A döntőben igen szoros versenyben született meg a végeredmény. Az idei évben Járványok Európában – Legyél te az új tudománynépszerűsítő influenszer! címmel hirdették meg a versenyhez kapcsolódó kreatív pályázatot, amelyre Tik-Tok stílusú, 30-60 másodperc közötti videókkal lehetett jelentkezni. A zsűri által legjobbnak ítélt munkát a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulói készítették, ezt levetítették a díjkiosztón is.
A XIV. Szent-Györgyi Tanulmányi verseny végeredménye
Minden idők legnagyobb összegű szponzori támogatása (5 millió 300 ezer forint) érkezett a versenyre, ezt az összeget az első 6 helyezett csapat, tanáraik, valamint a tehetséggondozásért kitüntetett tanárok díjazására fordították a szervezők.
VÉGEREDMÉNY
1. OH-BOCs (Deák Téri Evangélikus Gimnázium)
Kovács András Zoltán
Asszonyi Pongrác
Takács Dóra Zsuzsanna
felkészítőtanár: Horváth Gabriella
A győztes csapat és felkészítő tanáruk, valamint a zsűri tagjai. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
2. Felsőház (Városmajori Gimnázium, Budapest)
Field Márton
Gerlei Dániel
Simsay Vince
felkészítőtanár: Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna
3. Paprika (Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely)
Finta Kata
Bélteki Teó
Berecz Júlia Ilona
felkészítőtanár: Jóriné Csölle Henriett
4. Aszkorbinsav (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Kiss Géza
Rajtik Barnabás
Wéber Zara
felkészítőtanár: Dr. Sólymosné Hirsch Erika
5. Sárkányölők (Deák Téri Evangélikus Gimnázium)
Szebik Hajnalka
Mesterházy Buda Bence
Szabó Márton András
felkészítőtanár: Fazakas Andrea
6. Tarján Ferenc (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)
Borbély László István
Szendi-Horváth Kristóf András
Tarján Ferenc
felkészítőtanár: Vadlerné Győri Nicolette
Prof. Dr. Karikó Katalin előadása zárta a versenyzők mozgalmas napját.
Akik nélkül nem jöhetett volna létre
Hagyomány szerint a felkészítő pedagógusokat is köszöntötték. A szervezők a mentortanár oklevéllel és a velejáró pénzbeli elismeréssel köszönték meg és ismerték el a tehetséggondozás területén végzett munkájukat, elhivatottságukat. Minden pedagógus ajándékcsomagot és fejenként 150.000 forint pénzjutalmat kapott. Ezen kívül névre szólóan, Karikó Katalin által dedikált memoárkötetet kapott:
Dr. Balangó László (Pasaréti Gimnázium), Bertáné Kövesdi Gabriella (Keszthelyi Vajda János Gimnázium), Bodorné Misley Tünde (Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium), Csaláné B. Edit (Németh László Gimnázium, Hódmezővásárhely), Dergez-Mohari Katalin (Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium), Horváth Gabriella (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest), Dr. Jánosiné Dr. Solt Anna (Budapesti Városmajori Gimnázium), Jóriné Csölle Henriett (Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely), Kovács Október (Németh László Gimnázium, Budapest), Dr. Láng Gabriella (Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium), Némethné Vecseri Gabriella (Sztehlo Gábor Református Gimnázium, Budapest), Stiblár Attila (Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium), Szakál Péter (Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Debrecen), Vadlerné Győri Nicolette (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium), Veszpréminé Sarusi Klára (szentesi Horváth Mihály Gimnázium), Vetlényi Dávid (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest), Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa (Budapest I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium).
Különdíjat kapott Bétéri Zoltán, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium igazgatója, aki már fél évtizede segíti iskolája csapatát, többek között ő vezeti az iskolabuszt. A megnyitón megemlékeztek Gál Zoltán biológia-kémia szakos pedagógusról, aki tavaly még a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium csapatával vett részt a versenyen és átvehette a mentor tanár díjat, azóta sajnos elhunyt.
A versenyen az SZTE hallgatói két napon át segítették a szervezők munkáját. Többek között a verseny előkészítésében, összeállítottak 500 regisztrációs és ajándékcsomagot, késő éjjel várták a résztvevőket az állomáson, a Szegedi Tudományegyetem gyógytornász, kommunikáció, gazdasági, programtervező, jogász, orvos, politikatudomány, ének-magyar tanár, mentőtiszt, biológia és kémia szakos, valamint PhD-hallgatói, lelkes önkéntesei.
A verseny szakmai munkacsoportjának tagjai voltak: Dr. Makra Péter, az SZTE SZAOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi adjunktusa, Boruzsné Bodnár Tünde, a Gál Ferenc Egyetem kémia-biológia szakos tanára, valamint az SZTE SZAOK Biokémiai Intézet tanügyigazgatási munkatársa, Dr. Czikkely Márton orvos, antibiotikum rezisztencia kutató, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa, a 2015-ös Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatának tagja (3.00 tudós, Városmajori Gimnázium), aki szombaton elsőként veheti át a Prof. Dr. Karikó Katalin által alapított JATE-díjat hallgatói kategóriában, Iványi Tamás Gergely, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének munkatársa, PhD-hallgató, a 2015-ös Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatának tagja (3.00 tudós, Városmajori Gimnázium), Dr. Nyerki Emil bioinformatikus, a Szegedi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóságának munkatársa és Végh Zsombor, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar hallgatója, 2022-ben csapatával az SZGYTV döntőse.
A döntőt követően a zsűri elnöke köszönetet mondott Antal Évának, az SZTE NKI munkatársának, aki egy évtizede áldozatos munkával, odaadással és profizmussal szervezi a versenyt.
A verseny főtámogatói:
Belux Csoport Kft.
Marketing és Kommunikációs Igazgatóság Magyar Fejlesztési Bank, Diákhitel
PC Trade Kft.
Arany fokozatú támogatók:
ExtractumPharma Zrt.
Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.
SZTE EDIC Egyetemi Diagnosztikai Centrum Zrt.
SZTE Szolgáltató Kft.
Ezüst fokozatú támogatók:
Egis Gyógyszergyár Zrt.
Pharmainvest Zrt.
Givaudan Hungary Kft.
További képek a versenyről itt és itt.
Lévai Ferenc
Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre a nevezéseket lezártuk. A csapatokat hamarosan tájékoztatjuk.
A Szegedi Tudományegyetem 2025. november 13-14-én rendezi meg a XIV. SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
Nevezési határidő: 2025. június 16., hétfő éjfél
Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722 Szeged, Ady tér 10.)
A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny feladatai fizikai, biológiai és kémiai kérdéseket tartalmaznak, valamint az egyetem egykori rektora, a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merítenek.
A XIV. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny témakörei:
1. Járványok az 1900-as évektől napjainkig
2. Az elmúlt 5 év (2020-2024) orvosi-élettani, fizikai, kémiai Nobel-díjai és díjazottjai
3. Szent-Györgyi Albert élete és munkássága
A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI
A versenyre magyarországi és határon túli középiskolás csapatokat várunk, a csapatokat 3 diák alkotja.
A versenyen a diákok kizárólag felkészítő tanáruk kíséretével vehetnek részt.
A csapattagokat és a felkészítő tanárt egyszerre kell nevezni, szükséges adatok: diákok esetében oktatási azonosító, személyes adatok, pedagógusok esetében név, telefonszám, email cím. A nevezéskor a csapatnevet is meg kell adni. Nevezési határidő 2025. június 16., hétfő éjfél.
Egy iskolából maximum kettő csapat nevezhet, a többi csapat várólistára kerül, és a létszám függvényében dől el, hogy részt vehetnek-e a versenyen.
A versenyen részt vevő diákok és kísérő tanáraik számára az étkezést, a szállást és a programokat a Szegedi Tudományegyetem ingyenesen biztosítja. Nevezési díj nincs.
A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny résztvevői a 2026. évi felvételi eljárás során az intézményi pontok táblázatában megjelölt szakokon intézményi pontot kaphatnak, amennyiben a Szegedi Tudományegyetemre adják be jelentkezésüket. Az érintett szakokat és a versenyért adható pontokat itt tekinthetik meg.
A verseny zsűrijének elnöke:
Prof. Dr. Széll Márta tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Orvosi Genetikai Intézet), a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese
A zsűri tagja:
Dr. Szakonyi Gerda, az SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet egyetemi docense
Dr. Siposné Dr. Musza Katalin, az SZTE TTIK Kémiai Intézet, Szervetlen, Szerves és Analitikai Kémiai Tanszék tudományos munkatársa
Prof. Dr. Széll Márta, a zsűri elnökének köszöntője:
A megújult zsűrielnökség örömmel veszi át a feladatokat az elődöktől, tiszteletben tartva a kiérlelt hagyományokat, amelyek az elmúlt évek során születtek meg a versennyel kapcsolatosan. Célunk továbbra is az, hogy méltó módon ápoljuk a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, a Szegedi Tudományegyetem első Nobel-díjas tudósának emlékét. Lehetőséget adjunk a természettudományi és az orvosbiológiai témák iránt érdeklődő hallgatók számára országszerte és határainkon túl is, hogy a tudásukat megmérettessék egyetemünkön, egyúttal lehetőséget kínálunk számukra arra, hogy megismerkedjenek felsőoktatási intézményünkkel.
A XIV. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága szervezi az SZTE oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak bevonásával. A kérdéssorokat az SZTE oktatói, PhD hallgatói állítják össze:
Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Orvosi Genetikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese
Dr. Szakonyi Gerda, az SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet egyetemi docense,
Dr. Siposné Dr. Musza Katalin tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet, Szervetlen, Szerves és Analitikai Kémiai Tanszék),
Dr. Makra Péter egyetemi adjunktus (SZTE SZAOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet),
Boruzsné Bodnár Tünde kémia-biológia szakos tanár (Gál Ferenc Egyetem), tanügyigazgatási munkatárs (SZTE SZAOK Biokémiai Intézet),
Dr. Czikkely Márton, orvos, antibiotikum rezisztencia kutató, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa, a 2015-ös Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatának tagja (3.00 tudós, Városmajori Gimnázium), JATE-díjas (2025, hallgatói kategória),
Iványi Tamás Gergely, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének munkatársa, PhD hallgató, a 2015-ös Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatának tagja (3.00 tudós, Városmajori Gimnázium),
Dr. Nyerki Emil bioinformatikus, a Szegedi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóságának munkatársa,
Végh Zsombor, az SZTE Orvostudományi Kar hallgatója, 2022-ben csapatával az SZGYTV döntőse.
Kreatív pályázat
A hagyományoknak megfelelően a csapatok idén is versenyezhetnek kreatív kategóriában. Járványok Európában – Legyél te az új tudománynépszerűsítő influenszer! címmel várunk Tik-Tok stílusú, 30-60 másodperc közötti videókat. A kreatív pályázat kiírása itt olvasható.
A 2025-ös SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny tervezett programja
Versenyhelyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged, Ady tér 10.
2025. november 13., csütörtök
Azoknak, akik nem OKTV-znek:
13.00-15.00 Regisztrációs csomag átvétele és kávészünet – I. emeleti nagyelőadó terem és I. emeleti foyer
14.00 – Becsekkolás a szállodákba, szabad program
18.00-20.30 Megnyitó és nyitó előadás – Kongresszusi terem
20.00-23.00 Welcome party gálavacsora, társasjáték, x-boksz, quiz night, fotókabin - SZTE TIK Átrium és CommuniTIK Közösségi Tér
Azoknak, akik OKTV-znek:
18.00-03.00 Érkezés, becsekkolás, regisztrációs csomag átvétele, hideg vacsora a szállodákban, bekapcsolódás a programokba igény szerint
2025. november 14., péntek
MINDEN VERSENYZŐNEK
06.30-08.00 Reggeli a szállodákban, kicsekkolás
07.30-09.30 Elődöntő – I. emeleti kabinet és Alagsori I-II. terem
09.30-10.00 Kávészünet
10.00-12.15 Döntő és ünnepélyes díjátadó – Kongresszusi terem
12.15-13.30 Ebéd – Átrium
13.30 – Szakmai program
A programváltozás jogát fenntartjuk.
6720 Szeged, Dugonics tér 13.
