Tizenkét középiskola több mint harminc kiválasztott diákja, valamint egyetemisták töltötték meg a TIK kongresszusi termét, hogy a Szent-Györgyi-konferencia Nobel-díjas előadóival nyílt fórumon beszélgethessenek március 23-án délután.
Lírai művet ajánl Szent-Györgyi Albert emlékének Szentpéteri Csilla zongoraművész, aki a március 22-től március 25-ig tartó Szent-Györgyi-konferencia zárónapján adott koncertet a Latin Trióval az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében a tanácskozás résztvevőinek.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által szervezett Szent-Györgyi Konferencián adott koncertet Varnus Xavér. A világhírű orgonaművész az Új Zsinagóga díszes falai között bűvölte el közönségét.
Elültették a Tudományok Fáját március 24-én, pénteken az SZTE BTK és a JATIK közötti parkban. A szegedi Szent-Györgyi Konferenciának emléket állító fa ültetésében öt Nobel-díjas segített, majd leleplezték az emlékkövet.
Szent-Györgyi páholyt avattak a Nobel-díjas szegedi kutató tiszteletére rendezett konferencián március 22-én este a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény az esti gálaműsor része volt, hiszen a tudományos rendezvény résztvevőit Magyar Néptánc Esttel köszöntötte a Szeged Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Táncműhely. A résztvevők nótáját pedig Radics Ferenc és Pál István hegedűművészek húzták el.
Szent-Györgyi emlékév az idei. Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepli az SZTE március 22-25. közötti nemzetközi konferenciája. A 9 Nobel-díjas tudóst vonzó programsorhoz kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba.
Szent-Györgyi Albert Emlékoldal