Szent-Györgyi páholyt avattak a Nobel-díjas szegedi kutató tiszteletére rendezett konferencián március 22-én este a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény az esti gálaműsor része volt, hiszen a tudományos rendezvény résztvevőit Magyar Néptánc Esttel köszöntötte a Szeged Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Táncműhely. A résztvevők nótáját pedig Radics Ferenc és Pál István hegedűművészek húzták el.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által Szent-Györgyi Albert emlékére szervezett konferencia első napján, március 22-én este Magyar Néptánc Esttel és gálaműsorral üdvözölték a rendezvény résztvevőit, közöttük a kilenc Nobel-díjas tudóst is a Szegedi Nemzeti Színházban.
Az eseményen Botka László, Szeged polgármestere köszöntötte a konferencia résztvevőit és megosztott egy anekdotát Szent-Györgyi Albertről. Amikor a magyar tudósnak ítélték a Nobel-díjat, az aznapi szegedi színházi előadás alatt a nézők között egy cetli járt körbe, rajta a felirat: „Szent-Györgyi Albert Nobel-díjat kapott.” Majd a szünetben kiürült a nézőtér, az emberek pedig az egyetemi hallgatókhoz csatlakoztak, akik cigányzene kíséretében ünnepelték a tudós sikerét. A polgármester szerint ez az eset jól példázza, mennyire megbecsülte Szeged akkor a kultúrát és a tudományokat – amelyre méltán lehetünk büszkék.
A Szegedért Alapítvány jóvoltából felavatták a Szent-Györgyi páholyt a Szegedi Nemzeti Színházban. Dékány Imre akadémikus, az alapítvány tudományos kuratóriumának elnöke azzal indokolta a páholy választását, hogy a Nobel-díjas, színház- és kultúrabarát egykori rektor rendszeresen a földszinti, jobb első boxban foglalt helyet. A tudós emlékét egy tábla is őrzi a földszinten, amelyet Sándor János rendező, kétszeres Jászai-díjas, Érdemes művész, a szegedi teátrum örökös tagja avatott fel a gálaműsor előtt.
A néptánc esten fellépett Szeged legnagyobb létszámú és legrégebbi múltra visszatekintő hagyományőrző és hagyományápoló együttese, a Szeged Táncegyüttes. Az 1955-ben alakult kompánia célkitűzése a Kárpát-medencei magyar és más nemzetiségiek folkórhagyományainak ápolása, s ennek az esten eleget is tettek. A Szent-Györgyi Konferencia résztvevői előtt bemutatkozott még a Magyar Állami Népi Együttes is, ami reprezentálta a historikus zenét, az autentikus népzenét és néptáncot, a dramatikus játékot, a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat, valamint a táncházmozgalom valamennyi kortárs művészeti értékét. Színpadra lépett még a Duna Táncműhely is, amely a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva törekszik kortárs mozgásszínházi produkciók létrehozására. A gála koreográfusai: Paragi Zoltán, Gombos András és Hegyi Péter. Így az együttesek ízelítőt adtak a Kárpát-medence hagyományos táncaiból: a nézők megismerkedhettek kalotaszegi, gyimesi, moldvai vagy épp méhkeréki motívumokkal, de a népdalok mellett Bartók és Liszt dallamai is felcsendültek.
A táncosokat Radics Ferenc és Pál István hegedűművész kísérte. A megaprodukciót Enyedi Ágnes népdalénekesnő tolmácsolásában olyan dalok színesítették, mint az Angol beteg című Oscar-díjas film betétdala, a Szerelem, szerelem.
SZTEpress
További híreink:
Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap
Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája
Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék
Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat
Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől
Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”
Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson
Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”
Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól
Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése
Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobábanRadnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor
A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott
Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is
Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden
A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkalÉrmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát
9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem
11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán
5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán
3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán
8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán
9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián
Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
Szent-Györgyi Albert Emlékoldal