Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Mint ahogy Szent-Györgyi neve összekapcsolódott Szegeddel, ön is folyvást hangoztatja Csongrád megyei származását.

– Valahányszor utazom a világban, az interjúimban mindig elmondom: én két város szülöttének vallom magam. Persze nem lehet egyszerre két helyen születni, de Makó és Szeged a maga 28 kilométeres távolságával számomra szinte összefonódott. Makón születtem, ott tettem meg az első lépést, de a másodikat már itt Szegeden, hiszen – sokat ücsörögve a Dugonics téren a szökőkút mellett, lejárva a JATE Klubba – itt dőlt el, hogy az én örökös keresztfám a fekete-fehér billentyűk birodalma lesz, a zongora. Nem véletlen, hogy ez az élmény ide köt: itt éltem meg a kamaszkorom azon éveit, amikor már a művészpályára is ráléptem.

– A hely szelleme?

– Bizonyára, de fantasztikus barátságok is köttettek itt, amik a mai napig élnek. Akárhányszor hazajövök, első Makó, ahol bringára pattanok, körülnézek, és jövök be Szegedre, mert az itteni halászlé semmivel nem ér föl. Emlékezetesek a Tisza-parti séták, útvonalakon, ahol annak idején az első barátságok, első szerelmek születtek, a mai napig hihetetlenül nosztalgikus kirándulás idejönni számomra.

– A konferenciára készülve Szent-Györgyi Albertre irányult a figyelem, ön milyen embernek képzeli el a Nobel-díjas tudóst?

– Elolvasva Szent-Györgyi életrajzát kitűnik, mennyire színes egyéniség volt. Hihetetlen fontos és alapos kutatásai mellett rendkívül humoros személyiségnek képzelem el. Megragadott a mindenki által ismert tény, hogy ő a fűszerpaprikában találta meg az egyik éltető elemet, a C-vitamint, ugyanis engem is sokszor szoktak ilyen fűszerpaprikának nevezni külföldön. Legutóbb, mikor Ausztriában voltam, azt mondták, hogy Magyarországról ismerik a paprikát, az operettet, a gulyást, és most már azt a nevet, hogy Szentpéteri Csilla.

– Egy saját szerzeménnyel is készül a koncertre.

– Az, hogy Szent-Györgyi annak idején elhagyta az országot, annyiban nagy szomorúság számunkra, hogy nem itt történtek meg azok a nagyszerű dolgok, amik még vihették volna országunk hírét a nagyvilágba. Ugyanakkor abszolút meg is lehet érteni, hiszen tudjuk ma is, milyen az orvosok helyzete, a legnagyszerűbb professzorok is olykor külföldre kényszerülnek. Ezt az elmenetelt szeretném szimbolizálni Sirály című saját szerzeményemmel, ami ideológiáját tekintve egyfajta útkeresésről szól.

– Mit keres?

– Van-e itt a Földön abszolút boldogság? Létezik-e az a nyolcvan évünk, amikor az utolsó úton el lehet mondani, hogy jó volt, érdemes volt ezért megszületni. Szent-Györgyi Albertnek szeretném adni ezt a lírai művet, ezt a négy percet, függetlenül attól, hogy ő biztosan egy temperamentumos ember volt. De emellett egész este mediterrán, pozitív életörömmel teli művek hangzanak majd fel. A Sirállyal azt szeretném szimbolizálni, hogy miként a madár is keresi nap mint nap az élelmét a tengerek fölött szállva, úgy kutatja az emberiség is az apró örömöket, a boldogságot és az útját az életében.

– Milyen szempontok alapján állította össze vasárnapi repertoárját?

– Mindig másként kell készülni például egy orvoskongresszusra, mint mondjuk egy saját színházi vagy koncerttermi előadásra. Itt figyelembe kell venni, hogy fél óra áll rendelkezésre, és erre – mivel egy négynapos, tudományos konferencia után vagyunk – olyan előadást szeretnék, ahol a zeneszámokon keresztül a Nobel-díjasok hazáinak zeneszerzői vonulnak fel, és persze magyarként nem hagyhatjuk ki Liszt Ferencet sem.

Arany Mihály