2024. április 19., péntek

Iránymutatás a járványügyi védekezésben részt vevő hallgatók tanulmányaival kapcsolatban


Az iránymutatás letöltése…

Az előző félévek sikeres járványügyi védekezésében az SZTE egyetemi polgárai bebizonyították, hogy együttes erővel példaértékű teljesítményre képesek. Fontos kiemelni, hogy az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája mellett nem csak az orvos- és egészségügyi képzésben tanuló hallgatók vették ki részüket a tehermentesítésben, hanem más képzési területek hallgatói is.

A 2021/2022-es tanévben az alábbi egységes, az SZTE minden képzésére vonatkozó irányelvek azt a célt szolgálják, hogy a hatóságilag kirendelt orvos- és egészségügyi képzésben tanuló, valamint a járványügyi védekezésben önkéntességet vállaló hallgatók tanulmányaik során ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.