Tanár volt-e Szerb Antal Szegeden? – avagy a magántanár, aki mindig „mindjárt jön”

Szerb Antal neve a bölcsészek számára összeforr A világirodalom története és A magyar irodalom története lapjaival, sokan lelkes rajongói az Utas és holdvilág, vagy a Pendagron legenda intellektuális játékosságának. Ezek a könyvek – talán Önnek is – középiskolás vagy egyetemista korunk meghatározó olvasmányai voltak: súlyosak, okosak, mégis játékosak, tele olyan mellékmondatakkal, amelyek miatt az ember úgy érezte, az irodalom nem poros tananyag, hanem izgalmas kaland. A Szerb Antallal való első találkozás sokakat döbbentett rá arra, hogy az irodalom érdekes. Innen már csak egy lépés a kérdés: ha ennyire „tanári” alkat volt, vajon tanított-e ténylegesen a szegedi egyetemen? Ha igen, akkor miért nem hallottunk erről SZTE-s bölcsészként?

A Délmagyarország 1935 májusában lelkes hangon számolt be arról, hogy „Dr. Szerb Antal, a fiatal írónemzedék, az új irodalomkutatók egyik legkiválóbb egyénisége csütörtökön délben tartja meg a szegedi egyetem bölcsészeti karának nagy előadótermében magántanári próbaelőadását” (Délmagyarország, 1935. május 2.). A cikk szerint a habilitáció „bizonyítéka annak, hogy a szegedi egyetem állandóan figyelemmel kíséri, értékeli és elismeri az élő tudományosság új szempontjait”. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy Szerb Antal szegedi egyetemi tanárként – pontosabban magántanárként – kezdjen új fejezetet pályáján. Mégis két évnek kellett eltelni, mire a hivatalos jóváhagyás is megérkezett.

1937 áprilisában jelent meg a lapban egy kis hírként: „Szerb Antal a szegedi egyetem magántanára” (Délmagyarország, 1937. április 29.). A kultuszminiszter jóváhagyta képesítését, a Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karán hivatalosan is magántanárrá vált. Jogilag tehát a kérdés eldőlt: igen, Szerb Antal a szegedi egyetem tanára volt.

Csakhogy itt kezdődik az a rész, amely miatt az egész történet enyhén szólva is groteszkbe hajló, hiszen a két éves – feltehetően, és a rendelkezésre álló levelezéseket átfutva is – a felfokozott várakozást követően a sikeres kinevezés után Szerb úgy érezte, hogy számára „a tanulmányok korszaka alighanem véget ért” (Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja). Egy frissen habilitált tudóstól ez legalábbis meghökkentő kijelentés. A gyakorlatban pedig mindez azt jelentette, hogy Szerb Antal magántanári működése „csupa nemleges adatból áll össze”: nem tartott órát, nem járt értekezletekre, és amikor lehetett, udvarias levelekkel mentette ki magát.

Egy 1937. május 17-én kelt levelében például ezt írta az akkori dékánnak: „sajnálattal kell jelentenem, hogy … nem vehetek részt, itteni elfoglaltságaim miatt”. Ismerős mondat, nem? Mintha csak egy mai hallgató e-mailjét olvasnánk vizsga előtt: nagyon szeretne jönni, de sajnos most tényleg közbejött valami.

Németh Ákos – egykori szegedi bölcsész nagyapja emlékein keresztül – úgy idézi fel Szerbet, mint „szigorú külsejű fekete kabátos úriembert, kalappal, esernyővel: ‘egyetemi magántanár’” (Librarius.hu, 2015). Havasréti József monográfiája azonban józanul hozzáteszi: „nincs bizonyíték rá, hogy Szerb Antal valaha is órákat tartott volna a szegedi egyetemen”. Ahogy a tanulmány kifejti, a magántanári titulust, a tanszéki jelenlétet, a hallgatók körében terjedő hírt mind értelmezhetjük úgy is, mint Szerb tudatosan épített írói és tudósi imázsának részét.

Persze teljesen igazságtalan lenne azt mondani, hogy soha nem tanított. 1939-ben és 1940–41-ben hirdetett előadásokat – például „Az irodalmi klasszicizmus”, majd „A világirodalom fogalma és kérdései” címmel –, igaz, a források szerint ezekben az esetekben is felbukkan egy-egy csavar a történetben: áthelyezett időpont, összevont órák… 1940 végére pedig már nem volt az egyetem magántanára, az ezt követő időszakban alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. A második világháború alatt munkaszolgálatra hívták. Halálának körülményeiről ellentmondásos adatok vannak. Szerb Antalné leírása szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, félig agyonverték, ezt követően 1945. január 27-én meghalt.

Összefoglalva: Szerb Antal hivatalosan igen, ténylegesen csak részben volt a szegedi egyetem tanára. Tanári pályája éppolyan ellentmondásos és emberi, mint az írásai: egyszerre fegyelmezett és kapkodó, egyértelmű és mégis rejtélyes. Talán éppen ezért áll közel ma is az egyetemistákhoz. Mert ki ne ismerné azt az érzést, amikor az ember pontosan tudja, mit kellene csinálnia – de közben olyan sokkal izgalmasabb dolgok várnak az íróasztalon.

Mégis jó azt gondolni, hogy volt közünk szellemiségéhez, ezért szerettük volna felidézni alkotói nevét és ezt a rejtélyes ügyet. Ha bárkinek bármi további emléke, információja van ezzel kapcsolatosan, mindenképp tudassa velünk!

Források:

• Délmagyarország, 1935. május (11. évfolyam, 96-121. szám)1935-05-02 / 97. szám https://adt.arcanum.com/hu/collection/Delmagyarorszag_ADT

• Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)1937-04-29 / 96. szám https://adt.arcanum.com/hu/collection/Delmagyarorszag_ADT

• Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

• Németh Ákos: Valóban nem adott órákat Szerb Antal a szegedi egyetemen? https://librarius.hu/2015/10/13/valoban-nem-adott-orakat-szerb-antal-a-szegedi-egyetemen/

• https://epa.oszk.hu/02500/02518/00210/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1977_02_494-500.pdf?