Ez nem egy kompromisszum volt, hanem egy lehetőség

A Business Fest kerekasztal-beszélgetés után most egy kicsit személyesebb irányba kanyarodva: miért a Szegedi Tudományegyetemre esett a választásod, amikor a továbbtanulásról döntöttél?

Mindig is biztos voltam benne, hogy egyetemre szeretnék menni, de az elején még nem ez az út lebegett a szemem előtt – eredetileg védőnőnek készültem. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzése csak a második helyen szerepelt nálam. Aztán amikor kiderült, hogy ide nyertem felvételt, egy pillanatig sem éreztem csalódottságot. Inkább volt bennem egyfajta kíváncsiság és izgatottság: talán ennek így kellett történnie. A munka világa mindig érdekelt. Főleg az, hogy mi motiválja az embereket, hogyan alakul egy karrier, vagy mi zajlik a háttérben a munkavállalás pszichológiájában. Ahogy „átállítottam” a gondolkodásomat, egyre inkább azt éreztem, hogy jó helyre kerültem. Visszanézve pedig azt gondolom, hogy ez nem egy kompromisszum volt, hanem egy lehetőség, ami végül sokkal közelebb vitt ahhoz, aki lenni szeretnék.

Az egyetemi éveid alatt voltak olyan oktatók vagy személyek, akikre mentorként tekintesz, és akik meghatározó hatással voltak rád?

Az alapképzésen társadalombiztosításra szakosodtam, ami egy erősen jogszabály-alapú, nagyon strukturált terület. Ez a fajta gondolkodásmód és rendszerszemlélet rendkívül stabil alapot adott a későbbi pályámhoz, a mai napig vissza tudok nyúlni ahhoz a tudáshoz, amit ott szereztem. Szerencsére voltak olyan oktatóim is, akikre nemcsak tanárként, hanem valódi mentorként tekintek. Közülük is kiemelném Dr. Bangha Ágnest, aki nagy hatással volt a szakmai irányválasztásomra. Hatalmas példakép számomra - mint ember és mint szakember. Ő is adott egy löketet a folytatáshoz, pont akkor, amikor a mesterképzés kibővült a HR fókusszal, ezért úgy döntöttem, hogy munkaügyi kapcsolatok irányban folytatom a tanulmányaimat. Ezzel egy teljesen új szemlélet nyílt meg előttem: míg az alapképzés inkább az elméleti, jogszabályi alapokra épített, a mesterképzésnél már inkább a gyakorlati megközelítés került előtérbe. Ez a kettősség (az erős alapok és a gyakorlati látásmód) együtt formálta igazán azt a szakmai utat, amin ma is haladok.

Hogyan indult a karriered?

Fotó: Business Fest Szeged/Andorkó Balázs

2016-ban kezdtem el dolgozni, még az alapképzés alatt, és 2019-ben szereztem meg a mesterszakos diplomámat. Az alapképzésen a szakhoz illően egy könyvelőirodában voltam bérszámfejtési gyakornok, majd egy mesterképzéses oktatóm támogatásával volt lehetőségem távmunkában dolgozni egy, az ország másik pontján működő gyártócégnél. Míg a könyvelő iroda a határidőkre, struktúrára tanított, a távmunka a rugalmasságot tanította nekem. Ott már HR asszisztensi, illetve brandépítéssel kapcsolatos feladatokat láttam el. A kettő együtt egy jó alapot adott, már korán betekintést nyerhettem a munka világának több területébe is. Ezt követően jelentkeztem a WHC-hoz, ahol jelenleg is dolgozom, és ahol tovább tudtam építeni azt a tudást és tapasztalatot, amit az előző munkahelyeimen megszereztem.

Ha egy kicsit visszamegyünk 2017-be, amikor még egyetemre jártál: mit gondolsz, mi volt az, amit az oktatód meglátott benned? Mivel tudtál kitűnni egy nagy létszámú évfolyamból?

Valóban sokan voltunk, és egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy valaki „észrevehetővé” válik. A képzésünk szerencsére gyakorlatias volt, sok szituációs feladattal, ahol szóban kellett megnyilvánulni. A tanáraim többször is visszajelezték, hogy azt értékelik bennem, hogy merek megszólalni, merek véleményt formálni. Sokszor láttam, hogy mások inkább csendben maradnak, mert félnek attól, hogy hibáznak. Én viszont nem erre fókuszáltam, inkább arra, hogy tanuljak, fejlődjek, és aktívan részt vegyek ezekben a helyzetekben. Azt gondolom, hogy ez a fajta nyitottság, bátorság és kíváncsiság volt az, ami igazán megkülönböztetett. Talán pont ez az attitűd volt az, amit az oktatóm is meglátott bennem, és ami végül elindított a karrierem útján.

Milyen érzés volt kilépni az egyetemről a munka világába?

Inkább izgatottság volt bennem, mint félelem. Mivel párhuzamosan jártam egyetemre és mellette dolgoztam, így az elméleti tudást kiegészítettem az élesben szerzett gyakorlattal. Azt már alig vártam, hogy úgy próbálhassam ki magam a való életben, ne csak tanuljam, hanem teljes erőbedobással csináljam is azt, ami érdekel. A munkamorálomat a fáradhatatlan családomtól örököltem, tőlük azt kaptam, hogy a munka nemesít. Ezen egyébként dolgoznom is kellett, hogy ne legyen a hátulütője ez a mondat az életemnek. Szóval számomra ez az átmenet inkább egy természetes következő lépés volt, és azt éreztem, hogy végre a helyemen vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek.

Hogyan alakult a szakmai utad az első évek tapasztalatait követően?

2018-ban még egy évem volt hátra a mesterdiplomám megszerzéséig, ekkor gyakornoki pozícióban dolgoztam. Eredetileg egy olyan állásra jelentkeztem, ahol már az első interjún kiderült, hogy hosszabb távon nem biztos, hogy az ügyfélszolgálati terület illene hozzám. Mivel fontos volt számomra, hogy befejezzem a képzést, egy testhezállóbb, toborzói pozícióban kezdtem el dolgozni, ugyanennél a cégnél. Innen viszonylag természetesen haladtam előre: másfél évig HR tanácsadóként dolgoztam, kezdetben a régióban toboroztam fizikai és szellemi pozíciókra. 2020-ban, egy szervezeti átalakulás során kaptam lehetőséget arra, hogy csoportvezetőként kipróbáljam magam vezetői szerepben. Úgy érzem, mindig pont akkor jöttek a következő lépések, amikor készen álltam rájuk, és szerencsére hittek bennem, teret adtak a fejlődésre. Ma már országos szinten több szakterületi csapat munkáját koordinálom.

Mesélnél egy kicsit a cégről, ahol dolgozol, és arról, te milyen területet képviselsz?

A WHC egy 100%-ban magyar tulajdonú HR szolgáltató cég, több mint 35 éves múlttal. Eredetileg könyvelőirodaként indult Zalaegerszegről, majd a piaci igények mentén fokozatosan bővítette a portfólióját, nem csak hazánkban, hanem a környező országokban is: először bérszámfejtéssel, később munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel, valamint szövetkezeti megoldásokkal. Az elmúlt években a cég tudatosan a komplex HR szolgáltatások irányába fejlődött. Én ezen belül jelenleg különféle szellemi munkaerő-közvetítési megoldásokat képviselek. Működésünk egyik fontos eleme a specializáció: különböző szakterületekre dedikált csapatokkal dolgozunk, országos lefedettséggel. Emellett számunkra a helyi jelenlét is kiemelten fontos – például Szegeden is aktívan jelen vagyunk.

A Business Festen az alma matered HR igazgatójával (Dr. Saághy Andrea) és a Bonduelle HR (Zima Zsófia) vezetőjével beszélgettél. Milyen élmény volt?

Nagy izgalommal vártam ezt a beszélgetést, és egyben nagy megtiszteltetésként éltem meg. Különösen értékes volt számomra, hogy a szolgáltatói oldal nézőpontját képviselhettem. Mi ugyanis egyfajta „külső rálátással” dolgozunk, a munkaerőpiac indikátora vagyunk: számos partnerrel állunk kapcsolatban, folyamatosan látjuk a piaci trendeket, kihívásokat és jó gyakorlatokat. Jó érzés volt ezt a gyakorlati tudást és tapasztalatot megosztani egy ilyen szakmai közegben.

Mit jelent számodra a siker?

Fotó: Business Fest Szeged/Andorkó Balázs

A siker számomra elsősorban a kitartást és a folyamatos fejlődést jelenti. Büszke vagyok arra, ahol most tartok, és arra is, hogy egy folyamatosan változó környezetben is meg tudtam maradni a szakmámban, ráadásul egyre magasabb szinten. Fontos számomra az is, hogy ugyanannál a cégnél építhettem fel a karrieremet, és minden egyes lépcsőfok mögött valódi munka és fejlődés áll. Különösen meghatározó élmény volt, amikor néhány éve megkaptam a cégen belül „Az év példaképe” díjat közösségépítés kategóriában. Az egy olyan visszajelzés volt, ami nemcsak szakmailag, hanem emberileg is megerősített.

Mennyire tudod letenni a munkát a nap végén?

Őszintén szólva volt időszak, amikor nehezen ment, főleg a vezetői pályám elején. Akkor sok új helyzettel, felelősséggel és kihívással találkoztam, és gyakran a szabadidőmben is ezekkel foglalkoztam. Mint ahogyan az akkori közvetlen vezetőm is, - aki kinevezett engem – mondta: „Figyelj Betti, lehet, hogy most nagy a kabát, de majd belenősz, ha meg nem, akkor legalább kipróbáltad magad benne.” Úgy tűnik belenőttem és közben megtanultam jobban kezelni az egyensúlyt is. Érzem magamon és látom másokon is, hogy ha üres a tank, akkor a közvetlen környezetemnek sem tudok „adni belőle”. A kikapcsolódás nekem azt jelenti, hogy hosszabb, de akár többször rövidebb időre ki tudok lépni a munka világából aktív pihenéssel és/vagy minőségi időt töltve a családommal, barátaimmal. Fontos, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor nem „vezetőként”, hanem egyszerűen csak emberként vagyok jelen.

Mit üzennél a jelenlegi hallgatóknak – vagy akár a saját, egyetemista énednek?

Azt, hogy tartsanak ki. Teljesen rendben van, ha az elején bizonytalanok vagyunk, vagy ha időnként kishitűek. Ez az út része. Ami viszont igazán fontos, hogy ne hagyjuk, hogy ez a bizonytalanság korlátokat szabjon az álmainknak. Merjenek nagyot gondolni, folyamatosan képezzék magukat, de maradjanak alázatosak. Talán a legnehezebb, de legfontosabb feladat az, hogy megtalálják az egyensúlyt – az ambíció és a türelem, az önbizalom és az alázat között.

Fotó: Business Fest Szeged/Andorkó Balázs

Beszélgetőpartner: Lázárné Csernus Anikó