Az alkotmányos államokkal szembeni alapvető fontosságú követelmény az, hogy ismerjék el és érvényesítsék az emberi jogokat és szabadságokat. Ennek megfelelően az alkotmányos demokráciák az alkotmányukban sorolják fel, és jogrendszerükben szabályozzák a minden embert megillető jogosítványokat. (emberi jogok) Az egyes államok alkotmányaiban és a különböző nemzetközi emberi jogi egyezményekben felsorolt, és ezáltal a tételes jog részévé vált jogokat alapvető jogoknak (fundamental rights) vagy más néven alapjogoknak (Grundrechte) nevezzük.
Az alapvető jogok az egyént jogosítják az államot pedig kötelezik. Az egyén az állammal szemben ezekre a jogokra hivatkozhat, a bennük foglaltakat megkövetelheti, és adott esetben bírói úton érvényesítheti is. (Kiss Barnabás, 2014).
Az alapjogok lényeges tartalma az alapjog tartalmának az a része, amely még alkotmányos cél érdekében és általában alkotmányos módon sem korlátozható. Az alapjog lényeges tartalma minden, ami nélkül az alapjog gyakorlása lehetetlenné válik. Az Alaptörvény Szabadság és felelősség I. cikk (3) bekezdése értelmében „az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”Az alapjogokra vonatkozó szabályt csak az Országgyűlés által alkotott törvényben lehet meghatározni.
A nemzetközi szerződések és az alkotmányok rendszere szerint a bennük megfogalmazott jogok a korlátozás lehetősége és feltételei alapján lényegében három csoportra oszthatók:
1.korlátozhatatlan, vagy más néven abszolút jogok és abszolút tilalmak;
2.különleges jogrend idején, időlegesen felfüggeszthető illetve korlátozható jogok;
3.korlátozható jogok, vagyis azok a jogok, amelyek állandó jelleggel, de meghatározott szigorú feltételek mellett törvényi korlátozás alá vehetők.
Az alapjognak két oldala van. Az alapjogok, az alapjogi jogviszonyok egyik oldalán, a szubjektív oldalon alanyi jogi jogosultság, a joggal való élés lehetősége áll, míg a másik, objektív oldalon ezzel szemben meghatározott állami kötelezettség található. Az alapjogok alanya bárki, bármely természetes személy lehet. Az emberi jogi egyezmények és az alkotmányok jellemző megfogalmazása szerint: „mindenkinek joga van...”, „mindenkit megillet...” „bárki élhet...” stb. Ezen túlmenően a jogi személyek sem zárhatók ki az alapjogok egy részéből, noha vannak olyan alapvető jogok amelyek alanyai – természetükből adódóan – csak emberek, természetes személyek lehetnek.
Az alapjogok eredendően az állammal, a közhatalommal szemben fogalmazódtak meg az egyén szabadságának védelme érdekében, ezért az állam nem hivatkozhat alapjogsérelemre. Az alapvető jogok kötelezettjei az államok, illetve az állami szervek.
Az alapjogok többféle ismérv, jellegzetesség alapján rendszerezhetjük. A legelterjedtebb a jogok kialakulásának idejét alapul vevő rendszerezés, amely alapján a jogok három generációját szokás megkülönböztetni. Ez az ún. generációk (nemzedékek) szerinti elrendezés. Ezek figyelembe vételével három generációt különíthetünk el egymástól.
Az első generációs jogok a 18. század végén a polgári forradalmak eszményeiként kerültek megfogalmazásra. Az első nemzedékhez sorolható polgári és politikai jogok jellemzően klasszikus szabadságjogok, amelyeket negatív jogként is szokás jellemezni. Ezen jogok esetében az állam kötelezettsége negatív tartalmú, vagyis a közhatalom részéről döntően be nem avatkozást igényel, vagy a beavatkozás csak kivételes és korlátozott módját teszi lehetővé. Pl. személyes szabadsághoz való jog, gyülekezési jog, egyesülési jog.
A második generációs alapjogok a 20. század első harmadában jelentek meg. Az ide sorolható gazdasági, szociális és kulturális jogok (röviden: szociális jogok) pozitív jellegűek, vagyis az állam csak pozitív tevéssel valósíthatja meg azokat. Az állami beavatkozás, cselekvés ezen a területen követelménnyé válik. Az aktivitás egyrészt a jogi szabályozás kialakítását, másrészt – és természetesen ez a nehezebb – a gazdasági, társadalmi, intézményi feltételek megteremtését jelenti. Pl. jog a munkához, sztrájkhoz, oktatáshoz, szociális biztonsághoz.
A harmadik generációs jogok a 20. század második felében jelentek meg a nemzetközi jog fejlődésének eredményeképpen. Ezek a jogok jellemzően kollektív jogok, amelyek a nemzetközi közösség szolidaritására építve, a globális problémák megoldására kívánnak választ adni. A harmadik nemzedékhez tartozó emberi jogok döntő többsége nem valósítható meg egyetlen államon belül, hanem hatékony nemzetközi együttműködést igényel(né)nek. Egy szűkebb körük ugyan alapjogi jellegű (pl. egészséges környezethez való jog, gyermekek, betegek, fogyatékosok jogai stb.), de túlnyomó részt ma még inkább csak kívánságokat fogalmaznak meg. Ilyen például a békéhez való jog, a fejlődéshez való jog, a humanitárius segélyhez való jog stb. Mivel alanyuk, kötelezettjük, tartalmuk nem egyértelműen tisztázott, ezért a kikényszeríthetőségük sem biztosítható. Pl. globális jogok: békéhez való jog, csoportjogok: gyermekek jogai, betegjogok.
Mivel minden egyén meghatározott társadalmi közösségben, állami keretek között él, ezért nagy általánosságban kimondhatjuk, hogy az emberek nem lehetnek jogosultak jogaik és szabadságaik parttalan, korlátlan gyakorlására. Az alapvető jogoknak – természetükből adódóan – terjedelmüket illetően korlátozottnak kell lenniük, vagyis – kevés kivételtől eltekintve – nem korlátlan, és nem korlátozhatatlan jogokat jelentenek.
FORRÁSOK
Alapjogi Charta
Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés – alapjogok szabályozása, XXVIII. Cikk (1) bekezdés – jogorvoslathoz való jog, 25. cikk (7) bekezdés jogszolgáltatás alternatív formái
2011. évi CLXI. törvény (Bszi) 2. §
2011. évi CLI. törvény (Abtv) 25-27. §
