c

Hogyan használjam a Courserát az oktatásban?

Hogyan használjam a Courserát az oktatásban?

2024. június 21.
3 perc

A Coursera kurzusai több módon is beépíthető az egyetemi tanórákba. Dr. Tarkó Klára a Juhász Gyula Pedagókusképző Kar oktatója rendszeresen használja a Cousera tananyagkínálatát saját óráin is. Tarkó Klára maga fordította le magyar nyelvre a Minnesotai Egyetem által fejlesztett Herbal Medicine kurzust, hogy a hallgatói a világ legnagyobb távoktatási platformján szerezhessék meg a szükséges tudást. Őt kérdeztük az általa használt jó gyakorlatokról.

Mi motiválta arra, hogy elkezdje használni a Coursera kurzusait oktatói tevékenységében?

2020-ban indult az SZTE részéről az a kezdeményezés a karok felé, amely lehetőséget kínált többek között arra, hogy meglévő Coursera kurzusokat építsünk be a reguláris képzéseinkbe, akár önállóan, akár adott kurzusok részeként, megadva a teljesítés százalékos arányát. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar részéről intézetem, az Alkalmazott Egészségtudomány és Környezeti Nevelés Intézet Egészségszociológia és Életmód, valamint Egészségpszichológia és Mentálhigiéné Tanszékei, valamint az Alkalmazott Pedagógiai Intézet Óvodapedagógus-képző- és Szociálpedagógus-képző Tanszékei vállalkoztak arra, hogy részteljesítésként vagy egészében fogadjanak el Coursera kurzusokat. 2020 szeptember 3.-i dátummal létrejött a Coursera for SZTE felületen belül egy külön program a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar számára, az egyes JGYPK-s oktatók kínalataiként megadva az elismerhető Coursera kurzusokat. Ezek a kurzusok főként kutatásmódszertani, kisebbségtudományi, környezettudományi, pszichológiai, természetgyógyászat és szociálpedagógia jellegűek.

Mely kurzusokat választotta ki és ezeket milyen módon építette be az óráiba?

Intézetvezetőként és szakfelelősként feladatom a képzéseinkben folyó oktatás minél magasabb színvonalon történő biztosítása, amikor az szükséges, társkari átoktatás keretében felkért oktató bevonásával. A 2020-2021-es tanév 2. félévétől úgy adódott, hogy meg kellett oldanom a Sport- és rekreációszervezés alapképzési szakon előírt Természetgyógyászat és az Egészségfejlesztő mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szakon, valamint az Egészségfejlesztő mentálhigiénikus pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakon előírt Természetgyógyászati alapismeretek kurzus oktatását, és ekkor merült fel bennem az, hogy szétnézek a Courserán, mint a Szegedi Tudományegyetem 13. karaként is emlegetett platformon, hátha van egy olyan kurzus, amely megfeleltethető a hazai tananyagnak. Ahhoz kétség sem fért, hogy ezen a felületen bármely kurzus kiváló színvonalú, hiszen felkerült a Courserára, a kérdés csak az volt, hogy a tananyag megfelelő-e. Szerencsémre megtaláltam ezt a kurzust a Minnesotai Egyetem Herbal Medicine című programjában. A következő dilemma az volt, hogy egy idegennyelvű kurzust nem írhatok elő egy magyar nyelvű programban kötelezőként, meg kell oldani azt, hogy aki szeretné, magyarul is teljesíthesse. Szerencsére az SZTE-n erre is volt már példa előttem, az EFOP343 projekt keretében lefordított A tanulástanulása kurzus képében. A Courserán működik egy önkéntes fordítói csoport és náluk tudta az SZTE kérni, hogy az aktuálisan kiválasztott kurzus fordításához csak nekem legyen hozzáférésem, más ne tudja felülírni a fordítást. Ezzel a módszerrel a kurzus videóinak magyar feliratozására volt lehetőségem, de minden további kvíz, vitafórum vagy olvasmány nyelve továbbra is az angol maradt. Szerencsére létrehozható volt a Coursera for SZTE felületén belül egy saját rész is, ahová fel tudtam tenni a fennmaradó lefordított vagy kiegészített anyagokat, így Gyógynövénytan címmel magyar nyelven is elérhetővé vált az elvégzendő kurzus a hallgatóink számára.

Volt-e Coursera platformhoz kötődő kiemelt élménye, amelyet szívesen megosztana az olvasókkal?

Beszélgetésünk elején említettem, hogy az EFOP343 projekt keretében lefordított A tanulás tanulása című kurzus volt az első találkozásom a felülettel. Lehetőséget kaptam a kurzushoz tartozó kötet magyar fordításának elkészítésére, valamint részt venni a kurzus megálmodója és a Coursera ikonikus oktatója, Barbara Oakley professzor asszony SZTE-n tartott online előadásain. A legnagyobb élményt az jelentette számomra, hogy Professzor Assszony egyhetes szegedi tartózkodása során 2022. április 4.-én ellátogatott a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra (https://youtu.be/v452uKc5MYQ), munkatársaimmal fogadhattuk őt és egy rendkívül barátságos, érdeklődő és közvetlen szakembert ismerhettem meg a személyében, a karunkon folyó képzési programokról való beszélgetés során pedig világviszonylatban is kiemelkedőnek nevezte a pedagógusképzésben végzett munkánkat.