A kurzusok többségének videós és szöveges tananyagai valóban eddig is ingyen elérhetőek voltak, azonban a kurzus teljesítését igazoló oklevelekért, illetve egyes tanfolyamok esetében már a tesztek és vizsgák kitöltéséért is fizetni kellett. Most ezek a szolgáltatások is ingyenesek a Coursera for SZTE program keretein belül. Ráadásul a megszerzett tudás kreditekre is váltható.
1. A kurzus kiválasztása előtt figyeljen, hogy a megfelelő színtéren legyen.
2. Kattintson a “Catalog” fülre, ahol a színtérhez rendelt kurzusok listáját találja.
3. Kattintson a kiválasztott kurzusra vagy a kurzus címére, és láthatóvá válnak annak részletei.
4. Ha a beiratkozás mellett dönt, kattintson az “Enroll for Free” gombra, majd a “Go to Course” gombra.
5. Belépés után akár azonnal is megkezdheti a tanulást. Ezután a kurzus a “My Courses” fül alatt lesz elérhető.
Egy felhasználó a Coursera for SZTE programon belül az általános egyetemi mellett több színtérnek - például kari vagy kollégiumi - is a tagja lehet. A színterek között vagy a fejlécben található “Choose program” gombbal vagy a bal felső sarokban lévő menüpontra kattintva tud választani.
A Coursera for SZTE program keretében a Coursera platform minden tananyag típusához hozzáférhet.
1. Clips: 5-10 perces rövid videók és tananyagok.
2. Guided project: rövid, egy egységre koncentráló, általában 1-2 órás tananyag távoli asztal eléréssel. Elsősorban gyakorlatiasabb jellegűek, programok vagy alkalmazások használatának elsajátításához.
3. Course: általában 1-8 hétből vagy egységből álló tananyagok.
4. Specialization: több kurzusból álló 2-6 hónapos tanfolyamok.
5. Szakmai bizonyítvány: 3-9 hónapos online tanfolyamok, általában vállalati partnerek - például Google, IBM, Meta - által összeállított és ellenőrzött tananyagokkal. Ezek a vállalat vizsgájájával zárulnak.
Ha egy Coursera kurzus sikeres teljesítése után sem kapott online igazolást, valószínűleg igazolnia kell a személyazonosságát.
Személyazonosság igazolása:
1. Kattintson a jobb felső sarokban a név alatti lenyíló menüben az „eredmények” VAGY a „beállítások” lehetőségre.
2. Kattintson a személyazonosság ellenőrzése gombra.
3. Adja meg a nevét, születési dátumát és az állampolgárságát.
4. Válassza ki, hogy milyen igazolványról szeretne az oldalon keresztül képet készíteni (feltölteni már korábban elkészült képet nem lehetséges).
5. Amennyiben nem telefonról kezdte el a folyamatot, kattintson a „Continue on another device” gombra és a kapott QR kód beolvasásával folytassa telefonon.
6. Készítsen egy képet a választott igazolványról (mindkét oldaláról), majd a telefonja első kamerájával igazolja, hogy Ön megegyezik az igazolványon szereplő személlyel.Amennyiben nem telefonról kezdte el a folyamatot, kattintson a „Continue on another device” gombra és a kapott QR kód beolvasásával folytassa telefonon.
1. A fejléc jobb felső sarkában a névre kattintva megjelenik egy legördülő menü.
2. Válassza, az „eredmények” menüpontot.
3. Kattintson a felső, „névváltoztatás kérése” gombra.
4. A gomb megnyomásával megnyílik a „névváltoztatási kérelem” nevű oldal, ahol a neve beírása szükséges.
5. A név beírása után kattintson a „beküldés” gombra!
A Coursera for SZTE programban a Szegedi Tudományegyetem polgárai vehetnek részt. Amennyiben tanulmányait befejezi, legkésőbb a következő szemeszter kezdetéig megmarad a jogosultsága. Így kurzusait befejezheti, az okleveleket díjmentesen megszerezheti.
A jogosultság megszűnése után a Coursera generál Önnek fiókot, ahol továbbra is teljesíthet kurzusokat, de egyes tartalmakhoz, valamint újabb oklevelekhez csak díj ellenében férhet hozzá.
1. Lépj be a Neptun kódoddal és jelszavaddal a Coursera for SZTE felületén.
2. Válaszd ki Coursera module-t a bal felső sarokban lévő SZTE felirat melletti 6 pontból álló gomra kattintva.
3. Válaszd ki a négy tanulási útvonal egyikét, csatlakozz és kezdd el a tanulást.
4. Miután számot adtál a tudásodról, már a tiéd is a badge!
5. Frissítsd a felületet.
6. A képernyő felső részében megjelenik a badge.
7. Kattints a jelvény megtekintése gombra, amely átnavigál a Credly oldalára.
8. A megosztást innen tudod elvégezni regisztráció után. Fontos, hogy a regisztrációhoz a Neptunban szereplő e-mailcímed add meg, különben nem jelenik majd meg a jelvény.
9. Bejelentkezve megtekintheted és megoszthatod a badget a kezdőlapra érkezve, vagy a profilod megtekintésével.
10. A megosztáshoz szükséged lehet a közösségi média profilod URL-jének megadására, amit a profilod szerkesztésével tudsz megtenni.