Dr. Patyi Zsófia az Állam- és Jogtudományi Kar óraadója rendszeresen használja a Coursera tananyagkínálatát saját óráin: a kijelölt Coursera kurzusok teljesítéséért cserébe könnyített vizsgakövetelményeket ajánl a hallgatóinak. A jó gyakorlatokról, tapasztalatokról kérdeztük.
Mióta és hogyan építi be a Coursera kurzusait az óráiba?
Ez a félév (2021-22/II.) volt az első, amikor már nem csak melegen ajánlottam a hallgatóknak a Coursera kurzusait üresjáratokban, céltalan telefonnyomkodó, közösségi média-görgető unatkozás helyett, de beépítettem az óráim menetébe oly módon, hogy kecsegtető előnyöket társítottam egy adott kurzus adott időpontig történő megszerzéséhez. Tehát kötelezővé még nem tettem egy kurzust sem (talán majd jövőre) ez volt a kísérleti félév, azonban így is hasznosnak bizonyult az alkalmazása: előnyszerzéssel járó készségfejlesztés céljából alkalmaztam a Successful Presentation című kurzust. Így nem csak az motiválta a hallgatókat, hogy a prezentációik során magabiztosabbak, ügyesebbek, kreatívabbak lehetnek a kurzus elvégzésének eredményeként, de azok a pluszok is, amelyeket biztosítottam a Coursera igazolást bemutató hallgatók számára. Az egyik kurzuson pl. a tanulmány leadási határidejénél plusz egy hét haladékot ért az igazolás bemutatása, máshol pedig a félévközi számonkérés tételsora feleződött azok számára, akik elvégezték szabadidejükben az egyébként 8-10 órát igénybevevő kurzust. Közvetett formában is érzékelem a Coursera beépítését az óráimba: a módszertant, tanulási ritmust, szellemiséget, az érdekességeket és az egy-egy kurzus által számomra nyújtott tudást akaratlanul is beépítem, továbbadom a hallgatóknak.
Milyen kurzusokat választott ki az eddigiekben erre a célra?
Több prezentációs- és íráskészséget fejlesztő kurzus gyűlik a listámon, de egyértelműen a University of Colorado Boulder Successful Presentation című kurzusát szerettem volna először bedobni a mélyvízbe. Ez egyébként az 5 hónapos Effective Communication: Writing, Design, and Presentation specializáció egyik eleme (a fenti kurzus becsült elvégzése 21 óra, de 8-10 óra is elegendőnek bizonyul a tapasztaltak alapján). Nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a kurzusra, még inkább, amikor elkezdtem én magam is, és éreztem a hatását, hogy mennyire jól magyaráz és mennyire fontos dolgokról. A legtöbb órám elsőéveseknek tartom, itt hatványozottan igaz, de később, másod- és akár negyedévben is visszatérő jelenség, hogy a hallgatók félénk gyermekké válnak, ha prezentálni kell - és nincs kimondottan ilyen kurzus, ami ebben fejlesztené őket, hiszen az óraszámokat általában kitölti a kötelező tananyag. Az, hogy én az első órán zanzásítva igyekszem átadni a fenti kurzus esszenciáját, hogy hogyan NE adjanak elő, és mitől jó egy prezentáció, mit alkalmazzanak a jövőben, nem elég. Kötelezővé nem tehetem a kurzust, mivel azzal már túllépném a gyakorlati órák keretét, azonban így, a nyitott és érdeklődő, a fejlődni vágyó - vagy az előnyökre pályázó hallgatók fejleszthetik az előadói készségeiket, ami nemcsak az én órámon hasznosítható, de egyetemi éveik alatt és akár az életbe kikerülve is kifizetődik.
Milyen eredményeket vár a Coursera kurzusainak beépítésétől a tananyagába?
Hallgatói oldalról egyértelműen az előadói készségek fejlődését, magabiztos, érdemes és érdekes prezentálókat. Oktatói részről pedig valahol egy kis ‘tehermentesítést’, hiszen nem nekünk kell a tananyag mellett a módszertant is átadnunk, legfeljebb csak felhívjuk a figyelmet a legfontosabbakra. Magasztosabban fogalmazva: hiszek benne, hogy azok a hallgatók, akik pl. másodévben a Jogbölcselet óra keretein belül elvégzik ezt az előnyökkel járó kurzust, a következőkben a szemináriumokon bátrabban, kiemelkedően prezentálnak, érezhetően kreatívabb, érdekesebb, izgalmasabb előadást tartanak bármilyen száraznak tűnő témából. És ezek csak a vizionált egyetemi eredmények - de ezt a készséget később a munkaerőpiacon és az életben is kamatoztathatják.
Kapott-e már hallgatói visszajelzéseket? Ha igen, milyeneket?
A leglátványosabb visszajelzés a tapasztalat, szavak nélkül is látom és érzem, az igazolások ellenőrzése nélkül is érződik, hogy melyik hallgató végezte el a Successful Presentation kurzust. Színes, dinamikus prezentáció, izgalmas témamegközelítés, életszerű példák, kiválóan magyarázó, a megértést segítő párhuzamok, a szakirodalmi megjelölések fontossága és pontossága, logikus témavezetés, cél felé tartó prezentációk, a hallgatóság bevonása, megszólítása, a téma jelentőségét és saját értéküket is érzékelő, bátran, mosolygósan kiálló hallgatók. Számomra ez az igazi, fényezés és szavak nélküli, őszinte és értékes visszajelzés - hogy a dolog működik.
Szegedi Tudományegyetem
6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-000
Központi fax: (+36-62) 546-371