2024. március 28., csütörtök

kiemelt_SZGTYV_nyertes

Cambridge-ben jártak az SZGYTV győztesei

A Cambridge-Szeged Society tagjai látták vendégül az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatát. A budapesti Baár-Madas Református Gimnázium diákjai és felkészítő tanáruk négy napot töltöttek Cambridge-ben - abban a városban, ahol a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is élt és dolgozott. Megnézték az eredeti C-vitamint, és fogadta őket a világhírű egyetemi város polgármestere.

esza_felso

Szoros program várta a Baár-Madas gimnázium diákjait: négy nap alatt látogatást tettek a Cambridge-i Egyetemen, fogadta őket a város polgármestere, George Pippas, megnézték a Hopkins Building-ben az eredeti C-vitamint, és átsétáltak a Mathematical Bridge-en is - hogy csak néhányat soroljunk fel a gazdag programból. A 2017-es SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny fődíja volt ez a különleges utazás, amelyet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Cambridge-Szeged Society és az OTP Travel Zrt. tett lehetővé a győztesek számára.


A diákok – Uri Benjámin, Makovsky Mihály, és Boldizsár Imre –, valamint a győztes csapat felkészítő tanára, Vetlényi Dávid egyöntetűen azt mondta: életük egyik meghatározó élménye a négynapos tanulmányút. Mindannyian megemlítették látogatásukat a Trinity College könyvtárában, ahol Nicolas Bell kalauzolta őket. Megmutatta nekik Darwin A fajok eredete című kötetének első kiadását is – a kötet eszmei értéke felbecsülhetetlen, a gyűjtők akár 1 millió angol fontot is adnának érte.


– Óriási élmény volt, hogy bemehettünk a Trinity College könyvtárának turisták által nem látogatható részlegeibe. Megnézhettük Shakespeare, Newton több száz évvel ezelőtt kiadott könyveit, valamint Luther Márton 1517-ben írt 95 tételének első kiadását – mesélte Vetlényi Dávid tanár.


Az egyetemi campus a magyar csapat számára azért volt furcsa, mert az egész terület turisták által is látogatható– sokan is vannak. A diákok és tanáruk megnézték a Hopkins Building-ben az eredeti C-vitamint is, amit egy üvegcsében őriznek. Makovsky Mihályt nemcsak az nyűgözte le, hogy a világ egyik legszebb és legjobb egyetemén járhatott, hanem az is fantasztikus volt számára, hogy vendéglőtóik, Julia Boyd és férje jobbnál jobb ételeket készítettek nekik, kezdve a hagyományos angol reggelitől a lazacig. A tanulmányút kinti programjának szervezői természetesen figyeltek arra is, hogy szakmai programokon is részt vegyenek a győztesek.


– Ellátogattunk egy rákkutató központba, az MRC Cancer Research Centre-be is, ahol a kutatók bemutatták, min dolgoznak - mesélte Makovsky Mihály. – Azt is elmondták nekünk, hogy a megelőzés és a korai diagnosztizálás a legfontosabb a rákos betegségek esetében. A kutatócsoport lokális terápiás eljárásokat fejleszt, amelynek a lényege, hogy nem kell az egész testet kitenni a sugárzásnak. Kérdeztek bennünket a verseny feladatairól is, és lenyűgözve hallgatták, amikor elmeséltük nekik, hogy az egyik feladat azt volt, hogy tervezzünk „napelemes” gyógyszeradagoló molekuláris gépet.  Ez a négy nap egy kicsit átformálta a továbbtanulással kapcsolatos elképzeléseimet, most már inkább azon gondolkodom, hogy a biomérnök vagy bionikus informatikai mérnök szakirány érdekel.


SZGYTV_nyertes
A látogatáson készült képek itt megtekinthetők.


A csapat találkozott a budapesti gimnázium korábbi diákjaival is: egyikük a kémia szakot most fejezi be Cambridge-ben, és felvették Oxfordba az orvosira, ahol a hat évet négy év alatt végezheti el.


Amit még a csapat tagjai megemlítettek: jó tapasztalat volt számukra belelátni a britek hétköznapjaiba – mindannyian a Cambridge-Szeged Society tagjainál laktak. Megismerték a brit vitakultúrát, hogy mit gondolnak a demokráciáról, és megélték a brit vendégszeretetet.


Antal Éva Eső


További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2018/1 számában.


cambridge


További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2018/1. számából:

Datki Zsolt: a hobbim realisztikus romantika

Márton Anita: A siker kulcsa a kitartás és az akarat

A beteg ember reménye is, hogy kordában tartható a káosz

Mérföldkövek - Őrségváltás a Szegedi Tudományegyetemen

Az SZTE kapu a világra: nemzetköziesítéssel a versenyképességéért

A könyvtár digitális írástudásunkat fejleszti

American Corner nyílt Szegeden