Közel száz tehetséges középiskolás vett részt a Szegedi Tudományegyetemen 2014. november 28-án rendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen. A vetélkedő aranyérmese a szegedi Radnóti-gimi RMG 3.0 csapata lett.
15:45: Szegedi győzelem a 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen
Ünnepélyes keretek között hirdette ki Dux László, a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrielnöke a 2014-es végeredményt. Hatodik helyen végzett az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium Doktorosokk csapata, ötödik helyezést ért el a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból Martin és a csajok, negyedik lett a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Szepi1 nevet viselő csapata. A harmadik helyezettnek járó 120 ezer forint összértékű ösztöndíjat, továbbá tárgynyereményt, könyvcsomagot, SZTE-s ajándékokat a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád nevű csapat vihette haza. Csapattagok: Meszlényi Valéria, Baglyas Márton és Nagy Ferenc. 180 ezer forint ösztöndíjjal és különböző ajándékcsomagokkal lett gazdagabb a második helyezést elérő Debreceni Kvarkok a Tóth Árpád Gimnáziumból. Csapattagok: Árva Hédi, Hotzi Judit és Alexejenkó Levente. A 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztese a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium RMG 3.0 csapata, akik 240 ezer forint összértékű ösztöndíjat és számos ajándékcsomagot tudhatnak magukénak. Csapattagok: Bálint Armand Rafael, Fejes Roland és Juhász Dániel. A díjakat Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, Dux László, a zsűri elnöke, az Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, Hódi Klára, a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézet nyugalmazott egyetemi tanára, Wölfling János, a Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoport Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, Hannus István, a Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoport Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék egyetemi tanára, Bari Ferenc, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Szakál Tamás, a MOL Magyarország kutatás-termelés igazgatója és Badó Attila, a Pro Talentis Universitatis Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.
Orosházi csapat a kreatív feladat különdíjasa
A jelentkező csapatok előre elkészítendő kreatív feladatot kaptak: készítsenek 3-5 perces kisfilmet, melynek témája: „Szent-Györgyi egy napja”. Sághy Miklós, a Bölcsészettudományi Kar Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék egyetemi adjunktusa értékelte az előzetesen beküldött feladatokat. – A diákok alkotásaikkal hozzájárultak Szent-Györgyi Albert munkásságának népszerűsítéséhez. Ugyanakkor nemcsak a Szegedi Tudományegyetem profitál a diákok munkájából, hanem a készítők is örömmel gyűjtötték az információt Szent-Györgyi életéről, szegedi és külföldi tevékenységéről és nem utolsósorban mindennapi életéről. A legtöbben attól sem riadtak vissza, hogy Szent-Györgyi alakjába bújva eljátsszák a magyar tudományosság és a szegedi egyetem szempontjából is meghatározó korabeli eseményeket – fogalmazott. A zsűri szóbeli dicséretben részesítette a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium „Szent-Györgyi Albert, egy élet története” című filmjét, a Zentai Gimnáziumból érkezett Zentai paprikalovagok csapat „Szent-Györgyi egy napja” című alkotást. Kiemelésre és dicséretre méltónak találta a debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapatának „Megidézett szellem, avagy egy napon Szent-Györgyivel” című kisfilmjét, valamint a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Szepi1 csapatának „Egy nap Szent-Györgyivel” alkotását. A zsűri a kreatív feladatért járó különdíjjal az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Doktorosokk csapatának „Szent-Györgyi Albert egy napja–Biochemist” című kisfilmjét jutalmazta az alkotás már-már profikat idéző képi világáért, illetve annak méltó bemutatásáért, hogy a nők akár családtagként akár laboratóriumi munkatársként milyen nagy segítséget jelentettek Szent-Györgyi kutatásai során. A csapat tagjai: Bacsúr Péter, Dunai Szilvia és Trenyik Eszter.
Immár hagyomány a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny
Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében elmondta: a jelentkezők között voltak olyanok, akik tudták, hogy mire vállalkoznak, és akadtak olyanok is, akik most először méretették meg magukat. Vannak, akik ugyan nem jutottak be a döntőbe, de mégis olyan gazdag tudásra tettek szert, amelyet nem lehet elfelejteni. Hozzátette: az idei verseny altémája a nők megjelenése a természettudományokban, Banga Ilona munkássága volt. – A nők megjelenése a tudományokban egy fontos lépés a tudományos életben, de nemcsak a megjelenésük, hanem az ottmaradásuk is jelentős. A következő nemzedék felelősség is, hogy ez a tudományos munka ne maradjon folytatás nélkül – fogalmazott. Kiemelte: a Szegedi Tudományegyetem immár hagyományt teremtett a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny megrendezésével, mellyel tiszteleg Szent-Györgyi Albert öröksége előtt. – Válasszák ezt a pályát, legyenek tudósok, jöjjenek és tanuljanak! Gyümölcsöztessék a felkészülés során megszerzett tudást! – bátorította a diákokat.
12:45: A legjobb hat csapat összecsapása
Beslin Anita és Márok Tamás műsorvezetők vezényletével megkezdődik a 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntője. A hat legjobb csapat közé jutott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Martin és a csajok csapata, valamint a Bonyhád nevet viselő csapat. Szegedről a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium RMG 3.0 csapat és a Dugonics András Piarista Gimnáziumból a Szepi1 nevet viselő csapatok jutottak tovább. A legjobb hat közé került a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumból érkezett Debreceni Kvarkok és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Doktorosokk csapata.
A verseny első feladata egy kémiai kísérlet: nyers klorofill szétválasztása és azzal kapcsolatos kérdések megválaszolása írásban. Ezt követően az első kérdéscsoport, a fizika következik. A feladat: tudósról és fizikai jelenségről kell megállapítani, hogy helyes-e a képpár, illetve ki és milyen jelenség látható a képeken. Az első forduló után a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium RMG 3.0 csapata vezet.
A kémiai kérdéscsoport következik: párosítsák össze a megfelelő női tudósokat és jelenségeket ábrázoló képeket, és adják meg a képeken szereplő női tudósok nevét. A feladatban olyan híres tudós hölgyeket kellett felismerni, mint Dorothy Hodgkin, Irene Curie, Maria Curie, Lise Meitner és Rosalind Franklin. Wölfling János ismerteti az eredményt a Debreceni Kvarkok 9 pontot, az RMG 3.0 10 pontot kap, 2-2-2 pontot szerez a Bonyhád, a Szepi1 és a Doktorosokk, 1 pontot Martin és a csajok. A második kémiai feladatban 15 másodperc alatt kell számokat tippelni a feltett kérdésre. Tippelni lehetett többek között arra: hány különböző európai városban folytatta tanulmányait, illetve végzett kutatómunkát Szent-Györgyi Albert. Az aszkorbinsav jóváhagyott nevében hány darab szám szerepel? Hány gramm citromsav oldódik fel 100 ml vízben 20 Celsius-fokon?
A harmadik, biológiai kérdéscsoport jelentős része Banga Ilona életpályájához kapcsolódik, feladat: nevezzék meg a megadott kép és információ alapján a tudós nő életéhez kapcsolódó városokat. A fordulóban 2 ponttal gazdagodott az RMG 3.0 csapat és 1 ponttal a Doktorosokk. A többi csapat nem szerzett pontot. A második feladatban a csapatoknak olyan kérdésekhez kellett évszámot rendelni, mint mikor kapta meg akadémiai doktori fokozatát Banga Ilona, mikor került gyakornokként a szegedi egyetem Orvosi Vegytani Intézetébe, mikor vette át a Kossuth-díjat és mikor kapta meg az egyetemi magántanári címet. A csapatoknak Banga Ilona munkásságára vonatkozóan is számot kellett adni tudásukról, így például arról, hogy milyen, C-vitaminnal kapcsolatos kutatásokban vett részt, milyen állati szövetek vizsgálatát végezte, milyen érelmeszesedéssel kapcsolatos kutatásokat végzett. A kérdéskör után Márok Tamás ismerteti az állást: Debreceni Kvarkok 18 pont, Bonyhád 11 pont, RMG 3.0 29 pont, Szepi1 12 pont, Martin és a csajok 11 pont, Doktorosokk 13 pont.
A következő kérdéskörben a tehetséges középiskolásoknak Szent-Györgyi Albert idézeteit kellett kiegészíteni egyetlen hiányzó szóval. Az utolsó feladatkörben a csapatoknak olyan vitaminok szerkezeti képletét kellett azonosítani a vitamin nevével, mint az A-vitamin, a D-vitamin, a K-vitamin, a B1 és B2 és B12-vitamin. 26-26 pontot szerzett a Debreceni Kvarkok és a Bonyhád csapat, 40 pontot zsebelt be az RMG 3.0, 23 ponttal zárja a versenyt a Szepi1, 17 ponttal Martin és a csajok, 15 ponttal a Doktorosokk. A holtverseny miatt szétlövésre kerül sor a Debreceni Kvarkok és a Bonyhád csapat között, a feladat: 3 perc alatt soroljanak fel minél több Nobel-díjas hölgyet. 8 helyes nevet írtak fel a Debreceni Kvarkok, és 3 helyes választ adott a Bonyhád csapat, így a Debreceni Kvarkok nyerik a szétlövést.
A 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye döntője lezárult. A verseny ünnepélyes díjátadóját 15:30-kor a Rektori Hivatal Dísztermében tartják.
A versenyen készült képek itt megtekinthetők |
11:15: Nehéznek bizonyult az idei írásbeli forduló
Véget ért a 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny számítógépes fordulója. A csapatok három turnusban indultak ebédelni a Diáktanyára, majd vissza az ÁOK Nagy Oktatási Épületébe, ahol 12:45-kor kiderül, melyik az a legjobb hat alakulat, mely bejutott a showszerű döntőbe.
– A számítógépes forduló fennakadások nélkül, zökkenőmentesen zajlott. Nem alakult ki holtverseny sem – tájékoztatott Dux László, a zsűri elnöke.
A versenyre készülésről és a számítógépes fordulóról a Zentáról érkezett testvérpár, Gajda Benedek és Gajda Gergő beszélt. – Tanárainkkal közösen készültünk, biológiából, kémiából, fizikából és életrajzi témákban külön-külön. Nehéz volt az első forduló, nehezebb, mint a tavalyi. Túl sok volt a fizikai és önéletrajzi kérdés, és kevesebb a kémiai – vélekedtek a diákok.
10:15: Számítógépes forduló
A megnyitót követően a csapatok kísérőkkel átvonultak az Általános Orvostudományi Kar Kis Oktatási épületébe, ahol 10 óra 15 perctől kezdetét vette a 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny írásbeli, azaz számítógépes fordulója. A háromfős csapatok egy-egy számítógép monitorja előtt három külön teremben egyszerre kapják meg a kérdéssort. Tanáraik és kísérőik szintén külön teremben beszélgetnek, ismerkednek. A csapatoknak megéri ügyesen teljesíteni, hiszen a verseny első helyezettje 240 ezer forint, a második helyezett 180 ezer forint, a harmadik helyezet 120 ezer forint összegű ösztöndíjat és tárgynyereményt vihet haza.
9:45: Az is győztes, aki nem nyer
A Szegedi Tudományegyetem harmadik Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyét Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte: az immár harmadik alkalommal megrendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny lehetőséget ad arra, hogy a középiskolai világ kapcsolata szorosabb legyen az egyetemmel, az együttműködés már a középiskolás évek alatt elkezdődjön. Kiemelte: a versenyben az is győztes, aki nem nyer, hiszen szellemileg mindannyian gazdagodnak. Hozzátette: a versennyel a Szegedi Tudományegyetem egykori rektoráról, Szent-Györgyi Albertről emlékezik, mellette az idei versenyben kiemelt szerepet Banga Ilona életpályája kap.
Beslin Anita műsorvezető bemutatta a zsűri tagjait: a döntnökök elnöke Dux László, az Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, tagok: Hódi Klára, a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézet nyugalmazott egyetemi tanára, Wölfling János, a Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoport, Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, valamint Sághy Miklós, a Bölcsészettudományi Kar Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék egyetemi adjunktusa.
Dux László, a zsűri elnöke elmondta: a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny egyik célja a hagyományok ápolása, mely a mindennapok rohanásában gyakran a háttérbe szorul. Sándor György gondolát idézte: „Az első generáció felejt, a második elfelejt, a harmadiknak eszébe se jut”. Azért fontosak ezek a vetélkedők, hogy a felejtés minél később következzen be. A vetélkedő másik küldetése pedig a közösségépítés, hiszen a felkészüléssel, a kreatív feladat elkészítésével a csapattagok érettebb, gazdagabb személyiséggé váltak – fogalmazott.
9:00: Megkezdődött a regisztráció
Folyamatosan érkeznek a csapatok kísérőtanáraikkal Szegedről, Magyarországról és határainkon túlról is. A megmérettetésre összesen 29 háromfős csapat jelentkezett, többek között Balassagyarmatról, Bonyhádról, Szolnokról, Szegedről, Zentáról, Monorról, Debrecenből, Temesvárról, Makóról, Szentesről, Mezőberényből, Orosházáról és Gödöllőről. A regisztrációt követően a diákok és tanáraik megkapják az egyetemi ajándékcsomagot. A jelentkezők csomagját elismerő oklevél, SZTE-s toll, felvételi kiadvány, C-vitamin, jegyzetfüzet, valamint a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány kiadványai gazdagítják. Szentesről érkezett Loboda András, Sebesi Csanád és Koplándi Péter az SZTE ÁOK Nagy Oktatási Épületébe a 2014-es Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre. Hírportálunknak elmondták: csapatukat úgy állították össze, hogy biológiából, fizikából és kémiából egyaránt a legügyesebb diákokat választották ki az iskolából. Felkészítő tanáruk segítségével csoportosan és önállóan is készültek a versenyre, melyen minél szebb eredményt kívánnak elérni.
SZTEinfo – Gajzer Erzsébet
Fotó: Varga Kristóf