2024. május 25., szombat

Verseny és show-műsor Szent-Györgyi Albertről

Középiskolás diákok csapatait fogadja a Szegedi Tudományegyetemre 2012. október 26-án (pénteken) a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny program-sorozatára. A délutáni események nyitottak: a döntőt nézőként és szurkolóként más diákok, pedagógusok, szülők, érdeklődők is figyelemmel kísérhetik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2012-ben két különleges jubileumot is ünnepel a Szegedi Tudományegyetem: Szent-Györgyi Albert nyolcvan éve fedezte fel a C-vitamint s hetvenöt éve vehette át az orvosi Nobel-díjat. A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny – az emlékév eddigi rendezvényeihez hasonlóan – a tudós munkásságát állítja középpontjába, miközben a középiskolás korosztály figyelmét is igyekszik felkelteni Szeged, az egyetem és a tudományok iránt. A verseny ugyanakkor nem korlátozódik a természettudományokra, a háromfős csapatoknak tájékozódniuk kell bölcsészet-és társadalomtudományos témákban is. Az október 26-i megmérettetésre harmincegy középiskola negyven csapata jelentkezett.


A VERSENYNAP PROGRAMJA:


REGISZTRÁCIÓ 9:00 órától, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.) földszinti előterében.

A Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanus című műve alapján elkészített plakátokat, posztereket vagy egyéb műalkotásokat a megnyitót követően a szervezők rendezik „kiállítássá” az SZTE TIK épületében. A kreatív feladat megoldását a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrije 12:30-14:00 óra között értékeli, majd a döntőt követő eredményhirdetésen külön díjazza.


MEGNYITÓ 9:40 órakor, a TIK kongresszusi termében.

Köszöntőt mond Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora. A versenynap programjának rövid ismertetése.


10:00- 10:30 óra között: A csapatok – SZTE-hallgatók kíséretében – átvonulnak az új helyszínre.


AZ SZTE SZENT-GYÖRGYI TANULMÁNYI VERSENY ELSŐ (SZÁMÍTÓGÉPES) FORDULÓJA 10:30 – 11:30 óra között, SZTE ÁOK Orvosi Informatikai Intézetben (Szeged, Korányi fasor 9.).


ALTERNATÍV PROGRAMOK 11:45 – 13:15 óra között, az alábbi helyszíneken.

Egy programon kötelező részt vennie minden egyes versenyzőnek. Erre előzetesen (2012. október 24-én 24:00 óráig) regisztrálni kell a www.u-szeged.hu/szentgyorgyi/regisztracio link alatt elérhető felületen. A különböző helyszínekre SZTE-hallgatók kísérik a résztvevőket.


Az SZTE képzéseit, oktatói és kutatói munkáját bemutató, a versenyzők számára szervezett alternatív programok:

„Találkoztam a professzorral”: beszélgetés az SZTE orvosképzéséről – SZTE Általános Orvostudományi Kar Nagy Oktatási Épület (Szeged, Dóm tér 13.).

„Találkoztam a professzorral”: beszélgetés az SZTE gyógyszerészképzéséről – SZTE Gyógyszerésztudományi Kar kari épülete (Szeged, Zrínyi u. 9.).

„Laborok titkai”: kémiai kísérlet bemutató – SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (Szeged, Dóm tér 7.), maximum 25 fő.

„Bevezetés a bioarcheológiai kutatásokba”: biológiai antropológiai és paleopatológiai bemutató, képek, hangok, embercsontok segítségével – SZTE TTIK Embertani Tanszék (Szeged, Egyetem u. 2.), maximum: 25 fő.

„Könyvtári kalandozások”: az SZTE Klebelsberg Könyvtár bemutatása – SZTE TIK (Szeged, Ady tér 10.).


EBÉD 12:45 – 14:15 óra között, a verseny kezdetén kihirdetendő helyszínen.

Az alternatív program zárását követően a versenyzők csoportjait SZTE-hallgatók kísérik a verseny kezdetén megjelölt egyetemi menzára, majd a következő helyszínre, a TIK-be.


SZTE – MNB SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 14:00 – 14:30 óra között, az SZTE TIK kiállítási terében.

A Magyar Nemzeti Bank a Szent-Györgyi Albert emlékérme kibocsátásáról, a Szegedi Tudományegyetem vezetői SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyéről adnak információt.

A sajtótájékoztatón részt vehetnek a versenyre nevező iskolák képviselői, pedagógusai, diákcsoportjai is.


AZ SZTE SZENT-GYÖRGYI TANULMÁNYI VERSENY DÖNTŐJE, EREDMÉNYHIRDETÉSE 14:30 – 17:00 óra között, az SZTE TIK kongresszusi termében.

A döntőről televíziós felvétel készül.


Nézőként figyelemmel kísérhetik a döntőt az iskola diákjainak, tanárainak érdeklődő csoportjai, az érintett szülők is.


Az első helyezett csapat és felkészítő tanára Cambridge-be utazhatnak el s vehetnek részt Szent-Györgyi Albert személyéhez kapcsolódó programokon, az első három helyezett pedig pénzjutalommal gazdagodhat. A Szegedi Tehetséggondozó Tanács a verseny valamennyi résztvevője számára lehetőséget kínál az SZTE Tehetségponthoz való csatlakozáshoz.


A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny izgalmas eseményeiről folyamatosan beszámol majd a www.u-szeged.hu; a szegedi tudósra emlékező cikkek, illetve az emlékév eddigi programjairól szóló ajánlók, tudósítások, fotók, információk pedig már elérhetőek a www.u-szeged.hu/szentgyorgyi oldalon.


SZTEpress

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés