2019. október 16., szerda

Szent-Györgyi Albert életrajza

1937-ben nyerte el Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat. Regényes életrajza tárul az olvasók elé.

Monográfiát írt Szent-Györgyi Albert mozgalmas életéről és tudományos pályafutásáról a magyar gyökerekkel rendelkező amerikai szakíró, Ralph W. Moss. Hét évig gyűjtötte az anyagot, 1980-ban ismerkedett meg Szent-Györgyi Alberttel, öt éven át rendszeresen találkozott a Nobel-díjas tudóssal. Moss Magyarországra is eljutott 1984-ben, ekkor Szegedre is eljött.

szent-gyorgyi-albert
Szent-Györgyi Albert

A huszonegy fejezet Szent-Györgyi Albert megpróbáltatásokkal teli életútját követi – gyerekkorától kezdve diákkorán át a tudományos munkásságáig. Szegeden töltött éveiről – ahol az 1937. október 28-án Nobel-díjjal elismert felfedezése kiteljesedett – több fejezet szól. Például arról is, miként talált rá Szegeden a paprikára, amelyből nagyobb mennyiségű C-vitamint sikerült kivonnia a kutatásaihoz. Szent-Györgyi életének csaknem felét az Egyesült Államokban töltötte. 1947-es letelepedésétől egészen haláláig nyomon követhetjük az izomkutatásait, amelyekért az amerikai Nobel-díjként is emlegetett Lasker-díjjal tüntették ki. 1973-ban látogatott haza a szülőföldjére először, ekkor fogadta a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává, majd 1978-ban a Szent Koronát hazaszállító küldöttség tagjaként járt itthon. Élete utolsó évtizedeiben a rákkutatással foglalkozott. 93 éves korában, 1986. október 22-én hunyt el a Massachusetts állambeli Woods Hole-ban.

A bőséges jegyzetekkel ellátott könyvet egyedülálló képválogatás zárja. Az életrajz eredetileg angolul 1988-ban New Yorkban jelent meg, magyarul pedig négy éve látott napvilágot. A szerző ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára a világhírű tudósról írt művét: „Úgy érzem, ezzel a könyvvel megmenthetek valamit Szent-Györgyi Albert csodálatos személyiségéből azok számára is, akiknek nem volt szerencséjük ismerni őt."


Kórász Mária




Szent-Györgyi Albert életrajza 7 pontban:


1.


Szent-Györgyi Albert kalandos életének titkai

2007.11.28. 15:12

Szeged - Az élet titkát kutató tudós. A sportot és a szebbik nemet egyaránt kedvelő kiváló tanár. Humanista, de kötődött a politikához. Ő Szent-Györgyi Albert, az egyetlen magyar, aki szülőföldjén élt és szegedi professzorként dolgozott, mikor elnyerte a Nobel-díjat – 70 évvel ezelőtt.


2.


Pozsonytól vándorolt Cambridge-ig a tudós

2007.11.29. 16:27

Szeged - Mint a mesében a legkisebb fiú: Szent-Györgyi Albert apai örökségének maradékával, 600 angol fonttal indult szerencsét próbálni. Kétszer is doktorált (1917-ben orvos-, 1927-ben pedig kémiatudományból).


3.


A kikötő: Szeged, a Tisza-parti Göttinga

2007.11.30. 17:30

Szeged - Egy apró üvegnyi sárgásfehér anyag. Ezzel az eredménnyel tért meg az óceánon túlról Szent-Györgyi Albert. Egy ahhoz az üvegcséhez hasonlatos a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert-emlékszobájában is látható.

 

4.


Egy élet témája: az élő állapot

2007.12.02. 19:04

Szeged - Az élet titka izgatta Szent-Györgyi Albertet. Egy életen át kutatta az élő anyag állapotát. Erre készítette föl magát a tudós vándorévek alatt.


5.


Katedrán a tudós tanár

2007.12.03. 17:58

Szeged - Katedrára először Groningenben, tanársegédként állhatott. Ám Szegeden vált igazi oktatóvá és egyetemi vezetővé Szent-Györgyi Albert. Egészen különleges tanárnak számított: előadásainak egy életre szóló hatása volt, szellemi teljesítménye szinte rajongást váltott ki hallgatóságából.


6.


A sport a test és a lélek nevelésének eszköze

2007.12.04. 17:37

Szeged - Öröm forrásának és nevelési eszköznek tartotta a sportot Szent-Györgyi Albert. Gyerekkorának nyarait apja „kastélynak" nevezett vidéki házában, a Buják melletti Kis-kéren töltötte. A hatalmas kertben teniszpálya is volt.


7.


A szegedi James Bond az őrült majomról

2007.12.06. 17:36

Szeged - Dezertőr lett, mikor először tevőlegesen is kifejezte politikai véleményét Szent-Györgyi Albert. Minden diáknak kötelezővé tették az I. világháborúban a katonai szolgálatot. Így került 1914 nyarán medikusként a lengyel frontra.