2024. március 28., csütörtök

Szent-Györgyi Albert életrajza

1937-ben nyerte el Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat. Regényes életrajza tárul az olvasók elé.

Monográfiát írt Szent-Györgyi Albert mozgalmas életéről és tudományos pályafutásáról a magyar gyökerekkel rendelkező amerikai szakíró, Ralph W. Moss. Hét évig gyűjtötte az anyagot, 1980-ban ismerkedett meg Szent-Györgyi Alberttel, öt éven át rendszeresen találkozott a Nobel-díjas tudóssal. Moss Magyarországra is eljutott 1984-ben, ekkor Szegedre is eljött.

szent-gyorgyi-albert
Szent-Györgyi Albert

A huszonegy fejezet Szent-Györgyi Albert megpróbáltatásokkal teli életútját követi – gyerekkorától kezdve diákkorán át a tudományos munkásságáig. Szegeden töltött éveiről – ahol az 1937. október 28-án Nobel-díjjal elismert felfedezése kiteljesedett – több fejezet szól. Például arról is, miként talált rá Szegeden a paprikára, amelyből nagyobb mennyiségű C-vitamint sikerült kivonnia a kutatásaihoz. Szent-Györgyi életének csaknem felét az Egyesült Államokban töltötte. 1947-es letelepedésétől egészen haláláig nyomon követhetjük az izomkutatásait, amelyekért az amerikai Nobel-díjként is emlegetett Lasker-díjjal tüntették ki. 1973-ban látogatott haza a szülőföldjére először, ekkor fogadta a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává, majd 1978-ban a Szent Koronát hazaszállító küldöttség tagjaként járt itthon. Élete utolsó évtizedeiben a rákkutatással foglalkozott. 93 éves korában, 1986. október 22-én hunyt el a Massachusetts állambeli Woods Hole-ban.

A bőséges jegyzetekkel ellátott könyvet egyedülálló képválogatás zárja. Az életrajz eredetileg angolul 1988-ban New Yorkban jelent meg, magyarul pedig négy éve látott napvilágot. A szerző ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára a világhírű tudósról írt művét: „Úgy érzem, ezzel a könyvvel megmenthetek valamit Szent-Györgyi Albert csodálatos személyiségéből azok számára is, akiknek nem volt szerencséjük ismerni őt."


Kórász Mária




Szent-Györgyi Albert életrajza 10 fejezetben:

(Forrás: Újszászi Ilona cikk-sorozata a Délmagyarországban, 2007. november 29. és december 10. között)


1.


Szent-Györgyi Albert szegediként kapott Nobel-díjat – Világhírű tudósunk kalandos élete


SZ-Gy_1_Cimlap_Szent-Gyorgyi_Albert_szegedikent_kapott_Nobel-dijat__Vilaghiru_tudosunk_kalandos_elete__dm_2007_278_20071129

A gének diadala: rossz tanulóból tudós

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT A SZEGEDI EGYETEM PROFESSZORAKÉNT 70 ÉVE KAPTA MEG A NOBEL-DÍJAT (1.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. november 29., 1. oldal, 8. oldal


Sz-Gy_1_A_genek_diadala_rossz_tanulobol_tudos_dm_2007_278_-_DM_20071129_8


2.


Pozsonytól vándorolt Cambridge-ig a tudós

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (2.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. november 30., 7. oldal


Sz-Gy_2_Pozsonytol_vandorolt_Cambridge-ig_a_tudos_dm_2007_279_-_DM_20071130_7


3.


A kikötő: Szeged, a Tisza-parti Göttinga

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (3.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 01., 7. oldal


Sz-Gy_3_A_kikoto_Szeged_a_Tisza-parti_Gottinga_dm_2007_280_-_DM_20071201_7

 

4.


Egy élet témája: az élő állapot

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (4.) – Megjelent: Délmagyarország, 20071203, 7. oldal


Sz-Gy_4_Egy_elet_temaja_az_elo_allapot_dm_2007_281_-_DM_20071202_7


5.


Katedrán a tudós tanár

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (5.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 4., 7. oldal


Sz-Gy_5_Katedran_a_tudos_tanar_dm_2007_282_-_DM_20071204_7


6.


A sport a test és a lélek nevelésének eszköze

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (6.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 5., 6. oldal


Sz-Gy_6_A_sport_a_test_es_a_lelek_nevelesenek_eszkoze_dm_2007_283_-_DM_20071205_6


7.


Himsoviniszta, akin uralkodtak a nők

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT, A SZEGEDI EGYETEM PROFESSZORA 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (7.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 6., 6. oldal


Sz-Gy_7_Himsoviniszta_akin_uralkodtak_a_nok_dm_2007_284_-_DM_20071206_6


8.


A szegedi James Bond az „örült majomról"

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT PROFESSZOR 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (8.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 7., 7. oldal


Sz-Gy_8_A_szegedi_James_Bond_az_orult_majomrol_dm_2007_285_-_DM_20071207_7


9.


A „falak nélküli labor" központja Amerika

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (9.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 8. , 7. oldal


Sz-Gy_9_A_falak_nelkuli_labor_kozpontja_Amerika_dm_2007_286_-_DM_20071208


10.


Szellemi örökösök a Tisza partján

Forrás: SZENT-GYÖRGYI ALBERT, A SZEGEDI EGYETEM PROFESSZORA 70 ÉVE VETTE ÁT A NOBEL-DÍJAT (10.) – Megjelent: Délmagyarország, 2007. december 10., 7. oldal


Sz-Gy_10_Szellemi_orokosok_a_Tisza_partjan__dm_2007_287_20071210