Bezár

2022

SZTE-ÁJTK 2022. november

2022. november 29.
1 perc

Wednesday, 30 November 2022, 10:00-12:00 am
University of Szeged, József Attila Study and Information Center (TIK)

Ady tér. 10. basement lecture hall

2022. november 28.
1 perc

Időpont és helyszín:

2022. december 1–2.

Szeged, Tisza Lajos krt. 54. Aula

MCC_kep_1

2022. november 22.
6 perc

2022 novemberében, harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyt, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói remekül szerepeltek. A megmérettetésen két csapat is indult, az egyik a dobogó legtetején végzett, a másik különdíjban részesült. A felkészülésről, és az elért eredményekről a hallgatókkal és felkészítő tanáraikkal beszélgettünk.

kiemelt_hirek_1170x430

2022. november 19.
3 perc

2022. november 18-án Kartörténeti konferenciával és kiállítás megnyitóval emlékezett fennállásának 150. évfordulójára a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Az eseményt Prof. Dr. Görög Márta, a kar dékánja nyitotta meg, minek után több, neves professzor is előadott. A rendezvényt a Kartörténeti kiállítás megnyitása zárta.

315735254_599635102161989_5515310269093121771_n

2022. november 18.
1 perc

A 21. századra az „atlanti korszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét, amelyben Kína igen jelentős szerepet kap. 2022. november 22-én, kedden a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán mutatja be erről szóló könyvét Dr. Horváth Levente Ph.D., Kína-szakértő, korábban Magyarország Sanghaji Főkonzulja. A 17 órakor kezdődő esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

kiemelt_hirek_1170x4304

2022. november 16.
1 perc

A Deák Ferenc-díjat a magyarországi jogász-hivatásrendek legfontosabb intézményeinek vezetői alapították 2004-ben: az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Legfőbb Ügyész, a Magyar Jogászegylet elnöke, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, a Magyar Közigazgatási Kar elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke valamint a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottságának elnöke. A cél az volt, hogy minden évben kitüntessék azokat a szakembereket, akik szakmai életútjuk alapján kiemelkedő jogászi teljesítményt mutatnak fel, így a Deák Ferenc-teremtette hagyomány méltó utódai.

szte_nyi__ltnap__weboldal_nyito__1

2022. november 16.
5 perc

Több ezer középiskolást vár a Szegedi Tudományegyetem november 24-én, csütörtökön 8 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, ahol a felvételiről, az egyetem képzéseiről és a hallgatói élet mindennapjairól tájékozódhatnak a továbbtanulás előtt álló fiatalok. A kísérőprogramokon az érdeklődők megismerhetik a patikai gyógyszerkészítés titkát, a bölcsészkar ikonikus épületét, a vegyészmérnök képzés részleteit, bekapcsolódhatnak a gyógynövény- és drogismeret laborgyakorlatba, sőt, az öregségi szimulátort és az újraélesztést is kipróbálhatják.

AJTK_2

2022. november 14.
2 perc

Az elmúlt hónapban Ásotthalom adott otthont a Europe Direct Szeged szakmai programjának, amely a „Küzdelem a klímaváltozással – erdészet a 21. században” címet viselte. Az eseményen harminc fő vett részt, a Szekeres Ildikó vezette csoportot a szegedi iroda jelenlegi és korábbi munkatársai, középiskolás tanulók és tanáraik, valamint az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói és oktatói alkották. A programon képviseltette magát a Nemzetközi és Uniós Környezetjogi Kutatócsoport is, amely az SZTE ÁJTK környezetjogi kutatásokat folytató hallgatóit tömöríti.

2022. november 10.
2 perc

Karunk Római Jogi Tanszéke és a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) Jogtudományi Szakbizottsága – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) égisze alatt életre hívott „A magyar tudomány ünnepe” programsorozat keretébe illeszkedően – közösen rendezte meg 2022. november hó 4. napján a „Jogélet és jogtudomány az antik világban” elnevezést viselő konferenciáját.

epulet

2022. november 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a kolozsvári alapításának 150. évfordulója alkalmából ünnepi, Kartörténeti konferenciát és kiállításmegnyitót tart 2022. november 18-án (pénteken) 9:00 órától a Szeged, Tisza Lajos krt. 54. szám alatti főépületének aulájában.

KarsaiKrisztina

2022. november 08.
7 perc

A tudományos ismeretterjesztés ritka jelenség a jogi területen. A büntetőjog kényes témaköreiről nyíltan és közérthetően beszél Dr. Karsai Krisztina professzor. A Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének intézetvezető egyetemi tanárát a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos és eloszlatandó tévhitekről szóló video-sorozatáról, az online platformokon elért kommunikációs sikereiről kérdeztük.

Szolnok-Strasshof_borito_kiteritett-1

2022. november 06.
10 perc

Az 1944-es strasshofi deportálásnak emléket állító Szeged-Strasshof-Szeged című kötet (2021) után november 10-én, Szegeden bemutatják Molnár Judit és Frojimovics Kinga sorozatának második, a Szolnokról Strasshofba deportáltak sorsát leíró könyvét. A Szolnok-Strasshof-Szolnok című kötet a szegedihez hasonlóan azoknak a sorsával foglalkozik, akiket 1944 nyarán sorozatos véletlenek nyomán Szolnokról nem Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshof “rabszolgapiacára” szállítottak. Dr. Molnár Judittal, az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék egyetemi docensével beszélgettünk.

borito_-_AJTK

2022. november 04.
2 perc

2022 októberében harmadik alkalommal rendezték meg a Jurista Kupát, az eseménynek ezúttal Debrecen adott otthont. A sportrendezvényen nyolc jogi kar hallgatója, négy sportágban, három napon keresztül mérte össze erejét a szépen fénylő kupáért. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar szerepéről, és versenyben elért eredményekről Tucsek Mátéval, az SZTE ÁJTK Pro Jure Egyesület elnökével, és Varga Andrással, az SZTE ÁJTK joghallgatójával beszélgettünk.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek