A büntető ügy a bűncselekmény elbírálására szolgáló eljárás, amely a rendőrség, az ügyészség és a  bíróság előtt a büntetőeljárás szabályai szerint folyik. A büntető ügy tehát egy olyan bírósági eljárás, amelynek célja, a meghatározott terhelt vagy terheltek ellen emelt vád ügyében a büntetőeljárás lefolytatása, a büntetőügy a terhelttel szemben jogerős ítélet (amely lehet felmentő is) hozatalával befejezést nyer.

A Büntető Törvénykönyv szabályozza a bűncselekmények és jogkövetkezményeinek megállapításának rendjét, és ezen belül azt, hogy a büntetőeljárás milyen okok és feltételek alapján indítható el. A büntető eljárás megindítása meghatározott ténybeli és jogi feltételek alapján történhet. Ténybeli feltétele, hogy megállapítható legyen valamely, a Büntető Törvénykönyv különös részében írt bűncselekmény alapos gyanúja. Alapos gyanúról akkor beszélhetünk, ha a bűncselekmény elkövetésének gyanúját egy adott személyre pontosítják. Jogi feltétele, hogy legyen a bűncselekmény nyomozására feljogosított hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság. A büntetőeljárás törvényes vád alapján indul meg, amit a büntetőeljárás során a vádhatóság mindvégig képvisel. Az új Büntetőeljárási Törvény kötelezővé teszi minden büntetőügyben az ún. előkészítő ülés tartását, amelyen a terhelt jelenléte kötelező, függetlenül attól, hogy a későbbiekben él-e azon jogosultságával, amely alapján kéri az eljárás távollétében való tartását.

A büntetőeljárás alatt érvényre jutnak különböző alkotmányos alapelvek, amelyek a büntetőeljárás egészét meghatározó elvi tételek. Az alapelvek jelentős része visszavezethető az Alaptörvényre.

A büntető ügyben érvényesül a nyilvánosság elve. Főszabály szerint a büntető ügyek nyilvánosak, vagyis azon bárki jelen lehet, amely biztosíték szerepét tölti be, kiküszöböli a visszaélésszerű zárt tárgyalások megtartását és egyben szolgálja a bírósági működésének átláthatóságát is. A nyilvánosság csak a büntetőeljárási kódexben meghatározott esetekben korlátozható vagy zárható ki.

Szintén alkotmányos alapelv a büntető ügyekben az ártatlanság vélelme, ami azt jelenti, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, míg bűnösségét a bíróság jogerős ügydöntő határozata meg nem állapítja. Ez egy vélelem, ami azt jelenti, valószínű tényállást valósnak fogadjuk el. Ebből az elvből levezethető több, a vádlott számára kedvező (ún. favor defensionis) eljárási szabály, mint például az in dubio pro reo elv, amely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.

A Büntetőeljárási Törvény, külön kiemeli az alapvető jogok védelmét, miszerint a büntetőeljárás minden szakaszában tiszteletben kell tartani a terhelt emberi méltóságát és lehetőség szerint a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogát. Utóbbi azonban bizonyos esetekben, kivételes jelleggel, az arányosság – szükségesség követelményét figyelembe véve korlátozható.

A terheltnek a büntetőeljárás bármely szakaszában joga van a hatékony védelemhez. A védelem joga azoknak a büntetőeljárási jogosítványoknak az összessége, amelyek alapján a terhelt az ellene indított eljárásban a gyanúsítást és a vád tárgyát megismerheti, arról az álláspontját kifejtheti (nem kötelező, de megteheti), azzal szembeni érveit ismertetheti, a hatóság tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjesztheti, illetve védő segítségét kérheti.

Az Alaptörvény deklarálja, hogy a védelem joga, állampolgárságtól függetlenül minden olyan személyt megillet, akire a magyar büntetőeljárási törvény hatálya kiterjed. A védelem joga az jelenti, hogy a terhelt saját döntés alapján maga személyesen védekezhet, de joga van ahhoz, hogy védő közreműködését vegye igénybe. Amennyiben a terheltnek van védője a hatóságok kötelesek megfelelő időt biztosítani a vádlottnak és védőjének a védekezésre való felkészülésre. A védelem jogának nagyon fontos eleme, hogy a vádlottnak joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen. A bíróság, az ügyészség és a nyomozóhatóság a terheltet mentő és felelőségét enyhítő körülményeket hivatalból köteles figyelembe venni – a hatóságok objektív eljárási részvevők a büntetőeljárásban, ezt nevezzük materiális védelemnek.

A büntetőeljárásban a vádlott számara kötelező a védő kirendelése a törvényben meghatározott taxatív esetekben. Ezeket nevezzük kötelező védelmes esetköröknek. Ennek esetkörei a következők:

*a vádlott személyéhez köthető. pl. vak, siketvak, a magyar nyelvet nem érti,

*a terhelt fogva van, bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll vagy a bűncselekmény jellegére,

*súlyosságára tekintettel (5évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő).

Szintén az Alaptörvényre visszavezethető alapelv a büntetőeljárásban az anyanyelv használat joga. A büntető ügyben mindenki jogosult az anyanyelvét használni, illetve a Magyarországon élő nemzetiségek tagjai nemzetiségi anyanyelvüket használhatják.

A büntető ügy főszabály szerint jogerős ítélettel zárul, amely lehet bűnösséget megállapító ítélet vagy felmentő ítélet. A bűnösséget megállapító ítéletben a bíróság rendelkezik a vádlott, immáron elítélt által elkövetett bűncselekményről, megállapítja a kiszabott szankciót, a büntetés nemét, mértékét. Az a személy, akinek jogerős ítéletben mondják ki bűnösségét, büntetett előéletűvé válik, adatai a bűnügyi nyilvántartó rendszerben rögzítésre kerülnek (priusz).

FORRÁSOK

Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikk (1) bekezdés – nyilvánosság, XXVIII. cikk (2) bekezdés – ártatlanság vélelme, XXVIII. cikk (3) bekezdés – védelem joga, XVIII. cikk (7) bekezdés – jogorvoslathoz való jog, XV. cikk törvény előtti egyenlőség – XXIX. cikk nemzetisédek, anyanyelvhasználat

2o17. évi XC. törvény – a büntető eljárásról 1-3. §, 8. §

2o11. évi CLXXXIX, törvény a nemzetiségek jogairól

Regionális vagy kisebbségi Nyelvek Európai Kartája (Strasbourg, 1992. november 5.)