infoblokk_kedv_final_felso_RGB_ESZA_1
2024. október 4., péntek
Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem


Közérthetőségi Szócikk Adatbázis

Gyermekvédelmi kedvezmény


A gyermekek védelmét gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások, illetve meghatározott hatósági intézkedések biztosítják. A gyermekvédelmi rendszer által biztosított ellátásokat két nagy csoportba tudjuk bontani. Az elsőbe az alapellátások, a másodikba a szakellátások tartoznak. A két csoport közötti legfontosabb különbség az, hogy míg az alapellátások elsődleges célja, a gyermek családban történő nevelésének a segítése a veszélyeztetettség szintjének csökkentésével, addig a szakellátások a családjában nem nevelhető, kiemelt gyermek ellátását jelentik, lehetőleg családszerű környezetben.

 

A továbbiakban az alapellátások köréről lesz részletesebben szó.

 

A gyermeket megilleti az a jog, hogy saját családi környezetben nevelkedhessen, továbbá, hogy megkapja a szükséges segítséget ahhoz, hogy a testi, értelmi és erkölcsi fejlődése családi környezetben valósuljon meg.

A gyermekjóléti alapellátások körébe tartozó szolgáltatások lehetnek pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátások is.

A gyermeket kizárólag anyagi okokból nem lehet a családjából kiemelni. Sajnálatos módon ennek azonban hazánkban jelentős gyakorlata van, amiért Magyarországot a Gyermekjogi Bizottság többször is elmarasztalta. Amennyiben a család anyagi körülményei nem teszik lehetővé, hogy gyermekéről gondoskodni tudjanak, akkor az állam vagy az önkormányzat anyagi javakkal, szolgáltatások kifizetésével nyújt segítséget.

A pénzbeli és természetbeni ellátások körébe az alábbiak tartoznak:

*rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény,

*gyermekétkeztetés,

*gyermektartásdíj megelőlegezése, illetve

*otthonteremtési támogatás.

 

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítása rászorultsági alapon történik. Így a gyermek szociális helyzete alapján ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben, meghatározott esetekben szünidei gyermekétkeztetésben, és természetbeni támogatásokban részesül. A gyámhatóság évente két alkalommal (augusztus és november) természetbeni támogatást nyújt a jogosultnak utalvány (Erzsébet-utalvány) formájában, amit aztán ruháztatásra, készétel vagy tanszervásárlásra fordíthat. Hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, vagy fiatalok esetén a természetbeni támogatás összege emelt szintű.

A gyermek családbafogad gyámjául kirendelt hozzátartozó a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után pénzbeli ellátásra jogosult, ha a gyermek tartására köteles, és nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik. A pénzbeli ellátás összege gyermekenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22%-a. A gyám évente két alkalommal (szintén augusztus és november) pótlékra jogosult.

 

Nagykorúvá válás után is jogosult a gyermek a kedvezményre, amennyiben 23 évesnél fiatalabb és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy 25 évnél fiatalabb és felsőoktatási intézmény nappali tagozatos szakán tanulmányokat folytat és a nagykorúvá válás előtt legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesült.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és az ahhoz kapcsolódó pénzbeli ellátás iránti kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú kérelmező a lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál vagy a kormányablaknál terjesztheti elő. A gyámhatóság a kedvezményre való jogosultság megállapításához megvizsgálja a gyermeket gondozó családban az 1 főre eső havi jövedelmet, továbbá a család vagyoni helyzetét, úgy, hogy a számításnál figyelembe veszi a közös háztartásban elő közeli hozzátartozók jövedelmét és vagyonát is.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság első napja a kérelem benyújtásának napja. A kérelemhez az alábbi okiratokat kell csatolni:

*jövedelemigazolások,

* egyedülálló kérelmező esetén az egyedülállóságról szóló nyilatkozatot,

*tartós beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerek esetén a gyerek állapotára vonatkozó igazolást,

*nagykorú kérelmező esetén a tanulói vagy hallgatói igazolást.

A gyámhatóság a jogosultságot egy éves időtartamra állapítja meg. A jogosultság ismételt megállapításához újabb kérelmet kell benyújtani a szülőnek, más törvényes képviselőnek vagy a nagykorú jogosultnak. Ezt az újabb kérelmet a korábbi jogosultág időtartalma alatt, annak megszűnését megelőző 3 hónapon belül is be lehet nyújtani. Ilyen esetben a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól állapítják meg az újabb jogosultságot. A gyámhatóság hivatalból vagy kérelemre, a kedvezményre való jogosultságot felülvizsgálja, ha a feltételekben változás következett be.

Megszűnik a kedvezményre való jogosultság, ha annak időtartama lejárt, a jogosultsági feltételek már nem állnak fenn, illetve, ha a gyermek szakellátásba kerül.

 

FORRÁSOK

Alaptörvény XVI. cikk

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 18-20/B. §

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 65-68/E. §