Algoritmusok, gépi tanulás, robotika – egyre inkább átszövik mindennapjainkat a mesterséges intelligencia különböző felhasználási lehetőségei. A Szegedi Tudományegyetem 2025 nyarán negyedik alkalommal szervezte meg a Coursera Summer Camp-et, ezúttal az AI és a munkaerőpiac kapcsolatára fókuszáltak a programok.
Szakmai programok és előadások:
A tábor során különböző tudományterületekegyetemi szakértői tartottak előadásokat. Dr. Peták Ferenc a mesterséges intelligencia egészségügyi felhasználásáról beszélt, míg Berend Gábor a téma informatikai megközelítéseiben kalauzolta a hallgatókat. A résztvevők ellátogattakaz ELI ALPS-ba, ahol világszínvonalú technológiával ismerkedhettek meg és betekinthettek az intézmény munkájába.
A táborozók körében különösen sikeresek voltak a csütörtöki, munkaerőpiaci elhelyezkedéshez kapcsolódóprogramok. Az SZTE Humánpolitikai Igazgatóságának közreműködésével próba interjúkon vehettek részt a hallgatók, illetve aKarrier Iroda workshopján az álláskereséssel és önéletrajzzal kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak. A programon résztvevő hallgatók a következőket mondták:
“Nagyon jó volt a workshop és a próbainterjúk, az álláskereséshez kapcsolódó programok."
"Kifejezetten örültem, hogy részt vehettem próbainterjún, mert az interjúztatók segítsége és tippjei által a korábbi rossz interjú tapasztalatom felülíródott, így a jövőbeli alkalmaktól már nem félek."
 |
| Galéria |
Fotók: Hering Dominik
Közösségi tanulás és etikai dilemmák:
A tábor egyik különlegessége a közösségi tanulás,:ugyanis „minden nap töltenek a táborozó hallgatók közös időt Coursera kurzusok elvégzésével. A kialakuló közösség sokféle, de hasonlóan nyitott, érdeklődő, motivált emberekből állt.” Egyensúlyban volt a közösségi eszmecsere és a csendben önállóan tanulás – értékelte egy résztvevő.
A mesterséges intelligencia működése, használata és munkaerőpiaci tényezővé válása mellett etikai szempontokból is megvizsgálhatták a hallgatók egy workshop keretében.
"Az utolsó napi beszélgetés felszabadító volt számomra, a szervezők egy nagyon kellemes és bátorító közeget hoztak létre a gondolataim megosztására” – fogalmazott az egyik táborozó.
A szakmai programokat AI tematikájú moziest és társasjáték est eszínesítette esténként.
Személyes fejlődés és tapasztalatok:
A résztvevők visszajelzései alapján a tábor segítette a szakmai mellett a személyes fejlődést is. Ahogy az egyik hallgató megfogalmazta:
"Úgy érkeztem a táborba, hogy maga a téma (AI) messze áll tőlem, és keveset is értek hozzá... sokat tanultam a témáról, magamról és az emberekről és úgy gondolom a táborban való részvételem az egyik legjobb része az egyetemi éveimnek."
A IV. Coursera Summer Camp jó példája annak, hogy a közösségi tanulás online felület bevonásával is kiváló eredményeket hozhat. A hallgatók olyan tudásra és tapasztalatokra tettek szert, amely nemcsak tanulmányaikban, hanem jövőbeli karrierjükben is segítségükre lesz.

A képzés megvalósítását az RRF-2.1.2-21-2022-00012 azonosítószámú, Komplex Digitális Modellváltás – Intelligens fokozatváltás projekt támogatja. A projekt Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében valósul meg.