Bezár

Híres egykori JGYPK-s hallgatók és oktatók

Darvasi László

Darvasi László

2021. augusztus 30.
1 perc

pictures_1922


Magyar pedagógus, költő, író, újságíró, szerkesztő.


1986-ban diplomázott Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. 1986–1989 között Hódmezővásárhelyen és Szegeden általános iskolai pedagógusként dolgozott. 1989-től a Délmagyarország munkatársa, 1992–1993 között kulturális rovatvezetője volt. 1990–1998 között a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője volt. 1993-ban az Élet és Irodalom főmunkatársa lett. Több műve megjelent franciául, németül és hollandul.


Színházi bemutatkozása, 1993. november 27.én volt a Debreceni Csokonai Színházban. A Vizsgálat a rózsák ügyében című darabot Pinczés István rendezte. Több művének ősbemutatója később is a cívis város színházában volt. Prózái közül többet is – A titokzatos világválogatott (Nemzeti Színház, 2008) vagy a Trapiti (Kolibri Színház, 2005) – színpadra alkalmaztak.

2011-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották, 2020-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Irodalmi Osztályának tagja.


Színházi munkái mellett közel 30 műve jelent meg, amelyet, több mint 20 díjjal ismertek el.


(Forrás: Wikipédia; gaboolvas.blogspot.hu)




Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    máj
    9
    SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék galériája, Szeged, Brüsszeli krt. 37.
    18:00 - 20:00
    SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék galériája, Szeged, Brüsszeli krt. 37.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek