2021. október 21., csütörtök

Szolgáltatások


Coursera for SZTE


A Coursera a világ legnagyobb online oktatási platformja, ahol a legjobb egyetemek - köztük például a Yale, a Michigani Egyetem, és olyan vállalatok, mint a Google és az IBM - 19 nyelven kínálnak közel 4 ezer kurzust. A Coursera és a Szegedi Tudományegyetem közötti együttműködés eredményeképpen a szegedi hallgatók ingyen juthatnak hozzá ezekhez a tananyagokhoz és a kurzus elvégzését igazoló oklevélhez.

A Coursera 2019-ben fejlesztette ki a Coursera for Campus (https://www.coursera.org/campus/) programot kifejezetten azért, hogy a felsőoktatási intézmények oktatói és hallgatói számára rendelkezésre állhassanak a 11 tudományterületet felölelő tananyagok.

A Coursera kurzusai kisebb egységekből, “hetekből” állnak, amikben videós és szöveges tananyagot egyaránt találni. A gyakorló feladatokon túl társértékelő feladatok (a kurzus hallgatói egymás munkáját értékelik megadott szempontok alapján) és fórumok is tartoznak a tananyaghoz.


Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ


Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ mentálhigiénés, személyiség- és képességfejlesztő szolgáltatásokat biztosít az SZTE hallgatói részére.

A központban együtt dolgoznak az egyetemisták életvitelét jól ismerő kortárssegítők és az egyetem munkatársai (pszichológus, mentálhigiénikus szakember, pszichiáter).

A központ külön szolgáltatások csoportjával segíti a fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének megteremtését, személyre szabott, igényeiknek megfelelő megoldásokat kínál önálló életvitelük biztosításához.

 


EUGLOH

 

A EUGLOH, vagyis a 2019 őszén létrejött European University Alliance for Global Health szövetség tagjai a Szegedi Tudományegyetem, a Paris-Saclay Egyetem, a Lundi Egyetem, a Portói Egyetem és a müncheni Ludwig Maximillian Egyetem. A program 210 ezer hallgató, 23 ezer oktató, kutató és felsőoktatási munkatárs számára teszi lehetővé az öt egyetem közötti mobilitást és együttműködést.

 

 

Füvészkert

 

A Füvészkert, mint egyetemi egység is jelentős, hiszen a környezettudatos szemléletmód kialakításában és ismeretterjesztésben a természetismereti-, a tanórán kívüli foglalkozásokkal, a hétvégi családi programokkal és az eseti kiállításokkal is a közoktatás segítőtársai vagyunk.

A határokon átnyúló, vagy értékkonzerváló feladatainkon túl a város nyüzsgő zajától távol, egy tiszta levegőjű, madárbarát parkot gondozunk, ahol a családosok, a nyugalomra vágyók és a kulturális rendezvények szerelmeseinek is kellemes élményeket biztosítunk.



Hallgatói Önkormányzatok

 

A hallgatók egyetemi szintű képviseletét az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat látja el. Az EHÖK és a hallgatói mozgalom legfontosabb feladata az, hogy a kari, szakbeli különbségeket felismerje, és azokat úgy szintetizálja, hogy a hallgatói oldal stratégiai kérdésekben egységesen és hatékonyan tudjon fellépni, akár intézményi akár annál szélesebb színtereken is.

 


Hallgatói Szolgáltató Iroda


Az iroda legfontosabb célja, hogy a hallgatókkal kapcsolatos, nem tanulmányi jellegű ügyintézést igénylő tevékenységeket egy helyen, központosítva, magas színvonalú ügyfélszolgálat biztosításával végezze.

Az iroda tevékenységi köre:

- kifizetések kezelése (ösztöndíjak kiszámítása, számfejtése, utalása),

- befizetések kezelése (kivetések elkészítése),

- számlák készítése, kiadása a hallgatói befizetésekről,

- pénzügyi jellegű igazolások kiadása (ösztöndíj- és tandíjigazolások),

- diákigazolvány-kezelés (teljes ügyintézés, elektronikus nyilvántartás kezelése),

- természetbeni juttatások kezelése (bérlet),

- hallgatói szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélszolgálat biztosítása.

 


Idegennyelvi Kommunikációs Intézet


Az IKI az egyetem hallgatói számára szervez általános nyelvi, készségfejlesztő, nyelvvizsga-előkészítő, valamint kreditért felvehető szaknyelvi kurzusokat. Az intézet számos akkreditált, nem akkreditált és honosítható nyelvvizsga vizsgahelyeként is működik.

 


József Attila Tanulmányi és Információs Központ


A Szegedi Tudományegyetemen zajló oktatómunka sikeréhez nagyban hozzájárul az egyedülálló infrastrukturális fejlesztés, melynek eredményeképpen 2004-ben elkészült a napi ötezer látogatót fogadó egyetemi campus, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Az eurorégióban egyedülálló Kongresszusi Központ hazai és nemzetközi konferenciáknak, egyetemi és üzleti rendezvényeknek, valamint kulturális és karitatív programoknak (hangverseny, kiállítás), fogadásoknak, báloknak ad helyet.



Keresztény Roma Szakkollégium


Bővebb információért látogasson el honlapunkra, vagy facebook oldalunkra!

Tájékoztató anyagunk letöltése>>>


Mathias Corvinus Collegium Szegedi Központ


2021. augusztus 3-án zárul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Juniorképzésének jelentkezési időszaka. Az MCC Magyarország legnagyobb ingyenes, multidiszciplináris tehetséggondozó intézménye, amely 2021-től a Szegedi Tudományegyetem leendő első- és másodéves hallgatói számára is megnyitja kapuit. Tovább >>>

 


Nemzetközi Mobilitási Iroda

 

Az iroda a különböző mobilitási programok intézményi szintű koordinálásával foglalkozik.

Az iroda által koordinált programok (ERASMUS+, CEEPUS, EGT Alap, Campus Mundi és a Makovecz Program) ismertetését és azokkal kapcsolatos legfontosabb információkat az egyes programokhoz kapcsoló külön oldalak tartalmazzák.

A Szegedi Tudományegyetem a különböző mobilitási programoknak köszönhetően a világ több, mint 500 partneregyetemével áll kapcsolatban. A fenti csereprogramok hallgatói, oktatói és adminisztratív dolgozók mobilitását teszik lehetővé különböző formában.

 


Sportközpont

 

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának oldalán tájékozódhat többek között a kurzusok teljesítésének részleteiről, az egyetemi sportéletre felügyelő szervezetekről, a sportlétesítményekről, sportolási lehetőségekről és pályázatokról.

 


SZTE+

 

Az SZTE+ program arra hivatott, hogy jobban megismerd az Egyetemet és Szegedet:

 

  • Segít megismerni a várost – játékos feladatainkkal körbevezetünk a városon, az egyetem karait is bevonva.
  • Segít eligazodni az Egyetem elektronikus rendszereiben – a beiratkozást követően számos felületet kell majd használnod az évek során. Mi segítünk, hogy ezeket jól megismerd, és hasznodra tudd fordítani.
  • Közösséget épít, kikapcsol – kiscsoportos programjainkkal, élmény alapú feladatainkkal új barátokat, kapcsolatokat szerezhetsz. Kvízeinkkel, játékos feladatainkkal kiszakadhatsz pár percre a teendőid sokaságából.

SZTE Alma Mater

 

Az SZTE Alma Mater az egyetem alumni szervezete. Már hallgatóként is érdemes kapcsolódnod hozzájuk, mert Alumni mentorprogramjuk keretében szakmai támogatást kaphatsz volt hallgatóktól, az uniszegedalumni.com közösségi portálon építheted SZTE-s kapcsolati hálódat, vagy csatlakozhatsz segítő akcióikhoz, részt vehetsz nyereményjátékaikban.

 

Diplomaszerzést követően pedig csatlakozz, és "Maradj része örökké az SZTE-nek!"

     

    SZTE Karrier Iroda

     

    Az SZTE Karrier Iroda közvetítői szerepet lát el a hallgatók és a munkaerőpiac között. Képzéseiken, tanácsadásaikon keresztül a hallgatók fejleszthetik készségeiket, ezáltal az iroda segíti a diákok felkészülését a munkaerői piacra történő belépésre. Hallgatói szolgáltatások: alternatív gyakornoki program, online és órarendi kurzusok, készségfejlesztő tréningek, tanácsadás. Ezek mellett az SZTE Karrier Iroda az SZTE Karrier napok, a kötelező szakmai gyakorlat, a duális és kooperatív képzések szervezésével segíti a hallgatókat.

     


    SZTE Klebelsberg Könyvtár


    Az SZTE Egyetemi Könyvtár szinte minden karnak az állományát, szolgáltatásait, infrastruktúráját egyesíti. A Központban egyidejűleg több mint ezer fő tud egyszerre tanulni, ezzel ez az ország legnagyobb befogadó képességű tanulási tere. A négy szabadpolcos olvasótermi szinten, tematikusan elrendezve mintegy 350.000 kötet kapott helyet, illetve további 1,5 millió kötet és folyóirat található a raktárakban.

     


    SZTE Kulturális Iroda

     

    Mára az iroda olyan kulturális és erkölcsi tőkét jelent az egyetemnek, ami mögött több évtizedes munka és hagyomány áll. Intenzív, sok esetben országos szinten is kiemelkedő kulturális munka folyik itt. A mindennapi alaptevékenységük közé tartozik az információszolgáltatás, az egyetemi polgárok tájékoztatása a városban és az országban zajló kulturális rendezvényekről, programokról. Mivel közvetlen kapcsolatban vannak a város összes kulturális és közművelődési intézményével, klubokkal, civil szervezetekkel, azonnali tájékoztatást tudnak nyújtani bármilyen, ezeken a helyeken megrendezett programról. A városi intézmények többsége helyszínt biztosít a Kulturális Iroda programjai számára. Pályázati figyelőrendszert működtetnek, bármelyik bejegyzett csoportnak, egyénnek megfelelő kiírást találnak, segítik pályázati anyagaik elkészítésében. Ellátják ajánlásokkal, tanácsokkal a pályázókat. A megfelelő infrastruktúrával rendelkező iroda, a képzett szakemberek, a folyamatos és élénk kapcsolattartás az önkormányzattal és a helyi intézményekkel így már évek óta biztosítja az egyetemi kulturális programok sikerét.

    A Kulturális Iroda hírei, pályázatai a 2021/2022. tanév I. félévére

    Kulturális pályázat 2021


    1. A Kulturális Iroda programjai a 2021/2022 tanév I. félévében >>>
    2. Kulturális pályázat >>>