infoblokk_kedv_final_felso_RGB_ESZA_1
2024. április 17., szerda
Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem


Közérthetőségi Szócikk Adatbázis

Idézés


Az idézés a bíróság, illetve hatóság olyan jogi aktusa, mellyel a megidézett személyt (akinek személyes meghallgatása az eljárás során szükséges) a bíróság, illetve hatóság előtti megjelenésre kötelezi.

 

Az idézésre vonatkozó szabályok megtalálhatók az általános közigazgatási rendtartásról, a polgári perrendtartásról, illetve a büntetőeljlárásról szóló törvényben is lényegében azonos tartalommal, azonban eltérő, az eljárások jellegéhez igazodó részletszabályokkal.

Minden eljárástípusban az idézés rendelkezik minimális tartalmi követelményekkel. Ilyen az idézés helye és időpontja, vagyis az a hely és időpont, amikor és ahová az idézett személy köteles megjelenni. Az idézés tartalmazza ezen túl a megidézett nevét, az eljáró bíróság vagy hatóság megnevezését, az ügy tárgyát és az ügyszámot, azt, hogy a megidézett személyt milyen minőségben idézik, illetve az idézés tájékoztatást is tartalmaz a megjelenés elmulasztásának következményeit illetően. A polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint a kiskorú személy idézésében a figyelmeztetést és a tájékoztatást a korára, érettségére figyelemmel, számára érthető szövegezéssel és módon kell közölni.

 

Ha az idézett személy a szabályszerű idézésnek nem tesz eleget, az eljárás helyéről engedély nélkül távozik és távolmaradását előzetesen nem menti ki – vagy utólag megfelelően nem igazolja – eljárási bírsággal sújtható, illetve a rendőrség útján elővezettethető. A hatóság vagy bíróság szintén eljárási bírsággal sújthatja a megidézett személyt, amennyiben megjelent ugyan, de meghallgatásra alkalmatlan (pl. ittas) állapotban. Amennyiben az idézett személy távolmaradását, vagy meghallgatásra alkalmatlan állapotát a későbbiek során megfelelően igazolni tudja, a pénzbírságot, illetve az elővezetést elrendelő döntését a hatóság, vagy a bíróság visszavonja. Ha az idézett személy kora, egészségi állapota vagy más méltányolható ok miatt a hatóság előtt nem képes megjelenni, az idézett személyt a tartózkodási helyén is meg lehet hallgatni.

 

Garanciális szabály, hogy az idézésnek szabályszerűnek kell lennie, tartalmaznia kell a korábban ismertetett minimális tartalmi kellékeket. Illetve további követelmény, hogy a megjelenésre kötelezés időpontja és az idézésről való értesítés között megfelelő időnek kell eltelni. Az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint az idézést úgy kell közölni, hogy arról az idézett a meghallgatást megelőzően legalább öt nappal értesüljön. A polgári perrendtartás általános határidő helyett különböző esetkörök szerint határozza meg a minimális időtartamot, melyek közül az első és általánosnak tekinthető időköz az úgynevezett perfelvételi tárgyalásra történő idézés. E szerint a perfelvételi tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy az idézésnek a felek részére történő kézbesítése a tárgyalás napját legalább tizenöt nappal megelőzze. Kivételes esetben azonban a bíróság a tárgyalási időközt lerövidítheti.

 

A büntetőeljárásról szóló törvény különbséget tesz az értesítés és az idézésközött. E szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság azt idézi, akinek a jelenléte az eljárási cselekménynél kötelező, és azt értesíti, akinek a jelenléte nem kötelező, de azt a törvény lehetővé teszi. A korábbiaknak megfelelően, akit a büntetőeljárás során idéznek, annak a megjelenése kötelező. A büntetőeljárásról szóló törvény meghatározza a kézbesítés lehetséges módjait, mely szerint az idézés és az értesítés kézbesítés útján, hangkapcsolatot biztosító elektronikus úton, személyesen, vagy szóban – a hatóság, ügyészség, vagy bíróság előtti megjelenés alkalmával – közölhető. Az idézéshez fűzött minimális határidőt tekintve a büntetőeljárásban azt oly módon kell kézbesíteni, hogy a címzett legkésőbb az eljárási cselekmény időpontja előtt öt nappal megkapja. Kivételes esetben, a nyomozás során az idézés úgy is kibocsátható, hogy azt a címzett a megjelenésre kötelezés időpontját megelőzően huszonnégy órával korábban kapja meg. Szintén kivételes esetben – az eljárási cselekmény sürgős jellegére tekintettel – a terheltet érintő eljárási cselekmény esetén a védő idézése, illetve értesítése oly módon is kibocsátható, hogy a védő azt az eljárási cselekmény időpontja előtt két órával kapja meg.

 

Kiskorú idézése esetén mind közigazgatási, mind polgári, mind büntetőeljárásban kiskorú idézése esetén törvényes képviselője köteles gondoskodni a kiskorú megjelenéséről, míg a tizennegyedik életévét betöltött kiskorút törvényes képviselője útján kell idézni.

 

FORRÁSOK

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény, 112. – 118. §§

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, 133. – 134. §§

2016. évi CL. törvény – az általános közigazgatási rendtartásról, 31. §, 58. – 61. §§