infoblokk_kedv_final_felso_RGB_ESZA_1
2024. március 28., csütörtök
Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem


Közérthetőségi Szócikk Adatbázis

Határellenőrzés


Az államhatár a Föld felszínén függőlegesen áthaladó képzeletbeli síkok összessége, melyet nemzetközi szerződések határoznak meg. A határvonalat a természetben határjelek jelölik. A határvédelem és határellenőrzés megszervezése az állam joga és kötelessége.

 

Az államhatárt nemzetközi szerződésben és törvényben meghatározott feltételekkel – ha nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kivételt nem tesz - a forgalom számára megnyitott, a forgalom jellegének megfelelő közúti, vasúti, vízi, vagy légi határátkelőhelyen vagy határátlépési ponton, ellenőrzés mellett lehetséges átlépni. Az Európai Unió fontos vívmánya, hogy a Schengeni rendszerben részt vevő tagállamok egymás között a határellenőrzést felszámolták. A tiltott határátlépés bűncselekmény.

 

A Schengeni Egyezmény 1985. június 14-én az Európai Gazdasági Közösség öt tagja – Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság – által aláírt megállapodás, amely a részes államok közötti közös határszakaszokon gyakorolt ellenőrzés fokozatos megszüntetéséről rendelkezett. A megállapodást 1990. június 19-én kibővítették a Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel, amely meghatározta a megállapodás megvalósításának folyamatát. A Schengeni Egyezmény végül teljes mértékben 1995-ben lépett hatályba az öt alapító, valamint Spanyolország és Portugália részvételével, majd más államok is csatlakoztak a megállapodáshoz. A schengeni határövezet jelenleg 24 részes országot foglal magában.

 

A schengeni övezeten kívüli (külső) államból érkező állampolgárok schengeni övezetbe történő belépése vízumköteles, amely vízum azonban egységesen minden schengeni országban érvényes. A schengeni külső határok fokozott ellenőrzés alá esnek, a határellenőrzést a külső határszakasszal rendelkező országok látják el. Az Európai Unión kívülről érkező, közös listán szereplő országok állampolgárainak a vízumot attól az országtól kell igényelni, melyen keresztül belépnek a schengeni térségbe, illetve amely a fő úticélnak minősül.

 

A schengeni külső határok védelmének támogatását és tagállamok közötti összehangolását az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) látja el.

 

FORRÁSOK

A schengeni térség és együttműködés, a Schengeni Egyezmény - https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Al33020

2007. évi LXXXIX. törvény az államhatárról

Trócsányi László, Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba (ötödik, átdolgozott kiadás), HVG Orac, Budapest, 2016, 108. o.